Előfizetés a lapra

Szavak és tettek

környezetvédelem, lélektan, lélektani lelemények, nejlonzacskó, pszichológia

2016/09/21

A szinte minden élelmiszerboltban megtalálható, ingyenes, egyszer használatos műanyag zacskók óriási ökológiai fenyegetést jelentenek: a becslések szerint ezekből a zacskókból csak Európában évente nyolcmilliárd darab szennyezi a környezetet. Magyarország – többek között Lengyelországgal, Prtugáliával és Szlovákiával együtt – a legnagyobb nejlonzacskó-fogyasztók közé tartozik, fejenként több mint négyszázötvenet használunk el évente. Ez több mint kétszerese az európai átlagnak, nem is beszélve arról, hogy a finnek mindössze fejenként négy műanyag zacskót használnak el évente.

Régebben a szupermarketek pénztárainál még ingyen adtak műanyag szatyrokat, melyekben haza lehetett vinni a megvásárolt árukat, de mára ez a gyakorlat Magyarországon szerencsére már megszűnt. A környezetszennyező nejlonzacskó-használat visszaszorításában a törvények mellett nagy szerepet kap a meggyőzés is: sikerül-e rávenni az embereket, hogy az eldobható szatyrok helyett a tartós, sokszor használható bevásárlótáskákat válasszák?

 Francia pszichológusok – Lolita Rubens és munkatársai – egy párizsi szupermarketben, terepkísérlettel vizsgálták a meggyőzés hatékonyságát. Arra próbálták rávenni a vásárlókat, hogy ne a pénztárnál ingyen elvehető nejlonszatyrokat válasszák (ott még vannak ilyenek), hanem inkább vásároljanak tartós bevásárlótáskát. A pszichológusok a szupermarket bejáratánál szólították meg a vásárlókat, és először is egy plakátot mutattak nekik, amely a Földet ábrázolta egy nejlonzacskóban, e felirat kíséretében: „A Föld nem jut levegőhöz, ne használj több nejlonszatyrot!”. Megkérték a vásárlókat, hogy ha egyetértenek ezzel a környezetvédő gondolattal, írják alá a plakátot a teljes nevükkel. Ez jól ismert meggyőzési módszer: ha sikerül elérni, hogy az ember lehetőleg írásban, nyilvánosan, a saját nevében kiálljon valamilyen eszme mellett, akkor valószínű, hogy később a viselkedését hozzá fogja igazítani ahhoz az elvhez, amelyet nyíltan vállalt. Azonban a kutatók a megszólítottak mintegy felének az aláírás után még feltettek két kérdést, amely azt firtatta, hogy a múltban sokszor használtak-e eldobható nejlonszatyrot. Természetesen mindenki használt már nejlonszatyrot, így a kérdésre válaszolók szembesültek azzal, hogy noha nyilvánosan aláírták a nejlonszatyor-ellenes plakátot, valójában ők is „bűnös” nejlonszatyor-használók. Az ilyen jellegű ellentmondás kellemetlen lelki feszültséget kelt az emberben, amelytől mindenki szeretne minél hamarabb megszabadulni.

 A kijáratnál a kutatók megfigyelték, ki milyen táskával távozott. Azok, akik csak a plakátot írták alá, és utána mindjárt mehettek bevásárolni, 29%-ban utasították el az ingyen nejlonszatyrot, vagyis rájuk igencsak hatott a meggyőzés. Ellenben azok, akikben a kutatók lelki feszültséget keltettek, mindössze 4%-ban döntöttek úgy, hogy nem vesznek ingyen szatyrot. Vagyis rájuk semmilyen meggyőző hatással nem volt, hogy nyilvánosan aláírták a plakátot. Mi történhetett? Nos, akiknek a lelkében disszonancia keletkezett, alighanem igyekeztek mielőbb megszabadulni ettől az érzéstől, és a vásárlás 20-30 perce alatt meggyőzték magukat, hogy nem is baj, ha az ember nejlonszatyrot használ, ezért igazán nem kell rosszul érezniük magukat. Miért éppen ők fizessenek a környezetvédelemért, és a bevásárlótáska megvételével úgyis csak az üzlet profitját növelnék… A disszonanciát sikerült ilyen módon eltüntetniük, ám vele együtt semmivé vált a meggyőzés hatása is. Vagyis az elköteleződés hatékony módszer, de az eredményt teljesen le lehet rontani, ha az embert arra késztetik, gondolkozzon azon, miért is nem kell betartania azt, amiért az előbb még kiállt.

 MANNHARDT ANDRÁS

2016/32