Előfizetés a lapra

Madarat tolláról, darazsat fullánkjáról

biológia, darázs, méreg, rovar

2017/09/29

Ismét itt a jó idő, és a rovarok egyre nagyobb egyedszámban jelennek meg a mindennapi életünkben. Né­­melyik hatlábút örömmel fo­gad­unk, de akadnak közöttük olyanok, amelyek számos bosszúságot okoznak jelenlétükkel. Fullánkjuk és fájdalmas szúrásuk miatt különösen igaz ez a darazsakra, akiket gyakran ér az a kritika, hogy nem csupán a méhek haszontalan rokonai, hanem ráadásként még kifejezetten károsak. Ezt a nem túl előnyös képet azonban jelentősen árnyalják a darazsak azon tulajdonságai, amelyek a laikus nagyközönség szemei elől gyakran rejtve maradnak. Pedig a darazsaknak is van mire büszkének lenniük, és bár a méhekkel összevetve a hasznosság emberléptékű versenyében alulmaradnak, mégsem tekinthetők teljesen haszontalannak.

Darázs, fészeképítés közben

(VÁRHELYI TIVADAR FELVÉTELE)

Régóta köztudott, hogy a feltűnő színezet a természetben óvatosságot követel, mert viselője jellemzően kellemetlen élményekben részesítheti háborgatóit. Nincs ez másképpen a darazsak és a méhek esetében sem, amelyek fullánkjuk segítségével juttatják mérgező váladékaikat vélt vagy valós ellenségeikbe. Fájdalmas tapasztalat ez mindenkinek, akit ért már ilyen sérelem, és bár ez kevesek számára nyújt vigaszt, de ezeknek a méreganyagoknak egy része a fullánkos támadók közbenjárása nélkül is megtalálható a szervezetünkben. Ráadásul ezeknek a molekuláknak kivétel nélkül fontos szerep jut a testünk működésében.

A méregkeverés mesterei

A méhek és a darazsak mérge többek között egy olyan kis molekulasúlyú vegyületet is tartalmaz, amit az emberi szervezet jellemzően az allergiás reakciók esetén termel nagyobb mennyiségben. A hisztaminnak nevezett anyag ugyanis az allergiás rohamok során szabadul fel, és közvetítő szerepet játszik az olyan bosszantó tünetek megjelenésében, mint az orrviszketés, az orrdugulás, az orrfolyás és a csalánkiütés. Nem csoda tehát, hogy a fullánkosok által a szervezetünkbe juttatott többlet hisztamin hatása korántsem okoz örömet egy ilyen szúrás elszenvedőjének.

 Ezzel szemben a darazsak mérgének egyik jellemző alkotójától, a szerotonintól akár előnyös hatást is várhatnánk, hiszen ennek a vegyületnek az alacsony szintjével hozzák összefüggésbe többek között a depressziót is. A szerotonin szervezeten belüli hatása ugyanakkor jelentősen összetettebb annál, hogy egyetlen darázs szúrása képes legyen megoldani az esetleges hangulati zavarainkat.

 Hasonlóan komplex hatással rendelkezik a szervezetünkben az acetil-kolin, amelyet hazánk legrettegettebb fullánkosa, a lódarázs mérge nagy mennyiségben tartalmaz. Ez a molekula normál körülmények között a szervezetünk szinte minden részében megtalálható és ennek megfelelően számos fontos feladatot lát el, többek között mint ingerületátvivő anyag. A központi idegrendszer sejtjei közül  a kolinerg neuronok termelik, amelyek fontosságát mutatja, hogy egészséges működésük nélkül olyan súlyos betegségek alakulnak ki, mint az Alzheimer-kór. Egy másik közismert idegrendszeri megbetegedésben, a Parkinson-kórban is szerepe van, igaz, csak közvetve. Ebben az esetben ugyanis a dopamint termelő idegsejtek pusztulása okozza a vegyület túlsúlyát és a tünetek jelentős részét. Az acetil-kolin az izomösszehúzódásban is hangsúlyos feladatot lát el. Ennek az anyagnak a segítségével jut el ugyanis az agyunkból érkező ingerület (a „mozogj” utasítása) az idegsejtről az izomra, aminek eredményeképpen az izmainkat alkotó izomrostok megfeszülnek. Ez a feszülés persze lehet igen kellemetlen is, gondoljunk csak az éjszaka közepén a vádlinkban vagy a talpunkban beálló izomgörcsre.

 A hirtelen túl nagy mennyiségben megjelenő acetil-kolin ugyanakkor komolyabb problémák forrása is lehet. Izomban például megakadályozhatja az ingerület-átvitelt, így végeredményben átmeneti bénulást okozhat. A keringésbe jutva pedig jelentősen képes csökkenteni a szívfrekvenciát, ami több egyidejű szúrás esetén, akár szívleállással is járhat. A legtöbb halálos áldozatot mégsem ezek követelik, hanem a szúrás eredményeképpen kialakuló allergia. A legnagyobb veszélyt tehát az hordozza, hogy a méreg bármely összetevőjével szemben kialakulhat túlérzékenységi reakció, ami kezeletlenül a szúrás elszenvedőjének a halálát is okozhatja.

 Az acetil-kolin sokrétű hatására jellemző, hogy az eddig ismertetetteken túl a külső ingerek érzékelésében, az információk feldolgozásában és az ember szellemi képességeinek befolyásolásában is részt vesz ez az anyag, ami jól mutatja, hogy milyen fontos a szervezetünk számára. Ennek megfelelően ritkán szorulunk külső pótlására. Amennyiben mégis, a legjobb természetes forrást nem a lódarazsak mérge jelenti, hanem a méhek garatmirigyének váladéka, a méhpempő. Éppen ezért acetil-kolin pótlásra a lódarazsak hergelése helyett célszerűbb a méhpempő fogyasztása.

Gyógyhatások

A viszonylag kis molekulatömegű anyagokon kívül a darazsak és a méhek mérge számos nagyobb vegyületet is tartalmaz, jellemzően különféle fehérjéket, amelyek eredendően a fullánkosok önvédelmét szolgálják. Ugyanakkor a méhek mérgét régóta használják gyógyítási céllal, annak ellenére, hogy valódi hatékonyságát csak az utóbbi időben igazolták tudományosan. A reuma, az idegzsába vagy a lumbágó ellen éppúgy alkalmazzák, mint különféle sérülések kezelésére. A kozmetikában is megtaláljuk, mint a botox, azaz a botulinum toxin egyik alternatívája, mivel lassítja a ráncosodást azáltal, hogy serkenti a bőr kollagéntermelését, és javítja annak védőfunkcióját.

Német darázs imágó és báb

(A SZERZŐ FELVÉTELE)

 A méhek mérge bizonyos fertőzések leküzdésében is hatékonynak bizonyul. Az egyik fő alkotója, a melittin erős antimikrobiális aktivitást mutat többek között a Lyme-kórt okozó Borellia burgdorferi valamint a Candida albicans nevű patogén élesztőgombával szemben, továbbá képes elnyomni a gyakran meddőséget okozó Chlamydia trachomatis fertőzéseket. 2013-ban megjelent egy tanulmány, amelyben arról számoltak be, hogy melittint hordozó nanorészecskék segítségével hatékonyan inaktiválható az ember immunhiányát okozó HIV. A melittin a vírus külső védőburkát károsítja, és ezáltal hatástalanítja a kórokozót. Tekintve, hogy a vírus jellemzően szexuális együttlétek alkalmával terjed, felmerült a melittin orvosi célú felhasználása például hüvelygél formájában. A géllel ugyanis meg tudnánk akadályozni a vírus szervezetbe való bejutását a nemi aktusok során. Kérdés persze az, hogy ki bízná az életét egy hüvelykrémre.

 Mindenesetre manapság, amikor a szakemberek azzal riogatnak, hogy vészesen fogy a bevethető antibiotikumok mennyisége, és belátható időn belül az antibiotikumok utáni korban találhatjuk magunkat, ezeknek a kutatásoknak egyre nagyobb jelentőségük lesz. Éppen ezért egyre többen vizsgálják, hogy fullánkos barátaink méreganyagai képesek-e hatékonyan helyettesíteni az időközben hatástalanná váló antibiotikumainkat.

 Zolfagharian és munkatársai a há­zi­méh (Apis mellifera) mérgét tesztelték viszonylag gyakori kórokozókon három különböző koncentrációban is, pozitív kontrollnak pedig a terápiában megszokott gentamicin nevű antibiotikumot használták. Azt tapasztalták, hogy a méhek mérge jelentős antibakteriális hatással rendelkezik a vizsgálatba bevont Staphylococcus aureus, Salmonella typhi­mu­ri­um és az Escherichia coli O157:H7 patogén törzsével szemben, viszont a Pseu­do­mo­nas aeruginosa, a Burkholdera mallei és a B. pseudomallei baktériumok ellen hatástalanok mindhárom vizsgált koncentrációban. Úgy tűnik tehát, hogy a méhek mérge nem lesz képes kiváltani az egyre hatástalanabbá váló antibiotikumokat, viszont mivel hatékonyan képes gátolni a Gram-negatív baktériumok növekedését és túlélését, a jövőben bevetésre kerülhet, mint kiegészítő antibakteriális anyag.

 Melittint ugyanakkor nem csak a méhek mérge tartalmaz, ráadásul a darazsak esetében számos további hatóanyag orvosi célú felhasználásához találtak tudományos bizonyítékokat a kutatók. Kim és munkatársai például a hazánkban is gyakori kecskedarázs (Vespula vulgaris) egyik méreganyagának, a mestoparannak az anti­mikr­ob­i­á­­lis felhasználhatóságát vizsgálták, amikor kiderült, hogy a kecskedarázsból kivont hatóanyag felépítése különbözik az eddig ismert tipikus változatokétól és azok biokémiai tulajdonságaitól. Ez a felismerés felvetette annak lehetőségét, hogy az egyes fajok méreganyagai eltérő hatékonysággal működhetnek, ami további vizsgálatokat indokol. Hilche és munkatársai szintén a mestoparant tanulmányozták 2016-ban, és igazolták, hogy számos ráktípus ellen hatékonyan alkalmazható. Az eredményeik alapján felvetették annak lehetőségét, hogy ez az anyag a leukémia, a mielóma valamint az emlőrák kezelésében is fontos szerepet kaphat.

Hasznos és haszontalan

A darazsakkal kapcsolatos közvéleményt többnyire a házunk táján kellemetlenkedő sárga-fekete rabruhás marcona hatlábúak alakították ki, amelyek a társas redősszárnyú-darazsak (Vespidae) családjába tartoznak. Ugyan előfordulnak hasonló mintázattal másféle rovarok is, de ezek általában nem okoznak problémát, viszont hasonlatosságuk a rosszhírű darazsakkal előnyt biztosít számukra. A természetben ezt a fajta mímelést számos veszélytelen állat alkalmazza, ugyanis a veszélyt jelző, feltűnő mintázatuk miatt jóval kevesebb támadás éri őket, mint a rejtőszínt alkalmazó rokonaikat. A mimikri szép példái a darazsakra emlékeztető zengőlegyek is, ugyanakkor a „nem minden szúr, ami csíkos” intelem a gyakorlatban nem sokat ér, ha a tévedés –, amikor történetesen a darazsat nézzük légynek – egyértelműen fájdalmasabb, mint a fordított eset.

 Déli papírdarazsak (Polistes dominula)

(A SZERZŐ FELVÉTELE)

A darazsak természetben betöltött szerepe és jelentősége ragadozó viselkedésüket megfigyelve vitathatatlan, hiszen nélkülük valószínűleg számos rovar megnövekedett egyedszáma okozna komolyabb problémákat. Ugyanakkor a méhekhez hasonlóan rajonganak a nektárért, és mint viráglátogató rovarok, szerepet játszanak a virágos növények szaporodásában. Sőt mi több, bizonyos növények beporzását nem elsősorban méhek végzik, hanem darazsak. Adam Shuttleworth és Steven D. Johnson 2009-ben például arról számoltak be, hogy a selyemkórófélékhez tartozó Pachycarpus grandiflorus beporzásában kizárólag a Hemipepsis nemzetségbe sorolt útonállódarazsak vesznek részt, ami azért keltette fel a kutatók figyelmét, mert ez a növény olyan nyitott, jól hozzáférhető és nektárt bőségesen termő virágokkal rendelkezik, ami akár a méhek ízlését is kielégíthetné. Ennek ellenére a méhek messze elkerülik ezeket. Ennek oka, hogy a nektár összetétele kifejezetten a darazsakra lett adaptálva, és a darazsakat a nektár illata vonzza a virághoz. Szép példája ez annak, amikor egy virágos növény a beporzását darazsakra bízza.

 A hazánkban jól ismert társas darazsak ízlése azonban nem olyan kifinomult, hogy csak nektárt fogyasztanának, ráadásul a lárváik táplálása miatt rendszeresen felkeresnek elhullott állattetemeket és bomlásban lévő egyéb anyagokat. Eközben persze a testükre különféle szennyeződések és kórokozók tapadhatnak. A darazsak betegségterjesztő szerepét ennek ellenére nem szabad túlértékelni, hiszen egy kórokozó-hordozó darázs nem elegendő feltétele a fertőzések kialakulásának. Egészségügyi jelentőségük tehát nem merül ki bizonyos fertőző betegségek terjesztésében, hiszen megfelelő hozzáállással és szakértelemmel számos betegség leküzdésében jelenthetnek segítséget számunkra.

 PAULOVKIN ANDRÁS

2017/21