Előfizetés a lapra

Stresszevők

evés, fagylalt, lélektan, pszichológia, stressz, táplálkozás, társadalom

2016/06/16

Vannak, akik stressz hatására többet esznek, mint amennyit nyugalmas körülmények között szoktak, és ez a jelenség meglehetősen gyakori: amerikai felmérések szerint az emberek jó 40 százaléka kezd el stressz hatására nagyobb mennyiségű vagy egészségtelenebb ételt fogyasztani. A stresszt ezért a népesség általános elhízásának egyik fő okaként tartják számon.

 

Kézzelfogható segítség (SZŰCS ÉDUA RAJZA)

Vannak azonban olyanok is – és nem is kevesen, hiszen a lakosság 36–38 százalékát teszik ki – akik stressz hatására éppenhogy kevesebbet esznek, mint egyébként. Őket általában egyszerűen csak szerencsés embereknek minősítik, és a táplálkozáskutatás nem sokat foglalkozik velük. A Németországban működő Konstanzi Egyetem három kutatója, Gudrun Sproesser, Harald T. Schupp és Britta Renner azonban gyanúsan egysíkúnak találta ezt a megközelítésmódot. Miért foglalkoznak mindig csak a stresszevőkkel? És a stressz mellett miért nem vizsgálják a pozitív érzelmek hatását is?

 Sproesser és munkatársai 251 egyetemista bevonásával kísérletet terveztek, melyben először is felmérték, hogy a diákok hogyan változtatják meg táplálkozásukat a stressz hatására. A résztvevők között természetesen voltak stressz­evők, stresszkoplalók, és olyanok is, akiknek az étkezési szokásaira nincsen hatással a stressz. Ezután minden diákkal készítettek egy rövid videót, amelyen a résztvevő bizonyos kérdésekkel kapcsolatban elmondta a véleményét. A kutatók azt mondták, hogy ezt a videót most azonnal elviszik és bemutatják egy másik egyetemistának, akivel a kísérlet résztvevője nemsokára le fog ülni beszélgetni. A kutatók elmentek, majd néhány perc múlva visszatértek, háromféle hír valamelyikével. Ezek természetesen előre megírt „reakciók” voltak, hiszen a beszélgetőpartner a va­ló­ságban nem is létezett. A kutatók az egyik esetben elutasító hírt közöltek: a partner megnézte a videót, és úgy döntött, nem akar találkozni a kísérlet résztvevőjével. A másik helyzetben a hír pozitív volt: a partner megnézte a videót és nagy örömmel várja a beszélgetést. A harmadik esetben semleges volt az üzenet: a beszélgetés technikai okok miatt elmarad. Ezután egészen más feladat következett: fagylaltkóstolási próba. A résztvevők annyit ehettek az eléjük tett mintegy 30 dekányi fagylaltból, amennyit akartak, és közben értékelniük kellett a fagyi minőségét. A kutatókat természetesen az érdekelte, hogy a diákok mennyit esznek közvetlenül azután, hogy stresszt éltek át (elutasították a személyüket), illetve pozitív élményben volt részük (rokonszenvesnek találták őket).

 A stresszes helyzetben a stresszevők átlagosan 147 gramm fagylaltot ettek, a stresszkoplalók viszont csak 86 grammot – ez az arány várható is volt. Az igazi meglepetést a „boldog” helyzet jelentette: itt ugyanis a stresszevők fa­gyi­fogyasztása lényegesen kisebb volt, mindössze 92 gramm, a stresszkoplalók viszont 130 grammot ettek. Vagyis aki stresszhelyzetben az átlagosnál többet eszik, az sokkal kevesebbet fogyaszt, ha boldog! Ez fordítva is igaz: akinek stressz esetén alig megy le falat a torkán, azt a pozitív érzelmi hatások nagyevővé változtatják. Vagyis a stresszevés önmagában nem feltétlenül negatív jelenség, hiszen van pozitív oldala is: a stresszevők az örömöt nem evéssel ünneplik; és ugyanígy a stressz hatására csökkenő étvágy sem tekinthető egyértelműen szerencsének. Az érzelmi állpotok és az evés hatását tehát összetetten kell vizsgálni, nem szabad csak a negatív érzelmi hatásokra összpontosítani, és csak azokkal az emberekkel foglalkozni, akik a stressz hatására több kalóriát vesznek magukhoz – így ugyanis soha nem fogjuk megérteni, miért válik egyre nagyobb népegészségügyi problémává a túlsúly.

MANNHARDT ANDRÁS

2016/18