Előfizetés a lapra

Lápok földjén

botanika, Észtország, láp, növény, ökológia, , utazás

2016/01/21

Észtország kicsiny területe ellenére igencsak bővelkedik védett térségekben, amelyeknek legfőbb jellegzetessége a legutóbbi glaciális korszak jégvájta, de idővel feltöltődött és elmocsarasodott sekély tavaiban kialakult lápvidék. Az ország egyötödét tőzeglápok borítják.

 

Láppanoráma

Földünk legnagyobb síkvidékén, a Kelet-európai-síkság északi részén utazva, a hamisítatlan balti táj képe jelenik meg előttünk. Nagy kiterjedésű fenyvesek, vizenyős területek, szántók „suhannak” el mellettünk a járműből nézve, s az olykor már-már egyhangúnak tűnő képet gondosan karbantartott emberi életterek; kicsiny falvak vagy csupán farmok színesítik. A kép persze csalóka, hiszen az érintetlen természetes tájnál nincs is változatosabb, még úgy sem, hogy a látványból szinte hiányoznak a hegyek. Észtország legmagasabb pontja, a Suur Munamägi – nyelvünkre Nagy Tojás-hegy névvel ültethetjük át – is mindössze 318 méteres.

Hagyományőrző természetesség

Észtország viszonylagos érintetlensége a sok tekintetben környezettudatos életvitellel is magyarázható, de a kicsiny népsűrűségnek is betudható: az ország területe nagyjából fél magyarországnyi (45 226 négyzetkilométer), míg lakossága csupán Budapest lakosságának hozzávetőleg felét teszi ki (1 millió 313 ezer fő).

 Az ország ipara és mezőgazdasága elenyésző, ám annál számottevőbb a szolgáltatási ágazat (ezen belül elsősorban a banki és informatikai szektor), s fellendülőben van a turizmus szerepe is a gazdaságban. Az ország rendezettsége, a városok és lakóövezetek tisztasága, ápoltsága egyúttal finom átmenetet éreztet az épített környezet és a természetes táj között. Jóllehet elvétve még szembeötlenek a néhai szovjet építészet és városrendezés jellegzetességei (például a blokkházak), szerencsére a hagyományos balti építészet mind a városok, mind pedig a vidék arculatában egyre inkább háttérbe szorítja ezt az egykoron mindenre ráerőltetetett stílust.

Kereklevelű harmatfű

 A vidéki Észtország farmokra emlékeztető épületegyüttesei, precízen nyírt gyeppel, tavacskával szinte általánosnak mondhatók. A mesterséges és természetes kép közötti határok már-már elmosódnak, erre kéthetes észtországi tartózkodásunk alatt naponta rácsodálkoztunk.

Vízzel átitatva

Bár e balti állam területe kicsi, ennek ellenére sok térsége védett: öt nemzeti parkot és tizenkettő természetvédelmi területet találunk, amelyek összterülete tekintélyes nagyságú. Ezek arculatát jellemzően a legutóbbi jégkorszak formálta: a kivájt, majd feltöltődött és elmocsarasodott sekély tavakban egy hatalmas láprendszer alakult ki. Az országban számos tó található és számottevő a folyóhálózat is, ami természetesen kedvez a vizes élőhelyek létrejöttének (a következőkben ezt számokkal is igyekszem alátámasztani). Így érthető, hogy miért borítják az ország egyötödét tőzeglápok.

 Tőzegrozmaring

Az ország legnagyobb hozamú folyója a V?rts-tóból Tartu városán át a Csúd-(Peipsi)-tóba tartó 101 kilométer hosszú Emaj?gi (Anya-folyó), míg a leghosszabb vízfolyam a V?handu (162 kilométer). Valamivel több mint 2800 tó található, amelyből 1559 természetes eredetű. A legnagyobb állóvíz a már említett és 56 százalékban Oroszország területén található Csúd-tó, területe 3 555 négyzetkilométer (viszonyításképp: a Balaton kiterjedése 592 négyzetkilométer), vízgyűjtőterülete pedig Észtországnál is nagyobb: 47 800 négyzetkilométer. Második helyen a V?rts-tó áll (kiterjedése 270 négyzetkilométer, vízgyűjtőterülete 3 374 négyzetkilométer). Az ezekhez képest kisebb vízfelületek száma megközelíti a húszezret is(!). Nem véletlen, hogy Észtország vizes élőhelyei közül tizenegy nemzetközileg is jegyzett.

A pókfauna  képviselője

 

Az Endla vidéke

A térség egyik lápos gyöngyszemét kétségkívül az 1985-ben alapított Endla Természetvédelmi Terület foglalja magában. Endla a fővárostól, Tallinntól körülbelül 143 kilométerre délkeletre, míg a neves egyetemvárostól, Tartutól 72 kilométerre északnyugatra, a J?geva, Järva és Lääne-Viru megyék találkozásánál fekszik mintegy 10 108 hektáron.  Összehasonlításképpen álljon itt a sokak által ismert székelyföldi Mohos-tőzegláp (lásd az ÉT 2015/45-ös hátlapját – A szerk.), amely „mindössze” 80 hektáron terül el.

 A tóvidék – említettük – a legutóbbi jégkorszakban keletkezett hatalmas medencében terül el. A tőzegláp létrejöttéhez az szükséges, hogy a terület állandóan vagy az év nagy részében vízzel borított legyen. A megtelepedett, majd elpusztult moharétegekre újabb mohagenerációk telepednek, míg az elsüllyedt telepek a víz alatt, vagyis levegőtől elzárva lebomlanak. A tőzegesedés folyamán több méter vastagságú telepek jönnek létre. Ahol nem egybefüggő a növénytakaró, ott szabad vízfelületek, víztükrök jelennek meg. Az Endla területe a vizes élőhelyek védelmét garantáló egyezményre, a Ramsari listára 1997-ben nyert felvételt.

 Tőzegáfonya

 

 A lápvidék fő „verőere” Észtország harmadik leghosszabb folyója, a négy megyét is átszelő, 135 kilométer hosszú P?ltsamaa. A folyót számos felszín alatti vízfolyás is táplálja, így medrében mindig elegendő víz van a lápvidék életben tartására, illetve a vízitúrázók rendelkezésére.

 Az Endla Természetvédelmi Területen 6 nagyobb tó és számtalan kisebb vízfelület található. A lápvidék jelentős kiterjedését legnagyobb tava, a névadó Endla adatai is igazolják. Utóbbi területe 286 hektár, legnagyobb mélysége 2,5 méter, míg partvonalának hossza meghaladja a 28 kilométert.

Az ingatag erdei ösvényen

Az Endla-láp 461 növény- (köztük 165 moha-) és 182 madárfajnak ad otthont. Sok madár itt is költ, de a vándormadarak pihenőhelyéül is szolgál, és persze a kétéltűek és rovarok, valamint pókok száma sem elhanyagolható.

Fapallókon  és -háncson haladva

A terület információs központja Tooma településen található. A lápvidék megismerésére több, jól jelzett útvonal is kínálkozik. Talán a leglátványosabb, egy 8 kilométeres kört bejáró ösvény, amelynek körülbelül 1,5 kilométeres szakaszát fapallókon sétálva tehetjük meg. Ottjártunkkor, 2015 augusztusában a természetvédelmi terület fenntartója a pallórendszer karbantartását végezte, így bizonyos szakaszok le voltak zárva előlünk (ettől függetlenül végigügyeskedtünk a már cserére érett, korhadt deszkákon is).

 A botanikusok paradicsomának tartott terület bővelkedik a látnivalókban, számos védett élőlény között igazi kuriózumok is akadnak, mint például a rovarfogyasztó kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia), de nagyon gyakori a tőzegáfonya  (Vaccinium palustris) vagy a közönséges tőzegrozmaring (Andromeda polifolia), s tájképalkotó fafaj az erdeifenyő  (Pinus sylvestris).

A lezárt madármegfigyelő torony

 A madarászok számára is eldorádónak számít a térség: ottjártunkkor barázdabillegetőt (Motacilla alba), sárga billegetőt (Motacilla flava), kercerécét (Bucephala clangula) és réti cankót (Tringa glareola) figyelhettünk meg több ízben is. Sajnos, az Endla-tó partján álló 15 méteres madármegfigyelő torony is felújításra vár – erre már mi sem kíséreltük meg a feljutást, pedig minden bizonnyal pazar panoráma tárult volna elénk. A tavacskák felett futó fajárdák, hidak után erdei ösvényen halad az út, amelynek egy része ugyancsak „ingoványos” volt, noha a süppedős talaj miatt szintén deszka, illetve faháncs borította. A tó partján kicsiny tisztás és csónakkikötő található meg egy mesébe illő házikó, amely bérelhető.

 A nem ugyanazon a nyomvonalon haladó visszaútra – bár jelzett ösvényről van szó – látszólag már nem jutott a fapallókból, így bizony mi is megtapasztalhattuk a mohos talaj rugózását, egyúttal bakancsaink vízállóságáról is meggyőződhettünk.

 LIEBER TAMÁS

 

2015/47