Előfizetés a lapra

Czibebek, avagy töklincz

biológia, év madara, madár, Magyar Madártani Egyesület, ornitológia, tengelic

2017/09/06

A tengelic a szavazatok 43,5 százalékával magabiztosan nyerte el 2017-re az Év madara címet, s ezzel először került magevő madár a figyelem középpontjába. Régen kedvelt kalitkamadár volt, szerencsére ez ma már tilos, hiszen hazánkban védett.

A tengelic a rendkívül népes verébalakúak rendjén belül a pintyfélék családjába tartozik, amely mintegy 450 fajt számlál. A család tagjai szinte az egész Földet benépesítették, kivéve Ausztráliát, illetve Madagaszkárt. Az ide tartozó fajok csőre rövid, erőteljes és kúp alakú. Kiválóan alkalmas magok feltörésére, ezért gyakran nevezik a család tagjait magevő madaraknak. Emellett rügyeket és rovarokat is fogyasztanak, számos faj az utóbbiakkal eteti fiókáit, míg mások lágy magvakkal.

 Itatón egy idős madár

Kisebb termetű madarak tartoznak ide, testnagyságuk 8–23 centiméter között ingadozik. Több faj tollazata is színpompás, legfeltűnőbb talán az év madara. A család 31 faja honos Európában, közülük hazánkban 9 rendszeresen költ, 3 gyakori téli vendég, míg 5 fajuk ritka kóborlóként jelenik meg.

  Az év madarának hatalmas az elterjedési területe, Eurázsia jelentős részét lefedi: Közép-Ázsiáig tart, valamint fészkel Észak-Afrikában is. Földrészünk mérsékelt és mediterrán övében költ, míg Európa északi részeiről hiányzik. Természetes elterjedési területén kívül több helyre betelepítették, így Ausztrália nyugati részére, Új-Zélandra, az Egyesült Államok keleti részére és Dél-Amerikába is. Nálunk a törzsalak (Carduelis carduelis) honos, a tudósok további 13 alfaját írták le. A tengelicek észak felé haladva nagyobbak és fehérebbek, míg dél felé kisebbek és szürkébbek.

A legtarkább pintyfélénk

Veréb méretű, de annál karcsúbb termetű, feltűnő színű, összetéveszthetetlen madarunk. Az öreg egyedek fején jellegzetes piros-fehér-fekete mintázat található. A csőr körüli rész élénkpiros, a csőr töve és a szem közötti sáv fekete, a pofa és a torok fehér színű. A fejtetőtől a tarkón át a nyakoldalakra fekete sáv húzódik. Hegyes, kúp alakú csőre világos, hegye fekete. Csőrfelépítése arra utal, hogy elsősorban apróbb magvakkal táplálkozik. A hát egyszínű fahéjbarna, a farkcsík világosabb. A mellen két barna folt van, az oldala is barna, az alsó teste fehér. Fekete szárnyán ültében is látszik az élénksárga folt, amely röptében széles sárga tükörként világít. Minden evezőtoll csúcsát fehér folt díszíti. Farktollai szintén feketék, és ezek csúcsait is apró fehér foltok díszítik. A lába halvány hússzínű a szivárványhártya barna.

 Első ránézésre a hím és a tojó nagyon hasonló színezetű. Az apró különbségek egymás mellett jobban feltűnnek. A hímek színei élénkebbek, arcuk piros foltja a szem mögé nyúlik, míg a tojóké nem. Chernel István ornitológus szerint: „Mi is jól ismerjük ezt a pintyfélék legtarkább, legelőkelőbb külsejű tagját, mely czifra, tisztaságos köntösével méltán legszebb apró madaraink közé sorolható.”    A fiatalok fej- és testtollazata szürkésbarna, a fej finoman sávozott, a hát sötétbarnán csíkozott, míg az oldaluk pettyegetett. Fejük az első őszi vedlés előtt egyszerűen szürkés, nincs rajta piros szín. Ugyanakkor a szárnyon a széles sárga folt megtalálható.

 Gyakori, országszerte elterjedt fészkelő madarunk, amely inkább sík- és dombvidékeinket részesíti előnyben. A nyílt, fákkal, facsoportokkal tarkított élőhelyeket kedveli, a zárt erdőket kerüli. Szívesen telepszik meg ligetes erdőkben, parkokban, fasorokban. Kultúrakövető faj, amely jól tűri az ember közelségét, gyakran telepszik meg lakott területeken. Kedveli az ember által kialakított területeket, kerteket, gyümölcsösöket, öreg temetőket. A költési időszakban párban él, a költések befejezése után viszont kisebb-nagyobb csapatokban kóborol. Röpte hullámos és csapongó.

 Éneke meglehetősen csendes, gyors trillákból és csicsergő dallamokból áll, de mindig beleszövi a jellegzetes „tig-lic, tige-lic” hívó hangját. A nászidőszakon kívül is rendszeresen hallhatjuk énekét. A hímek gyakran már február végén, a télire összeverődött csapatokban hallatják hangjukat.

 A régmúlt emberei is jól ismerték a tengelicet, így többféle népies nevét gyűjtötték össze a kutatók: aranyos csíz, czibebek, töklincz, stiglincz. Utóbbi igen elterjedt hangutánzó nevét a szomszédos népektől vehettük át.

Fészeképítő művész

A párok április első felében alakulnak ki. Udvarláskor mindkét madár szárny- és farktollait széttárva mutogatja színes tollazatát. Általában kicsi a territóriuma, akár több pár is fészkelhet egymás közelében. Költése a fák teljes kilombosodása után kezdődik.

 Jól elrejtett fészkét többnyire lombos fák, ritkábban örökzöldek lombkoronájának szélére, kihajló ágvégek villájába építi. Előszeretettel választja a fák lombkoronájának felső részét. A fészek 4 méternél alacsonyabban ritkán található, olykor 10–12 méterre is épülhet. Lakott területeken különösen vonzódik a vadgesztenyéhez és a gömbakáchoz. A tojó egyedül, olykor 10–12 napig is építi mesterműnek is beillő fészkét. A meglehetősen kicsi, de mély csészéjű fészek finom rostokból, gyökérszálakból, mohából készül, ezek művészi összefonásával. A belsejét bogáncs pihéjével, szőrrel, nyárfa termésével, pókhálóval, finom pihékkel béleli ki.

Tengeliccsapat télen

 Hazánkban évente rendszerint kétszer, ritkábban háromszor költ. Többnyire 5 (ritkábban 4–7) tojásból álló fészekalja április végén, május elején teljes. A tojásokat a tojó egymást követő napokon rakja le, és csak a teljes fészekaljon kezd el kotlani. Csak a tojó madár kotlik, de a hím közben eteti. A fehéres alapszínű tojásokat halvány vörösbarna pettyek, valamint sötétebb pontok és vonalkák díszítik. A fiókák 12–14 nap alatt kelnek ki, majd további 14–15 nap alatt hagyják el az ürülékkel szegélyezett fészket. A kirepülésük előtti napokban igen zajosak, ezért ekkor fokozottabban veszélyeztetettek. 

Kedvence a bogáncs

Finom felépítésű, hegyes, csipeszszerű csőre tökéletes szerszám az apróbb magvak fogyasztására. Nyár végétől tavaszig utak mentén, gazos parlagföldeken, kaszálatlan réteken és legelőkön, mezsgyéken vagy kertekben csapatosan jár táplálék után. Tápláléka gyomnövények és fák magvaiból, rügyekből és bogyókból áll. A gyomnövények közül különösen kedveli az aszat, a bogáncs és a bojtorján termését, csőre is ehhez alkalmazkodott. Cinegeszerű ügyességgel mászkál a kedvenc táplálékát tartalmazó növények, elsősorban a bogáncs szárain. Ez utóbbi annyira jellemző, hogy a német nyelvterületen Distelfinknek, azaz bogáncspintynek nevezik. Az említettek mellett gyakran fogyasztja a gyermekláncfű, a disznóparéj, az üröm és a kender apró magvait is. Kertekben ugyancsak kedveli a levendula, a citromfű magját. Télen a gyomnövények mellett apróbb termésű fafajokon, így nyírfán, égeren és platánon is megfigyelhetjük táplálkozó csapatait. Rékási József, a pannonhalmi Bencés Gimnázium biológiatanára téli időszakban gyalogakác, gyermekláncfű és bogáncs magvait találta a tengelicek begyében.

 Hím tengelic

 

Költési időszakban táplálékának jelentős része állati eredetű. Előszeretettel fogyaszt pókokat és rovarokat, így bogarakat, hernyókat, levéltetveket, de a táplálék zömét ilyenkor is magvak alkotják. Kotlás közben a hím rendszeresen eteti párját. A szülők eleinte főleg rovarokkal táplálják a fiókákat kikelésük után, majd később egyre több félérett, illetve begyben felpuhított magvat kapnak. Ekkor már mindkét szülő eteti az utódokat, egészen a kirepülésük után nyolc napig. A fiókák ezt követően csatlakoznak a környék fiataljaihoz.

 A költések befejeztével a szülők is csatlakoznak a kialakult csapatokhoz. Ettől kezdve tavaszig többszázas, akár ezres csapatokban, sokszor más pintyfélékkel együtt járják a határt, táplálékot keresgélve.

Téli szünet a Balkánon

A madárvonulás kutatásával foglalkozó szakemberek szerint a tengelic a telet elterjedési területén belül tölti, noha a vonulási hajlama dél felé haladva fokozatosan csökken. A hazai állomány részleges vonuló, azaz a madarak többsége állandó, a populáció egy kisebb része azonban vonuló. Utóbbiak a telet a Mediterráneumban, ezen belül is nagyobb számban a Balkán- és az Ibériai-félszigeten töltik. A nyugat-európai állomány az Ibériai-félszigeten, illetve Észak-Afrika nyugati részén, elsősorban Marokkóban telel, a kelet-európai tengelicek pedig a Balkán-félszigeten.

 A hazai állományunk őszi vonulása szeptember elején kezdődik, s október közepén a legerőteljesebb. Tavaszi vonulása is elnyújtott, a legintenzívebb február végén, március elején. A hazai állomány fő telelőterülete a Balkán-félsziget. A legdélebben előkerült példányt a görögországi Kos-szigeten jegyezték föl. A télre hozzánk érkező madarak a gyűrűzési adatok alapján elsősorban Szlovákiából, Csehországból és Lengyelországból érkeznek.     

 Hazánkban 1951 óta több mint 75 ezer példányára került gyűrű, a döntő többségét kifejlett madárként gyűrűzték. Fiókaként elenyésző számban, csupán néhány száz madarat gyűrűztek. 1951–2006 között 60 hazánkban gyűrűzött madár került kézre külföldön, a többség a Balkán-félszigetről. De került kézre madár Észak-Olaszországban és Szardínia szigetén is. Az említett időszakban 17 külföldi gyűrűs példányt fogtak be az ország területéről.

Fürdő tengelicek

(MOLNÁR GYULA FELVÉTELEI)

 A kisebb termetű énekesmadarak a szabad természetben átlagosan két évig élnek. De közöttük is akadnak matuzsálemi kort megérők. A gyűrűzések adatai szerint a tengelicek közül a legidősebb hazai 9, az európai közel 12 éves volt.

 Világállománya egyes becslések szerint mintegy 350 millió párra tehető. Pontosabban megállapítható európai állományát 19–26 millió párra, hazai állományát a legújabb felmérések szerint 622–763 ezer párra becsülik a szakemberek. Sem európai, sem hazai állománya nem veszélyeztetett, inkább stabilnak nevezhető, sőt helyenként az utóbbi években emelkedő tendenciát mutat.


Megérdemli, hogy védjük

Közismert, a lakott területeken is gyakran költő, állandóan előforduló madárfaj, így szinte mindenki sokat tehet védelme érdekében. Télen a madáretetők gyakori vendége, szívesen fogyasztja a napraforgót is. Csőrével azonban csak a nem túl kemény héjút képes feltörni. Gyakran még márciusban és áprilisban is látogatja az etetőket, mert ekkorra a természetben már elfogytak a magok. Költési időszakban madáritatók kihelyezésével segíthetjük. Azonban arra vigyázzunk, hogy a macskákat tartsuk távol az itatótól. Mivel lakott területeken is gyakran költ, itt a kevésbé röpképes fiókákból sokat megfognak a házimacskák. Ilyenkor egy kis figyelmességgel szintén segíthetünk a velünk, egy közösségben élő tengelicen. „Mint kertjeink ékes madáralakja azonban megérdemli, hogy védelmünkbe fogadjuk” – írta az év madaráról már 1899-ben Chernel István.

 ANDRÉSI PÁL

2017/18