Előfizetés a lapra

Gyász, stigma, krízis

lélektan, meddőség, pszichológia

2016/03/23

A meddőség lelki okairól hallva általában egy dologra gondol az ember: egy testileg egészséges nőre, aki szeretne gyereket, de közben tudat alatt nyilván mégsem szeretne, ezért nem esik teherbe. Bár lélektani tényezők valóban befolyásolhatják a fogantatás sikerét, a valóságban az összefüggés valamivel bonyolultabb.

Történetileg az első, a meddőség lélektanát feszegető elmélet valóban az úgynevezett pszichogén meddőség elmélete volt: amikor valami lelki gát akadályozza meg a nőt a teherbe esésben. Az ötvenes évek pszichoanalitikus gondolkodói szerint az efféle tudattalan lelki gátak elsősorban az éretlen, kislányos nőkre jellemzőek, akik tudat alatt még gyerekek szeretnének maradni, valamint az amazon típusú, túl férfias nőkre, akik pedig a nőiséget utasítják el. Természetesen a férfi termékenységét is akadályozhatja tudattalan lelki gát, a korai analitikusok ezekben az esetekben a férfi anyjával való túl szoros vagy patológiás viszonyt feltételezték a háttérben.

 A modern meddőségelméletek többnyire megfordítják a kérdést: a szakemberek szerint azzal érdemes foglalkozni, hogy a meddőség, azaz a fogantatási nehézségekkel való szembesülés milyen lelki problémákat okoz a pár életében, és hogy ezeknek a problémáknak a kialakulása hogyan befolyásolja a továbbiakban a terhesség esélyét. A fogantatási nehézségekkel küzdő pár leggyakrabban megélt élménye a gyász, bár a meddőséghez kapcsolódó gyász sokban különbözik a szeretteink elvesztésekor érzett gyásztól. A meddőség felismerése során több dolgot el kell gyászolni, például a pár egészségébe vetett hitét. Bár az ismeretlen eredetű meddőség is megingathatja ezt a hitet, egy nehezen gyógyítható betegség (tumor) vagy a teherbe esés esélyét visszafordíthatatlanul csökkentő állapot (korai menopauza) még komolyabb veszteség. A fogamzási nehézség ugyan nem a szó klasszikus értelmében vett betegség, de a meddőségi kivizsgálások során az egyébként egészségesnek tűnő pár óhatatlanul betegszerepbe kerül: beutalók, vérvételek, ultrahang- és laboreredmények közé. És meg kell gyászolni a „vágyott” gyermeket: azt a kis személyt, aki ugyan nem létezik, de a pár már elképzelte, milyen lenne, ha létezne. A teherbe esési próbálkozások során pedig előfordulhat, hogy meg kell gyászolni meg nem termékenyült petesejteket, meg nem tapadt lombik-embriókat, vetéléseket. A meddőség okozta gyász azért is nehéz folyamat, mert hosszú idő alatt, kis adagokban gyűlnek a veszteségek, és azért is, mert a halálhoz kapcsolódó gyászhoz képest a meddő pár általában jóval kevesebb társas támogatást kap vagy vesz igénybe (mert titkolják a problémát, vagy mert környezetük nem érti azt).

 A gyermektelenséghez sok kultúrában társadalmi stigmák is kapcsolódnak: egyes afrikai országokban ma is boszorkánynak tartják a meddő nőt. A nyugati társadalomban ugyan máglyára nem küldik a gyermekteleneket, valamennyi előítélettel itt is kell számolnunk. A gyermektelen pár mindenképpen „más”: gyermekes kortársaikhoz képest sok rituáléból kirekesztődnek, a közös baráti beszélgetéseken felmerülő témákhoz mintegy húsz évig nem tudnak hozzászólni, azaz toleráns társadalmakban is jó eséllyel megélik annak a nehézségét, hogy ők kívülállónak számítanak egy családos világban. A pár gyermektelensége miatt a tágabb család fejlődése is megtorpan egy szinten: ha a gyerekekből nem lesznek szülők, akkor a szülőkből nem lesznek nagyszülők, ami a családi dinamika bonyolódása révén további feszültségekhez vezet.

A meddőség tehát lényeges pszichés stresszel jár. Részben a fent felsoroltak, részben pedig a diagnózist követő gyakorlati nehézségek miatt: a meddőségi kezelések során a pár életvitele jelentősen megváltozik. A bizonytalan kimenetel miatt hónapról hónapra tudnak csak előre tervezni, számtalan vizsgálatra, majd beavatkozásra járnak, gyakran munkaidőben, nehezen egyeztethető, de szigorú időpontokban (általában adott ciklusnapon), mindez anyagi teherrel is jár, és természetesen rengeteget lehet szorongani mind a vizsgálati eredmények, mind a beavatkozások sikere miatt. Ráadásként a mesterséges megtermékenyítés során használt gyógyszerek jelentős része okoz mellékhatásként hangulatingadozást, irritabilitást és/vagy depressziót.

 

 Meddőség okozta stressz okozta meddőség

 Felmérések szerint a lombikciklus kezdetén járó nők 54 százaléka enyhe, további 19 százaléka közepes depressziós tüneteket él át; a meddőségi kivizsgáláson-kezeléseken átesett nők általában életük legfelkavaróbb élményeként azonosítják azt. Sok esetben előfordul, hogy a kapcsolódó stressz és depressziós tünetek miatt a pár nem csinálja végig az összes mesterséges megtermékenyítési lehetőséget, amelyet a biztosító finanszíroz, hanem hamarabb abbahagyják: egy 512 meddő pár bevonásával készült tanulmány szerint a program idő előtti abbahagyásának leggyakoribb oka a pszichés stressz.

 De a stressz nem csak azért csökkenti a teherbe esés esélyét, mert a kimerült pár abbahagyja a lombikozást: napjainkig összesen 16 tanulmány támasztja alá, hogy a stressz-szint és a lombikbeültetés sikeressége között fordított összefüggés van. Ebből a szempontból mind a kezdeti, mind a beavatkozások idejében fennálló, aktuális stressz számít. A pszichés tünetek közül a szorongás, a depresszió és az irritabilitás mértéke függ össze leginkább a lombikbeültetés sikerével. Egy hét intézet részvételével készült követéses vizsgálat szerint a kezdeti negatív érzelmek negatívan befolyásolták a lombikprogram során nyerhető érett petesejtek és a beültetett embriók számát. A teszteken a legmagasabb negatív érzelem pontszámmal bíró nőknek a kutatás 5 éve alatt 93 százalékkal kisebb eséllyel született élő gyermekük, mint a legalacsonyabb pontszámúaknak.

Nem csak a nő a szenvedő alany

Meddőségről gondolkodva hajlamosak vagyunk nőkre gondolni. Ennek részben kulturális oka van: „hagyományosan” a nő a meddő, sok természeti népnél és fejlődő országban még ma is elutasítják a férfi meddőség gondolatát, és a nyugati kultúrkörben is több monda és legenda szól terméketlen nőkről, mint ugyanilyen férfiakról. A valóságban meddő párok esetén körülbelül fele-fele arányban a férfi, illetve a nő oldalán található meg a fogantatást hátráltató probléma. Azonban a mesterséges megtermékenyítési eljárás során a probléma forrásától függetlenül elsősorban a nő a páciens: a férfi alacsony spermiumszáma esetén indokolt lombik során is a nő vesz részt több invazív vizsgálaton, petesejt-leszíváson, hormonkezelésen.

 Ettől még természetesen a férfiakat is érintik a lélektani nehézségek: meddő pár tagjaként férfiaknál gyakori az alacsonyabb önértékelés, szorongás, valamint az átmeneti szexuális zavarok, amelyeket teljesítményszorongással hoznak összefüggésbe. A meddőségből fakadó párkapcsolati nehézségek pedig értelemszerűen a pár mindkét tagját érintik.

Hogyan befolyásolja a termékenységet a lelkünk?

A pszichés stressz testi működéseinket az úgynevezett stressztengelyen keresztül befolyásolja. Stressz hatására a stressztengely, azaz a mellékvesekéreg – agyalapi mirigy – hipotalamusz működése aktívabbá válik, ez pedig neurokémiai, hormonális változásokkal jár agyunkban és testünkben. A változások arra készítik fel szervezetünket, hogy vészhelyzetben képes legyen megfelelően reagálni: az akut stresszválasz során termelődő adrenalin megemeli a pulzust, összehúzza az ereket, szűkíti a pupillát, koncentrálja a figyelmet. A mellékvesekéregben stressz hatására termelődő kortizol hat az anyagcserére, az immunrendszerre, a vérkeringésre és az idegrendszerre, összességében védi a szervezetet a stresszhatás ellen. Probléma akkor lép fel, ha a stressz nem múlik, hanem elhúzódóvá, krónikussá válik: a stressztengely aktivitása ekkor hosszú ideig felfokozott marad, ez pedig a felsorolt szervrendszerek egyikére nézve sem előnyös. A krónikus stressz több testi betegség kialakulásában kockázati tényezőnek számít, a legismertebb talán a szív-érrendszeri betegségekkel való összefüggés.

 A krónikus stressz okozta hormonális változások a nemi hormonokra és a szaporító szervrendszerünkre is hatnak: Selye János már 1950-ben kimutatta, hogy krónikus stressz hatására a patkány petefészkei visszafejlődnek (atrofizálnak). Ember esetében nem ennyire súlyos a helyzet, de a stressztengely és a nemi hormonrendszer között itt is kimutatható összefüggés: a stressztengely aktivitása befolyásolja a prolaktin, LH (luteinizáló hormon), FSH (follikulus stimuláló hormon) szinteket. Ezek a hormonok szabályozzák többek között a havi ciklust, az ösztrogén- és progeszteronszintet, adódik tehát a feltételezés, hogy a fogantatás sikerére is hatással vannak. Egy vonatkozó kutatás során a szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy nőknél függ-e a lombikbeültetés sikeressége a vér kortizolszintjétől. Eredményeik szerint a vérben keringő kortizol szintje nem, de a petefészekben mérhető kortizolszint már jelentősen befolyásolta a teherbe esési rátát.

 A stressz nem csak a stressz­hor­mo­nok nemi hormonokra kifejtett hatása révén befolyásolhatja a teherbe esés esélyét, hanem egy másik úton, az immunrendszeren keresztül is: stressz hatására a vérkeringésben nő az aktivált T-sejtek (egy fehérvérsejt-típus) száma, ez pedig lombikbeültetés során csökkent sikerrátával jár.

 A stressz szaporodóképességet csökkentő hatásai alól a férfiak sem kivételek: a krónikus stressz rontja a spermiumszámot és -motilitást (mozgékonyságot). Emellett megváltozik az ondó kémiai összetétele, valamint kisebb hatásfokkal termelődik tesztoszteron a here tesztoszterontermelő sejtjeiben.

Hogyan javíthatunk ezen?

Bár a stressz a termékenységet csökkentheti, ezt számos egyéb tényező ellensúlyozhatja. Az ellensúlyozó tényezők között van például az illető pszichés ellen­álló­ké­pess­é­ge, megküzdési stratégiái, a környezetében elérhető társas támogatás és minden olyan tevékenység, amely stressz­csök­kentő hatású (relaxációs módszerek, rendszeres mozgás). Ezen kívül a stressz csökkentésében hatékony pszichoterápiás módszerek is hatásosak lehetnek.

 Az elmúlt évtizedekben sokféle típusú pszichoterápiát alkalmaztak meddő nők, férfiak, illetve párok kezelése során: analitikus terápiák, kognitív viselkedésterápiák, problémamegoldó tréningek, egyéni-, pár-, és csoportos formában. Ami a hatékonyságukat illeti, az eredmények némiképp ellentmondásosak, de azért kirajzolódni látszik egy trend. Egy 22 kutatás eredményeit összegző tanulmány szerint a meddőségi kezelések mellett pszichoterápián is részt vevő csoport 45 százaléka, míg a pszichoterápiát nem kapó kontrollcsoport 14 százaléka esett teherbe. Azaz a különbség kimutatható, az eredmények értelmezését azonban nehezíti, hogy az alkalmazott módszerek között mindenféle pszichoterápiás technika előfordult, így arra nem ad választ, fogamzási nehézségek esetén milyen típusú terápiára érdemes jelentkezni. Figyelemre méltó, hogy az utóbbi években több tanulmány is jó eredményeket írt le egy bostoni meddőségi klinikán kidolgozott csoportpszichoterápiás módszer kapcsán: ez egy tízhetes csoportterápia, amely ötvözi a stresszkezelést, relaxációs technikákat, a kognitív viselkedésterápia egyes elemeit a testi egészséget elősegítő technikákkal (diéta, sport, dohányzás-leszoktatás). Emellett, mint szinte minden csoportterápiának, ennek is fontos eleme a társas támogatás. A módszer hatékonyságát ezidáig öt független mintán tesztelték és az adatok szerint a részvétel jelentősen növeli a lombikprogram sikerességének esélyét. Azaz jelenleg úgy tűnik, meddőség esetén a csoportterápiák, azok közül is a strukturáltabb módszerek, illetve a testre is fókuszáló módszerek lehetnek hatékonyabbak, bár ezen a területen még további vizsgálatokra van szükség.

 POLGÁR PATRÍCIA

Keretes írásunk

A MEDDŐSÉG FOGALMA

Fontos, hogy tisztázzuk a meddőség fogalmát, ez a kifejezés egészen mást jelent az orvosi szaknyelvben és a köznyelvben. A hétköznapokban általában akkor tartunk valakit meddőnek, ha már egészen biztosan nem születik gyereke, minden efféle igyekezet kudarcra van ítélve (meddő próbálkozás). Az orvosi nyelvben a „meddőség” diagnózisát akkor kapja meg a pár, ha legalább egy év védekezés nélküli, rendszeres szexuális élet (heti 2-3 alkalom) alatt nem fogant gyermekük. Ezeknek az eseteknek a jelentős többségében végül születnek gyerekek, akár spontán, akár az úgynevezett meddőségi centrumokban végzett kivizsgálás és beavatkozások hatására. A cikkben a „meddőség” kifejezést ez utóbbi értelemben használjuk, nagyjából a „fogantatási nehézségekkel küzdő” szi­no­ní­má­ja­ként.

2016/3