Előfizetés a lapra

Nagylelkű dohányosok

dohányzás, lélektan, lélektani lelemények, megbélyegzés, pszichológia, stigmatizáció, társadalomtudomány

2015/03/23

Minden társadalomban vannak olyanok, akiket a közösség valami miatt megbélyegez – szakkifejezéssel élve: stigmatizál. A stigmatizáció egyéneket és csoportokat egyaránt érinthet, és szinte bármi lehet az alapja: bőrszín, vallás, nemzetiség, foglalkozás, előélet, pszichés betegség vagy akár valamilyen fogyatékosság is.

  Vendégszereplés (SZŰCS ÉDUA RAJZA)

Az utóbbi időben világszerte felerősödött a dohányzás elleni harc, és ennek következtében a dohányosok is egyre inkább megbélyegzetteknek számítanak. Lélektani kutatások kimutatták, hogy aki dohányzik, arra pusztán ennek a szokásának az alapján könnyen rásütik például azt, hogy modortalan, sőt erkölcstelen és rosszindulatú. A stigmatizáció a kedvezőtlen lelki hatások mellett gyakorlati szempontból is sok kárt okoz. Kimutatták például, hogy a dohányosoknak kevesebb az esélyük az állások elnyerésére, sőt egy olyan személy, aki éppen cigarettát szív, kisebb valószínűséggel kap segítséget másoktól, mint aki nem dohányzik.

 Nem csoda, hogy a stigmatizált személyek szeretnének tenni valamit annak érdekében, hogy a megbélyegzéssel járó hátrányokat elkerüljék vagy legalább csökkentsék. A legegyszerűbb eltitkolni azt a vonást, amely a megbélyegzés alapja, ám ez sokszor – például a dohányzás esetében – nem lehetséges. Ezért nagy szerepet kap egy másik módszer, melynek lényege, hogy a stigmatizáltak megpróbálják valahogy „jóvátenni” azt, hogy olyanok, amilyenek, és magatartásukkal igyekeznek kedvezőbbre hangolni a róluk kialakult képet.

 A „stigma-menedzsmentnek” ezt az önkéntelenül alkalmazott technikáját vizsgálta Carey J. Fitzgerald és Adam Lueke abban a kísérletben, amelyről a Current Research in Social Psychology hasábjain közöltek beszámolót. A kísérletbe 60 dohányzó és 60 nem dohányzó diákot vontak be, és mindkét csoportban a résztvevők felének egy háromperces videót vetítettek le. A dohányosoknak bemutatott filmen egy humorista a dohányosokat szidta, mondván, rossz szagot árasztanak és tapintatlanok. A nem dohányzók egy másik humorista műsorából láttak részletet, amelyben – sajátos, szatirikus módon – éppen a nem dohányzókat becsmérelték: gyengének, beképzeltnek nevezték őket. Vagyis a videóban látottak alapján a dohányosok és a nem dohányosok is megbélyegzettnek érezhették magukat – noha a nem dohányzókat a társadalom a valóságban nem stigmatizálja. A többi résztvevőnek nem mutattak be videofelvételt.

 Ezután figyelemelterelő feladatok következtek, majd a kutatók minden résztvevőnek átadtak egy szórólapot, amelyen egy jótékonysági szervezet önkénteseket keresett. A diákoknak válaszolniuk kellett, milyen valószínűséggel vállalnának önkéntes munkát a szervezetnél. Nos, azok, akik látták valamelyik videót, és ezáltal stigmatizáltnak érezhették magukat – akár dohányosok voltak, akár nem –, jóval nagyobb hajlandóságot mutattak az önkéntes munkára, mint azok a társaik, akiknek nem vetítettek semmilyen filmet. Fitzgerald és Lueke szerint ez egyértelműen annak a jele, hogy azok, akiket nyíltan megbélyegeznek és akik emiatt érzik, hogy rosszul áll a szénájuk a megítélés dolgában, igyekeznek javítani a róluk kialakult képen: az átlagnál nagylelkűbb módon viselkednek, hogy ezáltal kiengeszteljék a rájuk ferde szemmel néző társadalmat. A stigma tehát nemcsak lelki terhet és nap mint nap tapasztalható gyakorlati hátrányokat jelent a megbélyegzettek számára, hanem észrevétlen módon, de erőteljesen megváltoztatja természetes viselkedésüket is.

MANNHARDT ANDRÁS

2015/8