Előfizetés a lapra

Mellkassebészet és kutatói munka

A hét kutatója, biológia, interjú, orvosbiológia, OTKA, sebészet, transzplantáció, tüdő

2014/10/22

Gieszer Balázs fiatal mellkassebész, aki azonban nemcsak betegeket operál, hanem annak lehetőségeit is keresi, hogy miként lehetne lassítani, vagy akár meg is akadályozni az átültetett tüdő kilökődését a transzplantációt követően. Az Országos Onkológiai Intézetben Rényi-Vámos Ferenc és Döme Balázs vezetésével kutatják az adrenomedullin nevű peptidhormon szerepét annak a tünetegyüttesnek a kialakulásában, amely a leggyakrabban fordul elő a tüdő krónikus kilökődése során.

– Mely betegeknél merülhet fel a tüdőtranszplantáció szükségessége?

– A tüdő transzplantációját egyes esetekben szükségessé tevő betegségeket két nagy csoportra oszthatjuk. Az egyik csoportba a tüdőszövettel összefüggő – orvosi szóval paren­chymás – megbetegedések, a másik csoportba pedig a tüdő keringését érintő – orvosi szóval vaszkuláris – megbetegedések tartoznak. Ezek a kórképek idővel egy olyan végstádiumú állapothoz vezethetnek, amelyben a tüdő már alkalmatlanná válik a gázcserére. Fiatalok esetében a cisztás fibrózis majd az idiopátiás pulmonáris hipertónia a leggyakoribb ilyen betegség. A cisztás fib­ró­zis egy testi kromoszómához kötött, recesszíven öröklődő be­tegség, amelynek során sűrű váladék rakódik le a légutakban. Ez gyakori fertőződéshez, gyulladáshoz vezet, aminek következtében végül a tüdő tönkremegy. Az idiopátiás pulmo-náris hipertónia esetében pedig – ismeretlen okból – magas nyomásviszonyok alakulnak ki a tüdő keringésében. Idősebb korban elsősorban a krónikus obstruktív tüdőbetegség miatt lehet szükség tüdőátültetésre. Ennek legjelentősebb – de nem kizárólagos – rizikófaktora a hosszú távú dohányzás.

– Milyen szövődmények léphetnek fel a tüdőtranszplantáció során és azt követően?

– Maga a transzplantációs műtét ma már egy biztonsággal elvégezhető beavatkozás. Sokkal inkább a műtétet követő időszak az, amikor különféle súlyos szövődmények kialakulásával kell számolni. A legkomolyabb veszélyt – a műtétek általános szövődményein kívül – a tüdő esetleges kilökődése jelenti. A kilökődés lehet akut – amikor is rögtön a műtétet követő percek, órák vagy napok során jelentkezik a probléma – és lehet krónikus, amikor a beültetett tüdő csak hosszabb idő után, jellemzően 5-10 év alatt válik fokozatosan működésképtelenné.

– Munkahelyén, az Országos Onkológiai Intézetben – mely egyben a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinikája – a magas színvonalú betegellátás mellett komoly kutatómunka is folyik. Milyen kérdésekre keresik a választ?

– Egyéb daganatokkal kapcsolatos kutatási területek mellett a tüdő krónikus kilökődése során leggyakrabban kialakuló tünetegyüttessel, a Bronchiolitis Obliterans Szindrómával – rövidítve BOS – is foglalkozunk. Ez az egyik végállapota annak a folyamatnak, amikor az immunrendszer – a működését csökkentő, immun­szup­presszáns gyógyszerek adása ellenére is – végül tönkreteszi a beültetett, de a szervezet által továbbra is idegen szervnek tekintett tüdőt. A BOS gyakori kialakulása az egyik fő oka annak, hogy a tüdőtranszplantált betegek 5, illetve 10 éves túlélési adatai egyelőre rosszabbak, mint más transzplantált szervek esetében. Ha tehát meg szeretnénk hosszabbítani a transzplantált betegek túlélését, érdemes ezt a tünetegyüttest alaposabban is megismernünk: a BOS 5 év után a transzplantáltak 49%-ában, tíz év után pedig a páciensek 76%-ában alakul ki. A kis légutacskák ilyenkor elzáródnak, ami végül alkalmatlanná teszi a tüdőt a gázcserére.

– Az OTKA által támogatott kutatási projektjük címében az adrenomedullin nevű, szervezetünk által termelt peptidhormon is szerepel. Miért foglalkoznak ezzel a hormonnal?

– Kutatásunk dr. Rényi-Vámos Ferenc főorvos, tüdőtranszplantáció-specialista és dr. Döme Balázs pulmonológus kutató vezetésével zajlik. A kutatás klinikai részében mintát veszünk a tüdő­transz­plan­táción átesett betegek véréből és az úgynevezett hörgőmosó-folyadékából, amelyet a hörgőtükrözés során juttatunk be a légutakba. Ezekben a mintákban meghatározzuk egyrészt az adrenomedullin koncentrációját, másrészt számos további, a gyulladásos folyamatokkal összefüggő fehérje – például a citokinek és az interleukinek – szintjét is. Az adrenomedullint a mellékveséből izolálták először, azóta pedig rendkívül sok szempontból vizsgálták a szerepét. Azért épp az adre­no­me­dullin vizsgálatába kezdtünk bele, mert feltételezzük, hogy a peptid jelenléte – a gyulladásos folyamatok mérséklésén keresztül – csökkenti a tüdő kilökődésének a kockázatát. Ez a feltételezés – a jelenlegi szakirodalom alapján – valószínű, de még nem biztos, így szeretnénk egzakt formában, konkrét mérési adatokkal is alátámasztani ezt a hipotézist. Jelenleg sajnos nincs olyan módszer, amellyel megbízhatóan le lehetne lassítani, vagy akár meg is lehetne akadályozni a kilökődés folyamatát, ezért minden olyan eredmény fontos lehet, ami közelebb vihet minket egy ilyen módszer megalkotásához. A kutatásunkkal kapcsolatos legújabb fejlemény, hogy Koppenhágában – az Európai Mellkassebészeti Társaság idei éves konferenciáján – első helyezést sikerült elérnem a kutatási projekt bemutatásával. Ez lehetővé tette számomra, hogy egy kutatói ösztöndíj keretein belül Bécsben is folytassak kutatómunkát, ahol a közvetlen posztoperatív időszakban is megvizsgálhatom majd a betegeket. Mivel hazánkban eddig nem volt tü­dő­transz­plan­táció (ezek a műtétek a tervek szerint már idén, az év vége felé megkezdődhetnek a Mell­kas­se­bé­szeti Klinikán – a szerk.), csak a Bécsből történő hazaszállítást követően volt lehetőségem a betegek vizsgálatára. A műtét utáni két hetes időszakban így például a vér és a hörgőmosó-folyadék összetételét sem tudtuk elemezni. Bécsben olyan kivett tüdőket is megvizsgálhatok majd, amelyek a Bron­chio­litis Obliterans Szindróma miatt mentek tönkre.

– Kik vesznek még részt ebben a munkában? Mennyire nevezhető általánosnak, hogy egy orvos – az önmagában is megterhelő klinikai munka mellett – kutatómunkát is végezzen?

– Először is dr. Kásler Miklóst, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosát szeretném kiemelni, hiszen a munkánk az ő intézetében zajlik. Amellett, hogy rezidensként a műtőben is dolgozom, heti egy napot kutatással tölthetek, amihez a teljes technikai és szakmai hátteret biztosítja számomra az intézet. Magyarországon ez a tapasztalataim szerint korántsem nevezhető általánosnak a fiatal orvosok körében. Komoly szakmai hátteret biztosít még a kutatáshoz dr. Lang György professzor, valamint Gyugos Mónika biológus, az osztályunkon dolgozó mellkassebész kollégáim és a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának dolgozói. Valójában egy igen komoly csapatmunkáról van szó.

 ILLYÉS ANDRÁS

 

2014/40