Előfizetés a lapra

Sajátos alku

20. század, hadifogoly, könyv, könyvtermés, Napvilág Kiadó, Politikatörténeti intézet, társadalom, történelem, világháború

2014/03/07

Hadifogság, gulág – közismert fogalmak: a második világháború magyarok tömegeit sújtó következményeit cikkek, könyvek, rádió- és tévéműsorok gyakran fölidézték. De ki emlékezik ma már az első világháború hasonló szenvedéstörténetére? Ezt foglalja össze hosszas hazai és szovjetunió-, majd oroszországbeli kutatások eredményeként Petrák Katalin kötete.

A történet Przemysl várerődjének elestével kezdődik. A Kárpátoktól mintegy nyolcvan kilométerre fekvő lengyel városnál az Osztrák–Magyar Monarchia keleti védbástyájának szánt, több évtizedig épült, befejezetlen erődöt százezer főnél nagyobb haderő védte az oroszoktól bekerítve. Bentről a kitörési, kintről a felmentési kísérletek nem vezettek a kívánt eredményre. Muníció és élelem fogytán az erőd feladására kényszerültek. Az ostromot frontkatonaként átélve írta és üzente a háborúért lelkesedőknek sokszor idézett versében Gyóni Géza: „Csak egy éjszakára küldjétek el őket: Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.” Ott esett orosz fogságba több mint százezredma-gával. „Kilenc tábornok, 93 vezérkari tiszt, 2500 csapattiszt és 117 000 legénységi állományú katona” – sorolja a könyv.)Útjuk nagyrészt a szibériai fogolytáborokba vezetett – Gyóni ott halt meg Krasznojarszkban –, másrészt az Urálon inneni, ám az északi sarkkörön túli szigetekre száműzték.

 A táborok életéről is képet kapunk, de nem utolsósorban arról, hogy miként, hányféle közös vagy egyéni taktikákkal, megélhetési, az ottani lakosságba illeszkedési, menekülési és kiútkeresési próbálkozásokkal élték át a magyar hadifoglyok az elhúzódó forradalmi és polgárháborús időket, a szovjet állam vajúdó átalakulását. Mindebből az is következett, hogy a háború után sokáig nem is alakult ki állami kapcsolat a két ország között. A hadifoglyok hazakerüléséről közvetítő államok révén folyt alku. Valóban alkunak mondhatjuk azt, ahogyan a foglyok a politikai érdekek cseretárgyai lettek. A hadifoglyok egy részét – főként tiszteket – a magyarországi kommün résztvevőiért, később a kommunisták elleni perek elítéltjeiért adták ki.

 A foglyok számbavétele sem volt egyszerű dolog az oroszországi változások folytán. Időközben aztán az is kérdésessé vált a határváltoztatások miatt sokak esetében, hogy melyik ország fogadhatja vissza őket. Továbbá számosan családot alapítottak, megházasodtak a reménytelenül hosszú távollétben – elismerik-e itthon a kint kötött házasságot, hazahozhatják-e feleségüket? (Mellesleg később külön állami gond lett az elhozott, de itt be nem fogadott asszonyok visszajuttatása.)

 Ezzel még nincs vége a történetnek. A kint maradottak, a foglyokért kicseréltek vagy menedéket keresők – jórészt kommunisták, szimpatizánsok vagy az ottani új életbe beilleszkedők, illetve leszármazottaik – közül sokan vissza kívántak jönni a második világháború után. Ez leginkább a Sztálin halála utáni évtizedekben sikerült. Akinek sikerült. Mert a könyv végén egy hosszú névsor ad rövid életrajzot a történet során említettekről. Jórészükről azt tudjuk meg, hogy rehabilitálták őket – holtukban.

(Emberi sorsok a 20. században. Magyar hadifoglyok és emigránsok a Szovjetunióban a két világháború között. Napvilág Kiadó – Politikatörténeti Intézet, 301 oldal, 4200 forint)

N. F.

2014/7