Előfizetés a lapra

Hogy a juhokkal e' füvet etessék

biológia, medvehagyma, növény, ökológia

2015/06/12

A medvehagyma hazánkban nem szorul védelemre, hiszen helyenként nagy területen borítja az erdő alját. Az utóbbi időben azonban kora tavasszal tömegesen – sokfelé kaszálva – gyűjtik leveleit, és hatalmas zsákokban szállítják olyan városok piacaira, ahol a környéken nem terem. Ám az ilyen nagymértékű pusztítás már káros a medvehagymára, a védett társnövényekre és az élőhelyére egyaránt. Gyűjtéséhez ezért újabban a természetvédelmi hatóságok engedélye szükséges, ahol azt is előírják, hogy hol, milyen mennyiségben és milyen módszerrel szedhető.

Tömeges előfordulásánál fogva a medvehagymát (Allium ursinum L.) sokan közönséges növénynek hiszik, elterjedése azonban mást mutat. Egyes vidékeken valóban gyakori, másutt viszont ritka, sőt sok tájegységről teljesen hiányozhat. Mivel hűvös és párás mikroklímát igényel, élőhelyét elsősorban bükkösök és gyertyános-tölgyesek képezik. Előfordul egyéb üde erdőtársulásokban is, mint a folyókat és patakokat kísérő tölgy-kőris-szil-ligetekben és égerligetekben, sziklagörgeteges szurdokerdőkben és törmeléklejtő-erdőkben, valamint a molyhos tölgyesek és gyertyános-tölgyesek érintkezési zónájában kialakult, sekély talajú tetőerdőkben.

 Magjai a talajfelszínre hullanak, ott csíráznak ki, így a fiatal növények hagymái szinte a felszínen találhatók. Ahogy fejlődik a növény, a körülbelül 4–5 milliméteres kicsiny hagymácskák évről-évre egyre nagyobbak lesznek, s az összehúzódásra képes gyökerek révén a talajban egyre mélyebbre kerülnek, míg el nem érik az optimális 15–20 centiméteres mélységet. Ez a folyamat csak laza, morzsalékos szerkezetű, jó vízgazdálkodású talajokon lehetséges. A medvehagyma ezért nem tud megtelepedni a túlságosan kötött, „zsíros” talajokon, mert hagymái nem képesek a mélybe hatolni. Ilyen termőhelyeken a növény nem versenyképes az olyan növényfajokhoz képest, amelyek az erősen kötött talajokat kedvelik, mint például a hegyi csenkesz.

Terjed-e?

Egyes napilapokban gyakran lehet olvasni a medvehagyma terjeszkedésére utaló sorokat. E terjedést azonban nem lehet egyértelműen alátámasztani. A növény földrajzi elterjedése azt mutatja, hogy Európában nyugatról keletre haladva egyre ritkább, míg Ukrajnában és Belorussziában az egyes lelőhelyek között már néhány száz kilométer távolság is van.

 Egy „rejtélyes” medvehagyma-folt a lesencei bazalt görgetegen

 A történeti növényföldrajzi kutatások eredményei alapján az ilyen megszakított (diszkontinuus) elterjedésből arra lehet következtetni, hogy a medvehagyma egykor jóval gyakoribb lehetett, mint jelenleg. A Kr. e. 2500-tól Kr. e. 800-ig tartó földtörténeti korban, a Bükk I. korban az éghajlat a jelenleginél hűvösebb, csapadékosabb és kiegyenlítettebb volt. Az ilyen klíma mellett a növény Kelet-Európa nagy részét is meghódíthatta.

 A későbbi klímaváltozás (Kr. e. 800 körül) némi szárazodást és felmelegedést okozott, s a hőmérséklet ingadozása is nagyobb mértékű lett. E kontinentális jellegű éghajlat térhódítása már nem kedvezett a medvehagymának, elterjedése ezért Kelet-Európában felszakadozott, s csak olyan helyen tudott megmaradni, ahol a folyók közelsége által biztosított mikroklíma képes volt ellensúlyozni a növényre nehezedő kontinentális éghajlati hatást. Az egymástól több száz kilométerre levő maradvány (refúgium) lelőhelyek tehát az egykori összefüggő elterjedés bizonyítékai.

 Terjeszkedésére némelyek a helyenkénti tömeges előfordulásából próbálnak következtetni, ennek igazolására azonban pontos felmérésekre lenne szükség. Látványos terjedést általában azok a növények mutatnak, amelyek a területen nem őshonosak, hanem behurcoltak. Amennyiben egy ilyen faj kedvező környezeti feltételeket talál, s szaporodása agresszív, megkezdődhet a számára alkalmas élőhely meghódítása. Ilyesféle térfoglalás figyelhető meg több Észak-Amerikából behurcolt növénynél, mint a zöld juhar, az amerikai kőris, a fehér akác, a selyemkóró, a betyárkóró, a magas és kanadai aranyvessző, az egynyári seprence stb. A medvehagyma esetében ez csak ritkán állhat fenn, hisz e növény Európában őshonos, s évezredek alatt már rég elfoglalta a számára kedvező életteret.

 Előfordulhat azonban, hogy az erdők tarra vágását követően a növény sűrű állománya erősen megritkul, esetleg átmenetileg el is tűnik. Mire azonban 15–20 év elteltével a vágásterületen egy fiatalos erdő felcseperedik, a medvehagyma fokozatosan visszahódítja eredeti termőhelyét. Sokan ezt a folyamatot vélik terjeszkedésnek, holott csupán a borítottság – emberi hatásra kialakuló – dinamikus változásának vagyunk tanúi. Előfordulhat olyan eset is, hogy vízrendezések (folyószabályozás, mocsarak lecsapolása, patakok felduzzasztásával tavak létesítése) következtében oly módon változik meg a talaj vízháztartása, hogy az kedvezően alakul a medvehagyma számára. Amennyiben a növény magja valamilyen úton ilyen helyre kerül, megtelepedhet s elszaporodhat. Ilyen lokális terjeszkedés figyelhető meg egyes halastavak mentén. Hasonló eset történt a Szigetközben is, ahol a Duna szlovákiai elterelése miatt a hullámtérben elmaradtak az árhullámok, s ez a medvehagyma jelentős terjeszkedését vonta maga után.

 Elterjedése függ a társnövények versenyképességétől, ag­resszí­vi­tá­sá­tól is. A fajok közötti verseny kimenetelét emberi beavatkozások is befolyásolhatják. Hegyvidéki műutak szélesítésénél a rézsűt gyakran lefaragják, ezzel eltávolítják az út szélét borító eredeti növényzetet. Az utat ilyenkor csupasz talajtakaró szegélyezi, amely lehetőséget nyújt az újabb megtelepedésekre.

Helyváltoztató

Amennyiben a szomszédos erdőrészből idekerülnek a medvehagyma magjai, a növény e rézsűkön megtelepedhet, s egy idő után kisebb-nagyobb foltokat képezhet. Ha e másodlagos megtelepedése után képes győztesen kikerülni a fajok közötti versenyből, akkor populációja állandósulhat, ellenkező esetben ismét visszaszorulhat, térhódítása csak átmeneti jellegű volt. Akadnak azonban olyan esetek is, amikor a medvehagymás folt megszűnik, bár az ilyesmi szintén emberi beavatkozással kapcsolatos. Ide sorolhatók az erdőirtások, a lakótelepek létesítése, a műutak építése stb.

 Mivel a medvehagyma elterjedési területe a Bükk I. kor óta egyre zsugorodik, s a jelenben csupán lokális terjeszkedése figyelhető meg, helyesebb „ember által befolyásolt helyváltoztatásokról” beszélni, azaz néhol megjelenik, másutt eltűnik, miközben globális elterjedése lényegében nem változik. A növény elterjedésének változása az elkövetkezendő évszázadok és évezredek klímaváltozásának függvénye, amelyet előre jelezni szinte lehetetlen. Ismerve a medvehagyma környezeti igényét, annyit mondhatunk, hogy ha a jövőben az éghajlat az atlanti jelleg felé tolódik, akkor terjeszkedés várható, ha viszont a klíma a kontinentalitás felé tolódik, visszahúzódásra lehet számítani.

Gyógyír és fűszer

A medvehagyma régóta népies gyógyszerként ismert, bár hatóanyagairól még keveset tudunk. Régebben szárított drogként és Herba Allii ursini néven volt ismert. Virágzás alatt gyűjtötték, mert hatóanyag-tartalma ilyenkor a legmagasabb. Illóolaját a növény lepárlásával készítik, s a gyógyászatban „Oleum Allii ursini” néven ismert. Ez a sötét, fokhagyma illatú olaj túlnyomórészt vinil-szulfidból [(C2H3)2S] áll. Kimutatták belőle a szintén gyógyászatban használatos merkaptán és prosztaglandin jelenlétét is. Nyugaton több gyári készítménye is forgalomban van.

 Medvehagyma-tengerben a szerző a várpalotai Pléhorgya-völgy oldalában

(SONNEVEND IMRE FELVÉTELEI)

Leginkább a gyomor- és bélrendszer megbetegedéseire javallott. Alkalmazható nyugtatóként, hasmenés és emésztési zavarok leküzdésére, megszünteti a bélfelfúvódást és a székrekedést, de étvágygerjesztőül is ajánlják. A bélrendszer fertőzéses megbetegedései ellen is használják, így gyógyítható vele a gyomor- és bélhurut. Az iménti megbetegedések ellen a növény teáját isszák vagy beöntés formájában használják. Főzni nem szabad, mert ettől hatóanyagát elveszíti, a teát is forrázással tanácsos elkészíteni. Féregűző hatásánál fogva leveleit gyermekeknél bélférgesség megszüntetésére is használja a népi gyógymód.

 A keringési rendszer egyes betegségei szintén gyógyítathatók e növénnyel. Vértisztító kúrára egy kávéskanálnyi finoman összevagdalt zöld növényt tegyünk a levesbe. Ehhez friss zöld leveleket célszerű felhasználni, mert szárítva a hatóanyagok egy része kárba vész. Előnyösen alkalmazható érelmeszesedés és magas vérnyomás kezelésére, továbbá használják szédülés, alvászavarok és nátha leküzdésére is. Külsőleg gennyes sebek kezelésére is alkalmas.

 Ételek ízesítésére is kiváló. A lengyelek, az oroszok és a tatárok már évszázadok óta hallal főzve fogyasztják. Íze a fokhagymáéra emlékeztet, ezért idősebb hagymája az előbbi pótlására alkalmas. Leveléből a spenóthoz hasonló főzeléket főznek, amelynek elkészítése oly módon történik, mint a spenóté, azzal a különbséggel, hogy nem kell bele fokhagymát tenni, hisz ez az íz a leveleiben megvan. Fiatal levelei zöldhagyma gyanánt fogyaszthatók, de ecetesen ízletes saláta is készíthető belőle.

 A felsorolt kedvező tulajdonságainál fogva egyre gyakrabban jelennek meg különböző medvehagymás ételek egyes éttermek étlapján. Orfűn április első felében már évek óta megrendezik a Medvehagyma Napokat, és medvehagymás pogácsával meg sok egyéb különleges étellel fogadják a vendégeket. Néhány ízelítő a sok finomság közül: medvehagymás-diós fűszervaj pirítóssal; füstölt-főtt csirkemellfilé medvehagymás majonézzel és pirítóssal; tejszínes medvehagyma-krémleves főtt tojással; húsleves házi májgaluskával vagy medvehagymás daragaluskával; medvehagymával töltött camembert bécsi bundában; tejszínes medvehagymával töltött palacsinta sajtmártással; sonkás-medvehagymás to­jáslepénnyel töltött tekercs petrezselymes burgonyával; sajttal és medvehagymával töltött csir­ke­mell­filé párolt rizzsel és hasábburgonyával stb. Ilyen tájt érdemes tehát olyan éttermeket látogatni, ahol gyakori a medvehagyma (például Pécs, Orfű, Sopron, Kópháza, Keszthely, Sümeg, Bakonybél, Zirc, Veszprém, Várpalota környékbeli erdeiben).

Kiváló legelő

A medvehagymás erdők igen jó kora tavaszi legelőt biztosítanak a nagyvadak számára, így a növény vadgazdasági szempontból is fontos. Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy etethető-e a medvehagyma háziállatainkkal? Csapó József Új füves és virágos kert című könyvében (1792) a következőt írja: „nem kell megengedni a’ Pásztoroknak, hogy a’ Juhokkal e’ füvet etessék, mivel a’ tejek fokhagyma szagú lészen tőle”. Más megfigyelések szerint a tehenek nagyon szeretik, de fogyasztására a tej és termékei étkezésre alkalmatlanná válnak, romlik a hús minősége, továbbá a vemhes állatok elvetélését is okozhatja.

 Virágait szívesen látogatják a méhek, mivel nektárja különféle cukrokat (szacharóz, glükóz, fruktóz) tartalmaz. A növény április második felében és május elején igen jó korai méhlegelőt szolgáltat, az akác virágzása előtt hézagpótló szerepet tölt be. Nem kell tartani a medvehagyma kellemetlen illatától, ugyanis vinil-szulfid-tartalmú illatanyagai nem kerülnek a mézbe. A nektárjából és virágporából származó méz enyhén zöldes árnyalatú, nagyon kellemes aromájú, pikáns ízű különlegesség, amely ráadásul a már említett gyógyhatásairól is ismert. Méhészeti boltokban ma már egyre gyakrabban árusítják.

 Egykori nagybirtokok kastélyai körül, parkerdeiben (Sopronhorpács, Acsád, Dég, Soponya, Martonvásár, Fenyőharaszt), arborétumokban (Gencs­apáti, Szeleste, Jeli, Szigliget, Zirc) és egyéb nevezetesebb parkokban (Kőszeg, Keszthely, Mosonmagyaróvár) is találkozhatunk medvehagymával, ahol virágzáskor hófehér szőnyeggel borítja az erdő alját. Az ilyen előfordulások részben az eredeti növénytakaró maradványának, részben pedig emberi behurcolásnak tekinthetők, mivel könnyen meghonosítható. Ha szeretnénk, hogy saját „medvehagymásunk” legyen, lombhullató fákkal, facsoportokkal borított, árnyékos helyre telepítsük. Ne vessük, ültessük fenyők alá, mert ott nem kapja meg a kora tavaszi kedvező fényviszonyokat. Kedveli az üde és félnedves vízgazdálkodású, kissé meszes és morzsalékos szerkezetű talajokat. Erősen savanyú és túlságosan kötött talajokon már nem képes megtelepedni. Alkalmas helyen akár néhány hagyma betelepítésével is könnyen elszaporodik, de magjainak elszórásával is meghonosítható. Fontos, hogy termőhelyét ne bolygassuk.

 

 KEVEY BALÁZS

 

Keretes írásunk:

A BRIT-SZIGETEKTŐL A KAUKÁZUSIG

A medvehagyma atlanti-szubmediterrán jellegű, közép-európai elterjedésű növény, vagyis viszonylagos tenger közeli klímát igényel. Ezzel magyarázható, hogy Nyugat-Európában gyakori, s a Golf-áram melegítő hatására a Brit-szigetekig és Skandinávia délnyugati részéig is felhatol. Dél-Európában – a féléves nyári aszály miatt – hiányzik a tengerpartokat szegélyező örökzöld mediterrán régióból, de az ettől északra levő szubmediterrán klímájú lombhullató erdőzónában kelet felé a Kaukázust is eléri.

Zamatos turbolyával együtt fordul elő  a  Kűorra-tetőn, Lesenceistvánd határában

 Közép-Európában északra haladva a lomberdőket fokozatosan erdeifenyvesek váltják fel, s ezzel párhuzamosan a medvehagyma elterjedése is megszakad. Hasonló a helyzet Kelet-Európában is, ahol a kontinentális éghajlat hatására a növény egyre ritkábbá válik. Ukrajna és Belorusszia nyugati részén már annyira ritka, hogy bekerült a védett és védelmet érdemlő növényeket tárgyaló vörös könyvekbe, s kelet felé a Volga vidékét már nem éri el.

 Az atlanti-szubmediterrán jelleg a medvehagyma magyarországi elterjedésén is meglátszik. Elsősorban a Dunántúlon fordul elő, míg a Börzsönytől és a Dunától keletre eső területeken már csak néhány lokális lelőhelyét ismerjük. Kedveli a kalciumban gazdag, leginkább meszes talajokat, s kerüli a savanyú élőhelyeket, ezért Nyugat-Dunántúlon a medvehagyma nagyon ritka. Ellenben a szubmediterrán klímájú Dél-Dunántúlon és a Dunántúli-középhegységben jóval elterjedtebb. Leg­gya­koribb a Nyugati-Mecsek, a Zselic, a Keszthelyi-hegység és a Bakony területén. Kelet felé a szubatlanti hatás egyre kevésbé érvényesül, s a klíma fokozatosan kontinentális jelleget ölt, amely a növény megritkulásához vezet. Ezzel magyarázható, hogy a Bakonytól keletre egyre ritkábban fordul elő.

 

 

 


 

 

 

2015/17