Előfizetés a lapra

Szent Iván éjszakájának fényei

A fény nemzetközi éve, az év rovara, biológia, bogár, élettudomány, luciferin, rovar, rovartan, szentjánosbogár

2015/08/24

A Magyar Rovartani Társaság 2015 rovarának a nagy szentjánosbogarat választotta. A világító állatok legismertebb faja más vonatkozásban is szimbóluma lehet 2015-nek: ezt az évet ugyanis az UNESCO a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította.

Akik még nem láttak szentjánosbogarat (Lampyois noc­ti­lu­ca), gyakran valamilyen ragyogó fényű, fémesen csillámló zöld vagy aranysárga színű rovarra gondolnak, például az aranyos virágbogárra (Cetonia aurata) vagy az árnyas kertekben is gyakori díszes árvacsalán-levelészre (Chrysolina fastuosa). Pedig a nagy szentjánosbogár nappal egyáltalán nem feltűnő állat: 1,5–2 centiméter hosszú teste matt szürkésbarna. A hím külseje nagyjából megfelel a bogártest alapszabásának: elülső szárnya hosszú szárnyfedővé alakult, hártyás szárnyai fejlettek – repülni is tud tehát –, félkör alakú előtora elfedi a fejét. A nőstény viszont alig hasonlít rá: szárnyai teljesen hiányoznak, így feltűnő a teste szelvényezettsége, emiatt inkább lárvára hasonlít, s nem kifejlett bogárra.

A rövid élet titka

Sem a nőstény, sem a hím nem táplálkozik kifejlett korában; nincsenek is szájszerveik. Legfeljebb vizet vesznek magukhoz, egyébként a lárvakorukban felhalmozott tápanyagokat élik fel rövid – két-három hetes – imágóstádiumuk idején.

 A nagy szentjánosbogárral az ország bármely részén találkozhatunk, főleg ritkás erdőkben, erdőszegélyeken, bokros helyeken, dús növényzetű nyirkos réteken, parkokban, temetőkben, nagyobb kertekben. A nyáron csontszáraz homokpusztákat és szikeseket kerüli, mert lárvájának legnagyobb ellensége a kiszáradás.

 A június második felétől július első feléig rajzó szentjánosbogár nősténye meleg estéken, a teljes sötétség beálltakor (10 óra körül) bekapcsolja világítószervét. Rövid életét egészen kis területen éli le: többnyire mozdulatlanul ül a talajon vagy felmászik az alacsony növényekre. Potrohát felgörbíti, esetleg jobbra-balra csóválja, miközben fényét folyamatosan sugározza – egyik hazai rokona, a kis szentjánosbogár (Phausis splendidula) nősténye jellemző frekvenciával villog. Az alacsonyan repülő hím hatalmas, lefelé irányuló szemével akár 50 méterről is észreveszi a nőstényt. Ő maga is világít, de sokkal gyengébben.

 Szentjánosbogarak Kamil Vladislav Muttich (1873–1924) Lidércfény című festményén

 Ha a nőstény nem találkozik hímmel, két óra múltán kikapcsolja a fényét és elbújik. Ezt legfeljebb 10 napon át ismétli; ha ez idő alatt nem sikerült párosodnia, elpusztul. Ha viszont megtörténik a megtermékenyítés, egyáltalán nem világít többé, hanem maradék energiájával 50–100 tojását érleli, majd lerakja. Élete ezzel véget is ér; a hímek már korábban, a párzás után elpusztultak.

Luciferin és luciferáz

A tojásokból 3–5 hét múlva 5 milliméteres lárvák kelnek ki, melyek 1–2 év alatt, 5–6 vedlés után akár 25 milliméteresre is megnőnek. A telet a talajban vagy növényi korhadék közé rejtőzve vészelik át. Lassan, araszolva mászkálnak a talajon – főleg éjszaka, de tavasszal, nedves időben néha nappal is –, és csigákra vadásznak. A teljesen érett lárvák tavasz végén bebábozódnak, majd 8–15 nap múlva kikelnek a kifejlett bogarak.

A hím (FORRÁS: WWW.COLPOLON.BIOL.UNI.WROC.PL)

Ha a lárva csigára bukkan, többször megharapja, és rágójával fehérjebontó enzimeket juttat áldozata testébe. Az emésztőfolyadék megbénítja a csigát, és elfolyósítja szöveteit. Ezt a folyadékot a lárva felszívja. A lárvák házas és házatlan, illetve kicsi és nagy csigákat egyaránt megtámadnak.

 A nagy szentjánosbogárnak a lárvája is világít, amely esetében azonban a fénykibocsátás célja természetesen nem a párválasztás. Fényével az ellenségeinek üzeni, hogy nem érdemes őt elfogyasztani, ugyanis testnedve erős mérgeket tartalmaz. Éppen ezért csak zavarás esetén kapcsolja be a kifejlett nőstényénél jóval gyengébb fényét.

A lárva (ANDREAS HASELBÖCK FELVÉTELE)

Mind a lárvák, mind az imágók világítószervei a potroh hasoldalának végén találhatók. Ezek légcsövekkel sűrűn behálózott, tehát oxigénnel jól ellátott testrészek.

 A fénykibocsátás (biolumineszcencia) biokémiai folyamat eredménye: a lu­ci­fe­rin nevű szerves vegyület adenozin-trifoszfát (ATP) hatására, magnéziumionok jelenlétében gerjesztett állapotba kerül, majd a légköri oxigén hatására oxiluciferinné alakul, és közben fotont bocsát ki. Mindkét folyamatot a lu­ci­fe­ráz enzim katalizálja. (A bio­lu­mineszcencia lépései nagyjából hasonlók minden világító szárazföldi vagy tengeri élőlény esetében.)

Világító nőstény (MARKUS GEBEL FELVÉTELE)

 A fénytermelő folyamat a fénysejtek egyik sejtszervecsketípusában, a per­oxi­szómákban zajlik. Amikor a bogár nem világít, a fénysejtek mi­to­kond­riumai elhasználják az oxigén nagy részét, így a peroxiszómákba kevés jut belőle. A bogár úgy kapcsolja be a fényt, hogy idegi aktivitással nitrogén-oxidot juttat a fénysejtekbe, ami gátolja a mi­to­kond­riu­mok oxigénfelhasználását. Így a légcsövek által szállított oxigén eljuthat a per­oxi­szómákba, és ott lezajlik a fénykibocsátással járó kémiai reakció.

Miért szentjános?

Június 23. Szent Iván napja, mely csak néhány nappal később követi a nyári napfordulót, az év legrövidebb éjszakájának napját. E pogány eredetű ünnepen a Föld sok vidékén éjszaka nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget. A keresztény világban ugyanez a nap Keresztelő János születésnapja is. Mivel a szentjánosbogarak rajzáscsúcsa is nagyjából erre az időszakra esik, szinte magától értetődő, hogy német nyelvterületen miért kapta az éjben világító bogár a Johanniskäfer nevet, melynek fordítása azután a magyar nyelvben is meghonosodott.

 Szent Iván napján számos néphit szerint a földben rejlő kincs felett láng csap ki, és ez segíti a kincskeresők munkáját. A szentjánosbogarak rajzása idején az emberek könnyen észrevehettek ilyen „tüzeket”, ez azonban megtévesztette őket: a kincset jelző láng helyett csak a fénylő rovart találták.

 Több helyen a szentjánosbogárnak szerepet tulajdonítottak az időjárás előrejelzésében. A csehországi Šumava vidékén úgy tartották, ha a szentjánosbogár fényesen világít, szép idő lesz. A bogarat a hajdani Vesztfália területén a gyerekek is időjóslásra használták: a kezükre ültették, és ha elrepült, jó időt jelzett, de ha ottmaradt, esős időre kellett felkészülni. A csíki székelyek úgy tartották, hogy „ha a szentyános-kabalái este seregestől rebdesnek a víz felett, hô’nap és jó üdő lesz”.

 Szentjánosbogarak Richard Borrmeister (1876–1938) Szerelmi mámor című festményén

Plinius szerint e bogár a földműveseket is tájékoztatja: rajzása az árpa érettségét és a köles vetésének idejét jelezte. Az olaszországi Piemont régióban „aratónőnek” (messonera) is nevezték e rovart.

Bajbajutottak védelmezője

A keresztény mitológiában védelmezőként is megjelenik a szentjánosbogár. Egy morva legendában a vándor védőangyalához imádkozik, mert útja a sötétben, veszélyes szakadék szélén vezet. Oltalmazója szentjánosbogarat küld a segítségére, amely megvilágítja az ösvényt, majd a veszély elmúltával hirtelen eltűnik.

 Az eltévedteket vezető szentjánosbogár a magyar mondavilágból is ismert. A történet egy rablóról szól, aki az aggteleki Baradla-barlang feletti hegyen magasodó várában élt, és onnan sanyargatta, fosztogatta a környék lakóit. Egyszer beleszeretett egy szegény özvegyasszony gyönyörűséges leányába, aki anyjával és kedvesével, egy juhásszal a barlangba menekült. Valaki azonban elárulta őket, és a rabló szolgáival a rejtőzködők nyomába indult. Az üldözők a barlangban eltévedtek, a menekülőket viszont a szentjánosbogarak kivezették a labirintusból. A monda versbe szedett változatát Tatár Péter közölte 1859-ben, Az aggteleki barlang eredete, vagy: A föld alatti bujdosók címmel. A vers forrása máig tisztázatlan, valószínű, hogy nagyobbrészt az írói fantázia szülötte. A Tatár Péter írói álnéven ismertté vált Medve Imre (1818–1878) hazánk egyik legtermékenyebb ponyvaírója volt.

A japán bélyegen ábrázolt Luciola cruciata szentjánosbogár lárvája vízicsigákal táplálkozik

 Noha a szentjánosbogár a német, olasz és szláv népek körében közkedvelt szereplője a meséknek és mondáknak, az aggteleki történet kivételével meglepő módon a magyar népi kultúrában alig-alig ismert. Legföljebb egy sajátos felhasználását lehet megemlíteni: a Hajdú-Bihar megyei Sápon a szentjánosbogarat afrodiziákumként használták oly módon, hogy fejét az ételbe keverték. Más vidékek tréfás meséiben is találkozunk a szentjánosbogár szerelmi vágyfokozó erejével.

Keleti kultusz

Kínában a szentjánosbogár a szépség és az állhatatosság szimbóluma. Ez feltehetően abból a történetből származik, miszerint a híres tudós, Jiu Yin, aki igen szegény családból származott, gyermekkorában állítólag szentjánosbogarak fénye mellett tanult, s később valamennyi vizsgáját sikerrel letéve nagy hírnévre tett szert. Tajvanon ma is nagy a kultusza a szentjánosbogaraknak, melyeknek több tucat faja él a szigeten. Képeskönyvekben, kártyákon, ruhákon, poharakon, reklámokban nagyon gyakori a szentjánosbogár motívuma.

 Számos japán haiku és fametszet főszereplőjeként is megjelenik a szentjánosbogár. Japánban nagy hagyománya volt a szentjánosbogár-fogás ábrázolásának, amikor előkelő hölgyek legyezővel vadásznak a bogárra, és dobozba gyűjtik az elfogott példányokat.

 MERKL OTTÓ, VIG KÁROLY

2015/25