Előfizetés a lapra

Ismeretterjesztő cikkpályázati felhívás a Növényi Egészség Éve alkalmából

ismeretterjesztő, pályázat, Tudományos Ismeretterjesztő Társulat

2020/08/03

Az idei esztendő, 2020 a Növényi Egészség Éve. Ebből az alkalomból a miskolci „Jedlik Ányos” TIT és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, partnerségben a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságával ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet tudományos kutatóknak és középiskolai tanároknak. A pályázat célja, hogy a szakemberek a tágan értelmezett növényi témájú ismeretterjesztés tudományos hátterét és összefüggéseit közérthető módon közkinccsé tegyék.

A pályázatot három kategóriában lehet benyújtani:

 

1.)    Élet és Tudomány kategória: az egyéni pályázók ebben a kategóriában olyan, a széles nagyközönség számára írott, figyelemfelkeltő, az Élet és Tudomány stílusában készülő népszerűsítő cikkel pályázhatnak, amely a növényi egészség természettudományos, például biológiai, kémiai, ökológiai, földrajzi vagy egyéb összefüggéseit, illetve tudománytörténeti múltját mutatja be, saját kutatási eredményeket vagy megfigyeléseket is tartalmazó módon. A cikk terjedelme: kb. 10-12 ezer n (szóközökkel). Ehhez 5-6 színes kép vagy ábra, grafikon, illusztráció is csatolandó.

 

2.)    Természet Világa kategória: az egyéni vagy alkotóközösségben pályázók ebben a kategóriában a természettudományok és a műszaki tudományok iránt érdeklődő olvasók számára írott, figyelemfelkeltő, a Természet Világa stílusában készülő ismeretterjesztő közleménnyel pályázhatnak, amely a növényi egészség természettudományos, például biológiai, kémiai, ökológiai, földrajzi vagy egyéb összefüggéseit, illetve tudománytörténeti múltját mutatja be, saját kutatásokra alapozva, szűk jegyzetapparátussal (maximum 10 végjegyzettel) és olvasmányjegyzékkel kiegészítve (az 5 legfontosabb irodalmat megjelölve). A cikk terjedelme: 15-18 ezer n (szóközökkel), amihez fekete-fehér vagy színes illusztráció is csatolható.

 

3.)    Valóság kategória: a pályázók ebben a kategóriában a növények kultúrtörténeti és filozófiai vonatkozásait bemutató, a társadalomtudományokhoz kapcsolódó, figyelemfelkeltő, a Valóság stílusában készülő cikkel pályázhatnak. A cikk terjedelme: 35-40 ezer n (szóközökkel).

 

Pályázni csak eredeti, máshol még nem közölt, illetve máshova közlésre be nem küldött cikkel lehet.

 

A pályamunkákat elektronikus úton a www.termvil.hu oldalon keresztül, az ott található útmutatás alapján lehet benyújtani. A képeket, illusztrációkat külön-külön kép file-ban kell elmenteni, a szövegben csak az ábra helyét kérjük feltüntetni. A pályázat elválaszthatatlan részét képezi a honlapról letölthető adatlap kitöltése, s a pályázattal egy időben történő benyújtása.

 A pályázatok beérkezési határideje: 2020. szeptember 30.

Mindhárom kategória első három helyezettje pénzdíjazásban részesül. Az egyes helyezések megoszthatók. A szerkesztőségek jogot formálnak arra, hogy a díjazásban nem részesült, de közlésre alkalmas cikkeket – a szerzőikkel egyeztetett szerkesztés után – ellenszolgáltatás nélkül megjelentessék. A pályázat beküldői a pályázaton való részvétellel egyben hozzájárulnak cikkük online közzétételéhez is a lapok internetes változatában.

A projektet a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

 

 

2020/30