Előfizetés a lapra

Gyepesítés tudományosan

A hét kutatója, gyep, interjú, mag, ökológia, puszta

2015/12/17

Petőfi rajongott az Alföld pusztáiért - de régen egészen változatos életközösségeket találhattunk ezen a tájegységen. Mekkora lehetett az Alföldön a puszta kiterjedése, és milyen módszerekkel lehet helyreállítani a gyepeket? Az egykori hortobágyi lőterek rehabilitációjáról szóló írásunk (2015/33. 1047. o.) után Török Péterrel, a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékének egyetemi docensével, és az MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport munkatársával a gyepek biológiai sokféleségéről beszélgettünk.

(BAJOMI BÁLINT FELVÉTELE)

– Ön fiatal kutató, most lesz 36 éves. Az önéletrajza alapján eddig egy igen sikeres szakmai pályát tudhat magáénak. Hogyan indult a pályája és mikor találta ki, hogy biológus szeretne lenni?

– Gyermekkoromtól kezdve foglalkoztatott a tudományos pálya, már akkor is botanikus szerettem volna lenni. Ez növénynevek megtanulásával, növények felismerésével kezdődött, majd a botanika mély szeretetévé alakult át. Az érdeklődésemhez leginkább kötődő pályát választottam: erdészeti szakközépiskolába jelentkeztem Sopronba, ahová fel is vettek, és erdésztechnikusi képesítést szereztem. A típusjelző növények ismeretén keresztül a lágyszárúak, a dendrológia gyakorlatokon a fásszárúak ismeretét sajátítottam el, amit a későbbiekben nagyon jól tudtam kamatoztatni.

– Ezután Debrecenbe került. Ott kinek az „iskolájába” járt?

– A Debreceni Egyetemen kezdetben Matus Gábor témavezetésével a Növénytani Tanszéken kezdtem el dolgozni; homoki gyepek vegetációdinamikai folyamataival foglalkoztam. Ezzel egyidejűleg az Ökológiai Tanszéken is dolgoztam, Tóth­mérész Béla professzornál. Ide kerültem Ph.D. hallgatóként, később gyakornokként, és azóta is itt dolgozom – most már mint egye­temi docens.

– Mi a sikeres kutatómunka titka?

– Univerzális recept nem létezik. Egyrészt fontos mindenkinek tudnia, mi az, ami igazán érdekli. Találnia kell egy olyan csapatot, amiben el tudja képzelni a jövőjét. A legfontosabbak között kell említenem azt is, hogy a kutatómunkában nem a versengés a legfontosabb, hanem az, hogy egymással együttműködve sokkal sikeresebben tudjuk előre vinni a dolgokat, mint egyedül. És persze nélkülözhetetlen a humor és az (ön)irónia.

 Fontosnak tartom a tudományos eredmények társadalmi és tudományos kommunikációját. Ennek okán indítottam el 2013-ban a szakmai a blogomat (http://grassland-restora­tion.blogspot.hu/), ahol igyekszem a kutatásomhoz kapcsolódó eredményeimet naprakészen és közérthető formában elérhetővé tenni. A blog­gal indultam a Kut@tók a neten pályázaton is.

35 fajból álló kísérleti löszgyep-magkeverék összekeverés előtt

(MIGLÉCZ T. FELVÉTELE)

– Kutatásainak egyik fő eleme a gyeprekonstrukció. Európában a védett, veszélyeztetett fajok hány százaléka kötődik a gyepekhez?

– Nagyon kevés olyan vizsgálat van, ami ilyen százalékértékeket közöl. Azt lehet mondani, hogy a veszélyeztetett vagy védett fajok legalább ötöde kötődik valamilyen életszakaszában a gyepekhez. Ez magas számnak tekinthető, így a gyepek megőrzése, vagy épp helyreállítása kiemelt fontosságú feladat.

– A turistakatalógusokban Magyar­ország képéhez szorosan kötődik a puszta. Viszont szakmai vita van arról, hogy milyen képe volt egykor az Alföldnek. Lehet, hogy egy mocsaras erdőspuszta volt régen? Mi az álláspontja ebben a kérdésben?

– Azt gondolom, hogy a Kárpát-medencében található élőlény-közösségek összetételét mindig sokféle tényező befolyásolta. Ennek köszönhetően rengeteg féle összetételű közösség megtalálható itt, ami különlegesen kiemelt értéke a Kárpát-medencének. Térségünk élővilágát rendkívüli sokféleség jellemzi, ami egyúttal rengetegféle vizsgálati objektumot és témát is kínál a kutatónak. Úgy gondolom, a legfontosabb „hungarikumunk” éppen a változatosság. Ennek az egyik hangsúlyos eleme az említett puszta vegetáció is, amely az egyik legnagyobb kiterjedésében hazánkban fordul elő. A puszta kapcsán azt mondanám, hogy a prospektusokban mutatott képet kiegészítve egy facsoportokkal tarkított, erdős puszta jellegű közösségek re is kell gondolni, amelyet a mélyebb fekvésű helyeken mocsarasabb, vizesebb élőhelyek mozaikja egészített ki egykor.

– A történelem folyamán ennek jelentős része eltűnt. Mostanában önök lényegében ennek a visszaállításán dolgoznak?

– Igazából a probléma nem a szikes élőhelyek eltűnése, hiszen ezek az élőhelyek jelentős kiterjedésben és jó állapotban vannak jelen. A nagy gondot főleg a magasabb térszíneken, kedvező talajadottságok mellett előforduló szárazabb löszpuszták feltörése jelentette. Ezeknek napjainkra csupán apró töredékei maradtak meg.

– Milyen módszerrel dolgoznak egy gyeprekonstrukciós munka során?

– A gyeprekonstrukciós módszer megválasztását számos tényező befolyásolja. A helyreállítás tervezése során olyan kérdések merülnek fel, mint: mi az adott gyeptípus, amit helyre akarunk állítani, és mennyi olyan gyep van az adott táji környezetben, amely magforrásként szolgálhat ehhez. Ha sok olyan gyepfolt van jelen a tájban, mint amit helyre akarunk állítani – mondjuk egy szántóterület helyén –, akkor gyakran csupán a spontán betelepülési folyamatok segítésére van szükség. Ha kevés ilyen foltunk van, akkor szükséges a célfajok magjait vetéssel, vagy növényi anyag terítésével bejuttatni a területre.

Az őstulokhoz hasonlító visszakeresztezett Heck-marha a Hortobágy Pentezug területén

(BAJOMI BÁLINT FELVÉTELE)

 

– A gyepesítés során tehát a nemzeti park munkatársai például elvetnek egy bizonyos magkeveréket a célterületen, aztán később nyomon követik a változásokat és értékelik, hogy mennyire sikerült a gyeptelepítés?

– Azért ennél annyiból komplexebb a dolog, hogy bár a nemzeti parkok saját vagyonkezelésben is lehetnek gyeptelepítésre alkalmas földterületek, gyakran a pályázati forrásokra van szükség a megfelelő helyen fekvő terület megszerzésére és vagyonkezelésbe vételére. A gyeptelepítést követően nagyon fontos a gyepesített területek megfelelő utókezelése. A kezdeti időszakban gyakran erőteljes gyomosodás figyelhető meg. Ilyenkor célszerű kaszálással és szárzúzással visszaszorítani a gyomokat. Emellett hosszú távon meg kell oldani ezen gyepeknek a fenntartható használatát többnyire legeltetés, vagy rendszeres kaszálás alkalmazásával.

– Van egy olyan program, melynek keretében az egykor őshonos, nagy növényevőkhöz hasonló állatokkal, azaz Przewalski-lovakkal és Heck-marhákkal legeltetnek. Elképzelhető, hogy ez előbb-utóbb nagyobb területekre is kiterjedjen, ily módon visszahozva egy ősibbnek tekintett állapotot?

– A módszer nagy léptékű alkalmazására én nem látok túl nagy esélyt, azonban a szikes gyepek kedvező állapotának fenntartásához szükséges a legeltetés. Nagyon kevés az olyan vizsgálat, ahol például a tradicionális szürke marha legeltetést összehasonlítják a teljesen extenzív módon zajló Przewalski-lovas, Heck-marhás kezeléssel. Én úgy gondolom, hogy a sokféleség a kulcsszó a kezelések esetében is. Tehát a magas tájléptékű mozaikosság és diverzitás fenntartásához nem jó, ha bármilyen kezelést csak kizárólagosan alkalmazunk. Úgy gondolom, mindegyiknek megvan a helye és létjogosultsága a táji mozaikban, sőt néha ennek a tér- vagy időbeli mintázatának megváltozásával lehet elérni a legmegfelelőbb állapotot és a gazdálkodási és természetvédelmi célok harmonizált megvalósulását.

 BAJOMI BÁLINT

2015/41