Előfizetés a lapra

Sajátos haltelepítés

biológia, fajfenntartás, hal, kecsege, széles kárász

2016/08/24

Az utóbbi száz év tájhasználata drasztikusan átalakította a Kárpát-medence természetes képét. Ez különösen igaz a vizes élőhelyekre és magukra a vizeinkre, amelyek ráadásul elszennyeződtek. Ennek következményeként, valamint az egyre több jövevény faj agresszív terjeszkedése miatt sok őshonos fajunk kipusztult vagy megfogyatkozott az állománya. Egykori legnagyobb halunkat, a vizát már csak a történelmi olvasmányokból ismerjük, s az ugyancsak tokféle kecsege is egyre ritkább. Remélhetőleg az utóbbi állományai – akárcsak a széles kárászéi – ismét gyarapodnak a NAIK Halászati Kutatóintézet irányította, tavasz óta tartó tudatos betelepítésekkel.

Széles kárászok begyűjtése (LÁZÁR DEA FELVÉTELE)

Az emlékezetes tiszai ciánszennyezésre ország-világ felkapta a fejét. A kisebb mértékű, ám mind nagyobb mértékben érkező sok-sok ipari eredetű vagy kommunális „folyékony” hulladék továbbra is rombolja folyó és állóvizeink biológiai sokféleségét, s akkor még nem szóltunk az intenzív állattenyésztés és növénytermesztés elképesztő mennyiségű vegyi anyagainak és egyéb melléktermékeinek károsító hatásáról. Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett élőhely-degradációk, környezeti katasztrófák miatt vagy például a kormoránok kártétele következtében számos őshonos halfajunk állománya oly mértékben csökkent, hogy önfenntartó képességük veszélybe került. Emiatt a jelenlegi törvényi szabályozás azzal próbálja megvédeni az őshonos halfajaink még meglévő természetes vízi állományát, hogy létrehozta a „nem fogható halfaj” törvényi kategóriát, mivel sokuk bár fogyatkozóban, de a természetvédelmi törvény szerint nem számítanak védett fajnak, csak veszélyeztetettnek. A kecsege és a széles kárász esetében sem jelenti a „nem fogható” címke állandó törvényi oltalmukat. A jelenlegi, időszakos fogási tilalom viszont lehetővé teszi, hogy a kecsege és a széles kárász tervszerű telepítésével elősegítsük olyan önfenntartó állományaik kialakulását, amelyek évtizedes távlatban már biztosítják e fajok természetes fennmaradását.

A kiválasztottak

 

A Földművelésügyi Minisztérium halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 63. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározottak szerint védett vagy veszélyeztetett hasznosítható őshonos halfajok szaporításával és visszatelepítésével bízta meg a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ szarvasi Halászati Kutatóintézetét. A telepítési programot a Halgazdálkodási Alap finanszírozza, amelynek főbb forrásai az állami halászati jog haszonbérbeadásából, a horgász- és halászjegyek díjából és különböző bírságokból állnak. Az alap felügyeletét a Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztálya látja el.

 A fajfenntartási program célja, hogy a kecsege és a széles kárász tervszerű telepítésével elősegítse azok önfenntartó törzsállományának kialakítását.  A telepítések eredményessége érdekében felmértük mindkét halfaj még meglévő vagy az arra alkalmas természetes élőhelyeit, azok populációinak jelenlegi helyzetét és genetikai hátterét.

Széles kárászok betelepítése Dömsödnél (LÁZÁR DEA FELVÉTELE)

A széles kárász esetében – az ezüstkárásznak a természetes vizeinkben tapasztalható nagymértékű dominanciája miatt – elsősorban lokális ön­­fenntartó törzsállományok kialakítása volt a cél. Ennek érdekében az ország eltérő régióiban felmértük azokat az élőhelyeket, ahol az invazív ezüstkárász jelenléte még nem veszélyezteti a törzsállományok kialakítását. A mesterséges szaporításhoz a meglévő génbanki állományt az ezekről az élőhelyekről begyűjtött ikrás és tejes egyedekkel egészítettük ki.

Génforrások

A visszatelepítési munkák eredményessége szempontjából fontos volt, hogy a begyűjtött és a génbanki állományok populációgenetikai adottságait (beltenyésztettség, genetikai variabilitás) felmérjük. A vizsgált állományból származó halakból kerültek ki ugyanis azok az ivarérett egyedek, amelyeket később a kihelyezendő állományok biztosítására használtunk fel. A genetikai vizsgálatokat az intézet génbankjából, a Hernád és a Mura holtágából, valamint a Vörös-mocsárból származó egyedeken végeztük el.

 A friss eredmények alapján elmondható, hogy a széles kárász magyarországi állományai közül a Mura vízgyűjtő területéről származó állomány genetikai diverzitása a legnagyobb. A génbanki állomány valamilyen oknál fogva elvesztette genetikai változatosságának egy részét. Ennek ellenére a populációkat együttesen vizsgálva megállapítható, hogy azok genetikai diverzitása közel áll az egyensúlyi állapothoz. A vizsgálatok hatékonyságát jelzi, hogy a besoroló teszt alapján az egyedek 96 százalékát sikerült beillesztenünk saját populációjába. A kapott eredményeknek köszönhetően, a jövőbeni szaporítások során a természetes vízből begyűjtött egyedek tervszerű kiválasztásával biztosítani tudjuk egyrészt a génbanki állományok genetikai fris­­sítését, így a géndiverzitás fokozását, másrészt a különböző eredetű halállományok megfelelő genetikai változatosságát, ami biztos ge­­­­netikai hátteret nyújt a későbbi generációk szá­mára.

 A széles kárász hazai előfordulása

 (FORRÁS: HARKA, SALLAI, 2007)

 Idén tavasszal 8–10 cen­­timéteres ivadék szél­es kárászok lettek kihelyezve Hajóshoz közel, a császártöltési Vörös-mocsárba és a hortobágyi Fekete-vízbe, ahol még nem fordul elő vagy minimális mértékben található az invazív ezüst­kárász. Ezek a törzs­ál­lo­má­nyok fognak te­nyész­anyagot biztosítani az egyéb természetes vizekbe tervezett jövőbeni széleskárász-telepítésekhez, miután e vizekben megtörtént az invazív ezüstkárász kellő mértékű gyérítése.

Kecsege-körkép

A kizárólag édesvízi, nem vándorló dunai tokfélék közül a kecsege a legelterjedtebb a Duna-deltától a Felső-Dunáig. Regensburg magasságáig megtalálható, és egykor a mellékfolyókat, így a Tiszát is benépesítette. Napjainkban a folyó németországi és osztrák szakaszán csaknem kipusztult, és számottevő mértékben szűkült elterjedése a Közép- és Alsó-Dunán is. A magyarországi és szerbiai Duna-szakaszon némiképp jobb a helyzet, az elmúlt évtizedekben a halászok és a horgászok jelentős mennyiségben fogták.

A kecsege hazai előfordulása

(FORRÁS: HARKA, SALLAI, 2007)

 Noha a hazai kecsegefogások a populációk csökkenését jelezték az 1960-as években, az 1970-es évek kezdetétől az 1990-es évek végéig egy látványos javulás volt megfigyelhető. A XX. század második felében a dunai kecsegefogások során megfigyelhető trendek a populáció méretének jelentős ingadozását jelezték. Egyes feltételezések szerint a fogások növekedése részben a Vaskapu I. vízlépcső építésével magyarázható az 1970-es években, mivel a kiterjedt duzzasztott mederszakaszról a magyarországi folyószakaszra vándoroltak a kecsegék.

 A kecsegefogások jelentős ingadozásában meghatározó szerepe lehet a faj egyedfejlődése szempontjából kulcsfontosságú élőhelyek alakulásának. A folyami ökoszisztémákban az árhullámok és kisvizes időszakok jelentik az elsődleges zavaró hatásokat, amelyek hatással vannak az ívó- és ivadéknevelő élőhelyek elérhetőségére, az ivadék túlélésére, valamint a halpopulációk természetes utánpótlásának alakulására. A kecsege kétféle élőhelyen ívhat: emelkedő vízállás esetén az elárasztott hullámtereken vagy a folyó főágában, 7–15 méteres mélységben.  A kecsegék veszélyeztetettsége részben biológiai okokra vezethető vissza, mivel viszonylag hosszú a generációs idejük, lassú az ivarérésük és a nőstények nem minden évben ívnak, ezért a populációk lassan regenerálódnak a negatív hatásokat követően. További problémát jelent az állományok évenkénti utánpótlásának bizonytalansága, mert az ívás sikerét számottevő mértékben befolyásolja a szaporodási perióduson belüli vízjárás és időjárás.

Hova?

A folyóinkat benépesítő állományok aktív megőrzéséhez in-situ (természetes élőhelyen történő) és ex-situ (mesterséges körülmények között tett) védelmi intézkedésekre van szükség. Az in-situ védelmi intézkedések fő célkitűzése az önfenntartó természetesvízi kecsegeállományok fennmaradását biztosító környezeti feltételek kialakítása. A természet megőrzését célzó intézkedések mellett a hatékony fajvédelem egyik további feltétele az „ex-situ” génbankok kialakítása. Ez ellenőrzött akvakultúrás körülmények között nevelt anyaállományok létrehozásával, valamint azoktól származó ivadékokkal biztosíthatók.

 Mintegy félméteres nagyságú kecsege visszatelepítése a Dunába (KOVÁCS GERGELY FELVÉTELE)

A haltelepítés évtizedek óta alkalmazott eszköz a kecsegepopulációk utánpótlásának javításában. Fontos kérdés ezzel kapcsolatban, hogy a csökkenő egyedszámú természetes populációk genetikai variabilitását milyen mértékben befolyásolja, illetve károsítja a mesterséges szaporításból származó halak telepítése. Ennek elkerülése érdekében elvégeztük a génbanki állományból, valamint a Dunából és a Tiszából származó 96 egyed genetikai tanulmányozását. Az eredmények alapján elmondható, hogy a kecsege vizsgált, magyarországi állományai genetikailag még diverznek tekinthetők, azaz genetikai változatosságuk nagy. Közülük is a Duna bajai szakaszáról származó anyahalak csoportja volt genetikailag a legváltozatosabbnak tekinthető.

 Megállapítható, hogy a genetikai diverzitás egyensúlyában szignifikáns eltérés tapasztalható az egyes állományokban. Ez azt jelzi, hogy ha nem biztosítjuk a génáramlást, a jövőben beltenyésztettség fenyegetheti a génbanki anyaállományt, ezért több, természetes élőhelyekről begyűjtött anyahalakkal kell bővíteni a génbanki állományt, valamint a kihelyezett populációk állományát is monitorozni kell a későbbiekben. A génbanki állomány genetikai frissítése a már meglévő természetes vízből begyűjtött egyedek (főként a bajai populációból) tervszerű kiválasztásával biztosítható. A mesterséges szaporítások során a génbanki és a bajai állomány halainak együttes felhasználása biztosíthatja a visszatelepítendő állományok lehetőségekhez képest megfelelő genetikai változatosságát.

 A telepítési körzetek kijelölése az élőhelyek felmérésén és azok alkalmasságának értékelése alapján történt. A kecsegetelepítések esetében a dunai és a tiszai törzsállomány kialakítása volt az elsődleges cél. Mindez a még meglévő természetes élőhelyekre történő, viszonylag nagy mennyiségű növendékállomány kihelyezésével biztosítható.

Menetrend szerint

A madárkár csökkentése érdekében a kormoránmentes időszakok és helyszínek alkalmasak a nagy egyedtömegű tenyészanyag kihelyezésére. Ez év június végéig a Dunán a Dunakanyar és Baja közötti szakasz hat körzetében, a Tiszán pedig Kiskörénél és Mindszentnél mintegy 6 000 kilogramm, körülbelül 17 000 darab 300–400 grammos, 40–50 centiméteres kecsege kihelyezésére kerül sor. 

 Széles kárász begyűjtése a Mura egyik holtágában (LÁZÁR DEA FELVÉTELE)

A tavaszi telepítéseket követően e sorok megjelenése idején zajlanak a következő „halbeeresztések”: június

29-én, a Duna-nap keretében Budapesten, a pesti rakparton, a Népfürdő utca körzetében 600 kilogramm, június 30-án a dunabogdányi révnél a Szent­end­rei-Duna-ágba 600 kilogramm, július 1-én pedig az ercsi rév körzetében 700 kilogramm és a dunaújvárosi rév körzetében 600 kilogramm növendék kecsegét telepítünk ki.

 A telepítések tervezett befejezése 2016 őszén várható egy-egy dunai és tiszai helyszínen. Ezek helyét és idejét a felméréseink eredményeit figyelembe véve, később határozzuk meg.

 Akárcsak tavasszal, ezúttal is a kihelyezésre kerülő kecsegék 10 százalékát láttuk el külső jellel, hogy a több éven át végzendő ellenőrző halászatok során dokumentálhassuk a kiválasztottak növekedését és vándorlását. Ez a kecsegék növekedésének nyomonkövetése mellett nagymértékben hozzájárul majd a halak élőhelyi igényeinek felmérésére is. A fajfenntartási program eredményessége esetén remélhetőleg 5–10 éves távlatban mindkét halfajra vonatkozóan önfenntartó populációk kialakulása várható, aminek következtében kikerülhetnek a jelenlegi „nem fogható halfaj” státuszból.

 JÓZSA VILMOS

 FAZEKAS GYÖNGYVÉR

 GUTI GÁBOR

 

Amennyiben valaki jelölt kecsegét fogna, kérjük, hogy annak kíméletes visszahelyezése előtt jegyezze fel a haljel számát, mérje meg a hal tömegét és hosszát. Ezeket az adatokat és a fogás helyét (fkm.) kérjük, az alábbi elérhetőségek egyikére jelezze: dr. Józsa Vilmos 06-30-5657-366 vagy jozsav@haki.hu. Az adatközlőket a Földművelésügyi Minisztérium ajándékkönyvvel kívánja jutalmazni.

 

2016/27