Előfizetés a lapra

Selfie és a nyelvészet

dosz, fénykép, nyelv, nyelvészet, pályázat, selfie, társadalom

2014/06/27

Az egyszeri szóalkotások (okkazionalizmusok) olyan új szavak, amelyek valószínűleg nem lesznek a szókincs részei. De az egyszeri megnevezés félrevezető lehet, hiszen nemcsak egyszer fordulhatnak elő ezek a szavak, hanem lényegesen többször is, viszont általában csak rövid ideig vannak a nyelvhasználatban. Ilyen lesz a selfie is?

A selfie kifejezést választották az év szavának 2013-ban az Oxford Dictionaries szerkesztői. A szó jelentését így határozták meg: A selfie önmagunk fényképezését jelenti, jellemzően okostelefonnal vagy webkamerával, amit abból a célból készítenek, hogy feltöltsék valamelyik közösségi oldalra. Maga a szó és a jelenség nemcsak az angol nyelvterületen terjedt el, rövid időn belül világszerte divatossá vált.

A kémikus és Hopey

Érdekes megvizsgálni, hogy a definíció mennyire fedi le a jelenséget? Selfie-nek nevezünk egy olyan fényképet is, amit a készítője tükörben, egy digitális fényképezőgéppel, tehát nem okostelefonnal vagy webkamerával készít. Ugyan-akkor a 444.hu által meghirdetett Első Nemzeti Szelfibajnokság győztese egy biztonsági kamera és egy okostelefon segítségével készítette önarcképét. Obama Mandela temetésén készített önarcképét is egyöntetűen selfie-nek nevezték a híroldalakon, blogokon és közösségi oldalakon annak ellenére, hogy magát a selfie-t a készítők nem osztották meg azóta sem, csak az eseményről újságírók által készített fénykép okozott közfelháborodást.

 Az interneten időközben hatalmas verseny alakult ki, hogy ki tud minél régebben készült selfie-t találni. Az eddig fellelt egyik legrégebbi, fényképezőgéppel, tehát valamilyen technikai eszköz segítségével készült önarcképet 1839-ben készítette Robert Cornelius kémikus.

Robert Cornelius kémikus önarcképe

 A selfie kifejezés azonban jóval későbbi, először egy Hopey nevű felhasználó használta egy ausztrál fórumon 2002-ben, akinek egy átmulatott éjszaka után össze kellett varrni a száját, és a varratokról készült képet szerette volna megosztani. A felhasználó szabadkozik a kép minősége miatt, és azzal indokolja, hogy ez egy selfie.

 A selfie-k különféle változatai időnként nagyon kreatív elnevezéseket kapnak. Ott van például a shelfie, ami a saját könyvespolcunk lefényképezését és valamelyik közösségi oldalon való megosztását jelenti. A delfie szóösszerántással keletkezett a drunken és a selfie szavakból. Ezek a megnevezések azonban még nem szilárdultak meg a szóhasználatban, hiszen egyéb változatokat is lehet találni: a delfie lehet például a dolphin és a selfie szavak összevonása is.

 Ezek az egyszeri szóalkotások lényegesen gyakrabban fordulnak elő, mint hinnénk. Ha megnézzük a február 14-15. között írt angol nyelvű twitterbejegyzéseket, amelyekben szerepel a selfie szó, akkor több mint 100 olyan egyszeri szóalkotást találunk, amelyeknél a selfie-k különféle fajtáit nevezik meg. Természetesen lényegesen kevesebb német és magyar nyelvű twitter­bejegyzés készül a selfie-fajták megnevezése témakörben. Ennek ellenére hasonló tendenciákat lehet megfigyelni a témakörben mindhárom nyelvnél. Gyakran a készítés helyét nevezik meg: elevator selfie, Roter Teppich Selfie (Vörös szőnyeg selfie), vár-selfie. A készítés időpontja is fontos szerepet játszik a megnevezéseknél: 3 am selfie, Ein Guten Morgen-Selfie (Egy jó reggelt-selfie), tegnap esti indokolatlan selfie.

Shelfie

 Többször megnevezik a felhasználók, hogy minek a segítségével készítették a selfie-t: iphone 5 selfie, Spiegel-Selfie (tükör-selfie), tükrös selfie. Gyakran szerepel az elnevezésben az alkalom, hogy miért készült a selfie: The „celebrating-vday-by-myself” selfie, surgery selfie, új kabát szelfi. Utalnak a készítő állapotára: drunken selfie, „Ich war zwei Stunden im Fitnessstudio, bin ungeschminkt und will in mein Bett”–Selfie („Két órán keresztül az edzőteremben voltam, nem vagyok kisminkelve és le szeretnék feküdni aludni”-selfie). Szerepel a megnevezésben, ha egy tárgy, természeti jelenség vagy egy élőlény áll a kép központjában: engagement ring selfie, Abendrot-Selfie (naplemente-selfie), vaddisznófejes selfie. Vannak metaforikus selfie-k is, amiknek egy hasonlat az alapjuk: duck face selfie, voldemort selfie.

Szóalkotásokkal

Láthatjuk tehát, hogy az angol selfie-elnevezéseket leginkább 3 szóalkotási móddal képzik, a leggyakoribb az, amikor szócsoportokat hoznak létre a selfie szóval és egy másik jellemzően főnévvel vagy melléknévvel: hockey selfie, mad selfie. A második csoportba a szóösszerántással képzett szavak tartoznak, amelyeknél az egyik szó eleje a selfie szó végével kapcsolódik össze: farm + selfie = felfie, 3D + selfie = threlfie. A harmadik jellemző szóalkotási módnál a szóösszetétel első része egy frázis, a másik része pedig a selfie: The ‚yay I think he stopped, peace on earth’ selfie, kicked out of the game selfie.

 A német elnevezéseknél a szóösszetételek a leggyakoribbak, ezeknél általában a kötőjeles írásmódot választják, valószínűleg azért, hogy könnyebb legyen értelmezni az adott szóalkotást. Arra is lehet példát találni, hogy egy kötőhanggal kötnek össze két szót, ennek ellenére kötőjellel is írják: Beerdigungs-Selfie (temetés-selfie). Selfie-ket tipikusan fiatalok készítenek, akik otthonosan mozognak a közösségi média világában, és jól beszélnek angolul, ezért gyakran megfigyelhető, hogy változtatás nélkül veszik át az angol szóalkotásokat. A szóösszerántás a német selfie-megnevezéseknél nem tűnik gyakorinak, esetleg olyan példát lehet találni, ahol az angol kifejezés a németben is szóösszerántásként értelmezhető: Haare + selfie = helfie. A frázis előtaggal alkotott szóösszetétel azonban produktív: „Ich war zwei Stunden im Fitnessstudio, bin ungeschminkt und will in mein Bett”-Selfie.

 A magyarban a leggyakrabban szócsoportokat hoznak létre: Kajás szelfi, állatos szelfi, limuzinos szelfi, sérüléses szelfi. Ezek a jelzős szerkezetek leginkább egy főnévből képzett melléknév és a selfie egymás mellé állításával jönnek létre. Szóösszetételek is gyakran előfordulnak: kéznyomszelfi, pizzaszelfi. A frázissal alkotott szóösszetétel a magyarban nem tűnik produktívnak. Analógián alapuló szóalkotást lehet találni: együttfi. Ennél a szóalkotásnál olyan, mintha a -fi szórészletet képzőnek tekintenék, annak ellenére, hogy az angolban csak az -ie lehet képző. A felhasználók azonban kevésbé kedvelik ezeket a szóösszetételeket, úgy tűnik, hogy inkább a magyar nyelvvel foglalkozó blogok, szavazóoldalak tartják fontosnak, hogy legyenek magyar elnevezései a selfie-knek. Szavazni lehet a nyest.hu oldalon például arról, hogy a gyerekes selfie-et (gyerekkel készült) gyerekfi-nek vagy gyerek­kel­együttfi-nek kellene-e inkább nevezni, a szómagyarító honlapján pedig a selfie szinonimáira adhatunk javaslatokat, és szavazhatunk is, hogy szelfi-ként írjuk-e inkább a szót, vagy esetleg önarc­kép­fel­töltményként vagy öncsi-ként hivatkozzunk-e inkább az ilyen képeinkre.

Selfie-csúcsok

Az, hogy mennyire elterjedt a magyar közösségi médiában is a selfie szó használata, nagyon jól megfigyelhető egy közösségi médiakutató szoftverével készített vizsgálatból.

 Az elmúlt évben összesen 4260 alkalommal használták a selfie vagy a szelfi szót a magyar felhasználók. 2013 júliusától megfigyelhetünk egy növekedést a gyakoriság tekintetében. November 19-én láthatunk egy hirtelen növekedést, ekkor összesen 83 alkalommal került elő a szó, ez az a nap, amikor az Oxford Dictionary az év szavának választotta a kifejezést. December 4-én figyelhető meg egy másik csúcs, ekkor a Turkish Airlanes reklámja foglalkoztatta a felhasználókat. Január 15-én a selfie olympics nevű nemzetközi kezdeményezés miatt ugrott meg az említések száma.

 Annak ellenére, hogy a twitter még nem számít sokak által használt közösségi oldalnak Magyarorszá-gon, a bejegyzések 54%-a erről a közösségi oldalról származik. További 39% a Facebookon fordult elő. A blogokon és a fórumokon pedig leginkább szépségápolási tanácsokat és praktikákat olvashatunk arról, hogy hogyan készítsünk előnyös selfie-t magunkról.

 Érdekes az is, hogy milyen állandósult szószerkezetekkel fordul elő a magyarban a selfie. Gyakran lehet arról olvasni, hogy valaki lőtt egy selfie-t. A fényképet lő kifejezés a mostani magyar szóhasználatban már elavultnak számít, azonban a selfie-vel kombinálva ismét divatba jöhet. Ennek az lehet az oka, hogy az angolban gyakori shoot a selfie szókapcsolat, amit a selfie szó elterjedésekor szó szerint fordítottak. Többször előfordul a nyomott egy selfie-t kifejezés is, ami a köznyelvi nyomott egy képet analógiájára keletkezett, ugyanez igaz a dobott egy selfie-t és a tolt egy selfie-t kifejezésekre is.

Hopey selfie-je

 

 A selfie elterjedését mutatja az is, hogy olyan illemszabályok jelennek meg, amelyek segítik az eligazodást abban a kérdésben, hogy mikor, kikkel, hol illik selfie-t készíteni. Nem ajánlott például a temetéses selfie, tehát ami temetésen készül. Azt gondolnánk, hogy ez az Obama-botrány óta került a köztudatba, de a tumblr nevű képmegosztó oldalon jóval Mandela temetése előtt megtalálható volt a Selfies At Funarels képválogatás. Holott az első selfie éppen ebbe a csoportba tartozik, állítólag semmilyen körülmények között nem szabad magunkról sérüléses selfie-t készítenünk. Nem illik olyan helyszíneken selfie-t készítenünk, amely valamilyen katasztrófához vagy tömeggyilkossághoz köthető, tehát például Auschwitzban vagy a csernobili atomerőműnél jobb, ha kerüljük az önfényképezést.

 Már marketingcélokra is gyakran használják a selfie-készítést. Ez két dologban nyilvánul meg nagyon jellemzően: az egyik, hogy több reklám alapmotívuma a selfie, az egyik legismertebb ezek közül a Turkish Airlines kisfilmje, amiben Lionel Messi és Kobe Bryant versenyeznek egymással, melyikük tud több és híresebb helyszínen selfie-t készíteni.

 A másik fontos reklámfogás az, hogy különféle appokat, alkalmazásokat fejlesztenek, amelyekkel tökéletesíthetjük a selfie-inket, és olyan telefonokat dobnak piacra, amelyekkel könnyebben lehet selfie-t készíteni. A legújabb iPhone-t The „Selfie” iPhone néven reklámozzák és selfie-friendly phone megnevezéssel illetik.

 Nem könnyű megjósolni, hogy meddig lesz még divatos ez a jelenség, és mennyi ideig lesz még megtalálható ez a szó a szóhasználatban. Több példát is lehet arra találni, hogy a közösségi oldalakon hirtelen elterjed egy-egy őrület, amit elneveznek, később sokan követnek, kicsivel később azonban szinte nyom nélkül eltűnik. Egy South Park- részben emlékeznek meg például a Faith Hill-ezésről (Faith Hilling), ami Magyarországon kevésbé terjedt el, de a tengerentúlon sok követője akadt. Az elnevezés az amerikai énekesnő egy mémmé vált mozdulatát takarja. Mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy a selfie-őrület is rövidesen lecseng, és ezzel a megnevezései is lassan kikopnak a köztudatból.

 DARÓCZI ILDIKÓ

Az írás a TIT és a DOSZ közös cikkpályázatán megosztott első helyezést ért el.


2014/23