Előfizetés a lapra

Guppi a gangon

könyv, Magvető Kiadó, magyar, regény, társadalom

2014/04/24

Ha verset olvasok, szeretem, ha a költő zenész is egyben, a vers pedig zene. A rímek, ritmusok, szavak dallama olyan számomra, mint egy jó koncert. A regényírótól pedig azt várom, hogy festő is legyen, elmém palettájára élénk színekkel fesse fel regényét, tiszta, jól kivehető és később is felidézhető, valósághű képekkel dolgozzon.

Tóth Krisztina többet tett ennél: nemcsak a szemet, hanem mind az öt érzékszervet elbűvöli írásával. A színek, fények közé hangok keverednek, a hétköznapi élet hangjai, zajai, a világ megtelik illatokkal és szagokkal. Mosdatlan testek, kórházi fertőtlenítőszer és oszló állattetem bűze keveredik a kellemes illatokkal, szinte megnevezhetetlen, de emlékek tömegét előcsaló szagélmények világa nyílik ki az olvasó előtt. No meg az ízek. Ételek, egy rosszul megfőzött tea, dohány és kávé, a mindennapi élet ízei, furcsa, soha nem kóstolt vagy épp visszataszító ízek.

 A könyv él és életébe menthetetlenül bevonja olvasóját, az egész nyomasztó, gangos, szoba-konyhás szegénység világába, rendkívüli élességgel. Aki már élt ekkor vagy átélt hasonlót, ott van a múltban, de aki csak szülei vagy nagyszülei elmeséléséből ismeri ezt a világot, az is mintha a saját emlékeit látná elősorjázni.

 Ha az érzelmeinket is érzékszervnek tekintjük, valami belső, lelki tapasztalószervnek, akkor az is csapást kap, kikerülhetetlenül. Valamelyik részlet garantáltan „kiveri a biztosítékot” mindenkinél, legyen az a deportálástól eltompult és fogyatékossá vált szereplő, a többi karakter bármelyike, akikben némelyik olvasó a saját rokonát vélheti felismerni vagy az események, melyek abban az időben szinte mindenkivel megtörténtek. Az ötvenes évek agyrémei, a mindennapi élet hétköznapjaiba ágyazva. Az emberi kapcsolatok érzelmi sivársága. Tóth Krisztina feszes és lebilincselő történetszövéssel áramoltatja könyvét az elejétől a végéig.

 Azt mondhatnánk, hogy a könyv nyomasztó – olyan nyomasztó, mint az időszak, amelyet felölel. Az ember nem is érti, hogy mégis miért szórakozik olyan kiválóan – az „Akvárium” jószerivel letehetetlen. Beszippantja az olvasót, magába rántja, belöki a keramitkockával burkolt udvar közepére, a szódás és a jeges érkezése között, az ujjain érezheti az ószeresnél kiakasztott lódenkabát szövetében a molyrágta lyukakat. Érzi a készülő lángos illatát a velencei-tavi szabad strandon és hallja a tűz pattogását a rosszul szelelő kályhában. Ott söpörget szegény fogyatékos Edu mellett a krónikus beteg gyerekek kórtermében, akik lesoványodva, lötyögő pizsamában kóvályognak fel-alá. „Edu tekintete átsiklott rajtuk: élete egy korábbi szakaszában meglehetősen sok lesoványodott emberrel találkozott. Neki az se tűnt régmúltnak, mint ahogy a jelen se tűnt jelennek, hanem mindig minden egyszerre történt, átláthatatlanul, izzó és idegen fényben, ám az érzelmek hosszúra nyúló árnyéka nélkül, amely a puszta tapasztalatot emlékké lényegíti.”

(Akvárium. 2013. Magvető Kiadó, 328 oldal, 2990 forint)

KOVÁCS GABRIELLA

 

2014/14