Előfizetés a lapra

Csak a lábnyomaikat ismerjük

dinoszaurusz, fosszília, földtudomány, Komlosaurus, Mecsek, őslénytan

2019/01/29

Hazánk területén dinoszauruszokra utaló fosszíliákat először nem is olyan régen, 47 éve találtak, s azok is csupán lábnyomok voltak. Azóta sok ezer újabb lelet került elő a mecseki helyszínen, ám csontjaikat, fogaikat mind a mai napig nem sikerült beazonosítani, így ezekről a 200 millió éve élt állatokról igen keveset tudunk. A lábnyomok legújabb vizsgálata számos meglepő információval szolgált e kistermetű, feltehetően ragadozó életmódú, korai dinoszauruszok mozgásával kapcsolatban. Kutatásaink arra is rávilágítottak, hogy a fosszilis lábnyomok vallatása egy igen bizonytalan tudományterület.

Az első dinoszaurusz-lábnyomokat Wein György, a Magyar Állami Földtani Intézet geológusa fedezte fel 1966-ban, a mecseki Pécs-Vasas kőszénbányájának alsó-jura korú rétegeiben, melyről először Tasnádi Kubacska András számolt be 1967-ben az Élet és Tudomány hasábjain. Ezt követően 14 évig nem kerültek elő leletek, mígnem a nyolcvanas évek elején néhány újabb lábnyomra bukkantak, ezúttal Komló határában, a Zobákakna területén.

200 millió éves dinoszaurusz-lábnyomok a mecseki Pécsbánya egykori külfejtésében 1988-ban (NAGY ÁGOSTON FELVÉTELE)

A lábnyomok megismeréséhez igazán nagy löketet adtak az 1988-as év felfedezései. Ebben az évben, nyári terepgyakorlat során az Eötvös Loránd Tudományegyetem geológus hallgatói (Hips Kinga, Nagy Ágoston, Pataki Zsolt) és oktatói (Józsa Sándor, Szakmány György) további lábnyomokat találtak a Pécsbánya határában működött Karolina-völgyi kőszénkülfejtés alsó-jura rétegeiben. „Ez alkalommal azonban – ahogy Hips Kinga és kollégái, a leletek első leírói 1988-ban fogalmaztak – nem szórványleletek hanem „teljes ösvények, egy egész sétatér került elő, lábnyomok százaival”. A Mecseki Kőszénbányák és a Nemzeti Múzeum munkatársainak segítségével mintegy 75 négyzetméteres felületet tártak fel, ahol több mint 350 nyom került elő. Érdekes, hogy a hallgatók munkájától függetlenül, azokkal nagyjából egyidőben a vasasi külfejtésben a Földtani Intézet munkatársai is komoly felfedezést tettek, melynek eredményeként egy körülbelül 100 négyzetméteres felületen 110 lábnyomot tártak fel.

16 év pihenés után

Az egyetemi hallgatók és oktatók által 1988-ban begyűjtött nyomok a Nemzeti Múzeum pincéjébe kerültek. Minden bizonnyal mind a mai napig ott is lennének, ha a Magyar Természettudományi Múzeum nem vált volna ki és költözött volna át a 2000-es évek elején az egykori Ludovika Akadémia és a mellette található Lovarda épületébe.

A dinoszaurusz-lábnyomokkal teli, felszedett és kirakott kőlapok, még a terepen (NAGY ÁGOSTON FELVÉTELE)

A költözés és a később megvalósított, ma is látható állandó kiállítás előkészítése folyamán a nyomokkal teli kőlapok újra kikerültek a faládákból. Az Akadémia dísztermében az egykori megtalálók, múzeumi és egyetemi kutatók és hallgatók kezdték összeállítani az egyes darabokat. A kétszeri szállítás nem tett jót a kőlapoknak, meg aztán az eltelt 16 év is hosszú időszaknak bizonyult: hiába az egykori rajzok, térképek, számozások, sok olyan kőlap akadt, melynek nem volt meg a helye.

Kutatócsoportunk ebbe a sziszifuszi munkába kapcsolódott be, melynek során több hétnyi „kirakósjáték”, kőlapmosás és -ragasztás révén végül két nagyobb felületet sikerült összerakni. Bár ez a két felület nem jelentette az egykor felszedett és dokumentált, mintegy 75 négyzetméteres, több száz lábnyomot őrző leletegyüttes egészét, így is sok új tudományos információra derült fény.

A kisebb lábnyomos felület Budapesten, az ELTE Természettudományi Karának lágymányosi déli tömbjében, míg a nagyobb sorozat a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításában látható. Utóbbi összerakása igen sok türelmet és időt igényelt, mert számos darabja hiányzott vagy korábban darabokra tört. Ebből is következik, hogy ez a nagyobb felület igen csipkézett, egyenetlen szélű.

Az egyik legmélyebb lábnyom a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításában látható kőfelületen. A 2., 3., és 4. ujjakon kívül itt az 1. ujj (a kép alsó részén) és a lábközépcsontok lenyomata is látható.

A múzeumban kiállított leletegyüttes legnagyobb értéke, hogy a nyomok csapákba rendeződve követhetők: a 102 lábnyom összesen 21 csapában őrződött meg, melyek némelyike 10-11 nyomból áll és 7-8 méteren keresztül követhető.

Melyikkel azonos?

Az első lábnyomokat Kordos László tanulmányozta és írta le részletesen Komlosaurus carbonis néven, 1983-ban. A fajnév Komló városára és a kőszénre utal. A ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején talált lábnyomok felkeltették a külföldi nyomfosszília-kutatók figyelmét is, akik közül Gerard Gierliński lengyel paleontológus eljött Magyarországra, járt a lelőhelyeken, és részletesen tanulmányozta a nyomokat. Végül 1996-os publikációjában arra a következtetésre jutott, hogy a mecseki lábnyomok nem a Komlosaurushoz, hanem a már régóta ismert Grallatorhoz és a Kayentapus soltykovensis fajhoz sorolhatók. A hallgatók által 1988-ban felfedezett leletegyüttest az újbóli összerakásig azonban senki sem tanulmányozta részletesen.

A lábnyomsorozatokon és a lábnyomokon mérhető paraméterek: az alfa és béta az ujjak közti szögeket, a delta a lépésszöget mutatja

Kezünkben volt tehát a lehetőség, hogy kiderítsük, vajon a nyomok azonosak-e a Kordos László által leírt Komlosaurus-nyomokkal, vagy más fajról van szó. Azt is tisztázni akartuk, hogy Gierliński revíziója valóban megállja-e a helyét. Mindemellett igyekeztünk részletes összehasonlítást végezni más, hasonló morfológiájú, a kora-jurából származó, háromujjú lábnyomokkal. Vizsgálataink azt mutatták, hogy az 1988. évi leletegyüttesben található nyomok morfológiája megegyezik az 1983-ban leírt Komlosaurus carbonis nyomokéval. Másrészt arra is rávilágítottunk, hogy a Komlosaurus vékony ujjú, már-már madárszerű nyomai sok tekintetben eltérnek a Grallator, Eubrontes és Kayentapus genusokba sorolt nyomoktól.

Rendkívüli hasonlóságot véltünk viszont felfedezni – mind méretben, mind morfológia tekintetében – az Egyesült Államok keleti felén található Newark-medence klasszikus lelőhelyeinek Platypterna-, Sauroidichnites- és Sillimanius-nyomaival. Sajnos azonban ezeknek a több mint 150 évvel ezelőtt publikált fajoknak a modern revíziója (ideértve a részletes leírást is) még nem történt meg. Ebből adódóan egyelőre nem tudjuk egyértelműen kijelenteni, hogy a mecseki Komlosaurus nyomai esetleg az említett valamelyik észak-amerikai faj nyomainak tekinthető-e (ebben az esetben a Komlosaurus név érvényét veszti).

Komlosaurus carbonis testrekonstrukciója PECSICS TIBOR RAJZA

Felmerülhet a kérdés, hogy miként lehet az, hogy az Atlanti-óceán két oldalán, sok ezer kilométerre egymástól ugyanazon fajok nyomait találták meg. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy 200 millió évvel ezelőtti, a jura időszak legelején képződött nyomokról van szó, amikor az Atlanti-óceán még nem létezett, Európából Észak-Amerikába száraz lábbal el lehetett jutni és a Mecsek-hegység jóval nyugatabbra volt a mai helyzetéhez képest. A Newark-medence és a Mecsek egykori területe tehát viszonylag közel lehetett egymáshoz.

Variációk egy témára

A fosszilis lábnyomok kutatása egy igazán sok bizonytalanságot hordozó tudományterület. E bizonytalanságot okozó tényezők alapvetően három dolog köré csoportosulnak, melyek közül az első a nyomot hordozó állathoz kapcsolódik. Az állat lába ugyanis mozgásától, sebességétől, irányától és egyáltalán a talaj egyenetlenségeitől függően különböző szögben éri és hagyja el a talajt. Így például bizonyos ujjak erősebben, míg mások kevésbé vagy egyáltalán nem érik a talajt, és így lenyomataik sem látszanak. Eltérő sebességű állatok szintén eltérő alakú nyomokat hagyhatnak hátra (például csak az ujjlenyomatok látszanak futás során, viszont lassú mozgásnál a talplenyomatok is).

Egymást követő lábnyomok (C) és részleteik (A, B) a kisebb, az ELTE TTK lágymányosi épületében kiállított kőlapon. A római számok az adott ujjak lenyomatát jelentik.

A második meghatározó tényező a nyomot őrző üledék fizikai tulajdonságaiból adódik. Az, hogy egy lábnyom milyen mély lesz és mennyi részletet őriz meg az állat talpáról, ujjairól, az nagyban függ a talaj összetételétől, víztartalmától, homogenitásától. Szikkadt, épphogy nedves talajon szinte alig látható egy állat lábnyoma, míg sáros, iszapos talajon akár több centiméternyire is belesüllyedhet az állat.

Végül pedig hátravannak azok az események, amelyek a lábnyom keletkezésétől annak megtalálásáig történnek. Az üledék száradási sebessége (például gyorsan kiszárad és kirepedezik; lassabban szárad és megőrzi a részleteket, nagyon lassan szárad, ezért elmossa a következő dagály) és a száradás utáni betemetődés megléte szintén kritikus a nyomok megőrződése szempontjából. Ha a nyom kiszáradt és betemetődött, még fennáll a kőzetté válás során fellépő tömörödés hatása, mely során a felettük vastagodó üledékek rétegterhelésének köszönhetően az üledék akár hetedére is összetömörödhet (míg az agyagos üledékek akár 7-8-szorosan is tömörödnek, a homok szinte nem tömörödik). Ennek köszönhetően a nyom is kilapul, sőt extrém esetben akár el is tűnhet. Ha pedig egy már fosszilis lábnyom mindezt túlélte, még mindig elpusztíthatja, alakíthatja a felszíni erózió a földtörténet későbbi periódusaiban.

Az itt felsorolt tényezők valamelyike általában befolyásolja a nyomok megőrződését és bizonyos tényezők esetében ez sokszor vezet különböző alakú nyomokhoz. Így a Komlosaurus-nyomok esetében akad példa arra, hogy egy sorozatban, amíg az egyik lábnyom megőrizte az első ujj és a lábközépcsontok lenyomatát is, egy másik nyom viszont csak a 2-4. ujjakét. Fontos ugyanakkor azt is leszögezni, hogy bizonyos, nyomokon mérhető paraméterek nagyjából állandónak vagy legalábbis szűk határok között változónak tekinthetők. Ilyen például az ujjlenyomatok egymáshoz viszonyított hossza és az azok közti szögek értéke vagy az ujjlenyomatok vastagsága.

Sebességmérés 200 millió év távlatából

A lábnyomokból megbecsülhető a medencerégió magassága. Ebből és az azonos lábak lépéstávolságából kiszámítható, hogy hozzávetőlegesen mennyi lehetett a nyomokat hátrahagyó állat sebessége. Ezek alapján az általunk vizsgált, 21 lábnyomsorozatot hátrahagyó állatok sebessége 6 és 14 kilométer között lehetett óránként. A számított értékek összhangban vannak az azonos lábak által hagyott nyomok távolságával, miszerint ha ez a távolság nagyobb, értelemszerűen hosszabb a lépésköz és az állat sebessége is nagyobb. Csak összehasonlításképpen: egy tempósan gyalogló ember sebessége körülbelül 5 kilométer óránként. A mecseki dinoszauruszok tehát tempósan szaladtak, galoppoztak végig azon az egykori vizes, homokos tengerparti fövenyen, amely mintegy 200 millió évvel ezelőtt, valahol Európa akkori déli peremén létezett.

Ősi Attila

 

 

KERETES ÍRÁSUNK:

NYOMOLVASÁS PALEONTOLÓGUS MÓDRA

A megőrződött lábnyomokon és lábnyomsorozatokon sok olyan paraméter mérhető (például lábnyomhossz, lépésköz, ujjak közti szög), melyek nagyban segítik a nyomok összehasonlítását, rendszertani hovatartozásának meghatározását és egyáltalán dokumentálhatóvá teszik az egykori állat mozgását.

A két lábnyomos kőlap közül a kisebb 5,7 méter hosszú, átlagosan 1,3–1,5 méter széles és összesen 27 lábnyomot őriz, amelyek 7 csapásba rendeződnek. A 7 sorozat közül 5 majdnem azonos, a mai, bányában felvett irányoknak megfelelően észak–déli irányban húzódik, bár ezek között az ’A’ sorozat ellentétes irányban halad. Ezen a felületen a nyomok sekélyek, döntően háromujjúak, és néha a lábközépcsontok távolabbi végeinek lenyomata is megőrződött. A kőlap leghosszabb csapása, a ’C’ sorozat 7 nyomból áll, s érdekessége, hogy míg a sorozat első két lábnyoma között a lépésköz 64 centiméter, a 4. és 5. nyomoknál ez már 95 centiméter, az 5. és 6. nyomok között pedig 86 centiméter. Ez arra utal, hogy ezen a szakaszon gyorsabban haladt az állat.

A néhány éve újra összeállított lábnyomokkal teli két kőfelület feltérképezése. A rózsadiagrammok a sorozatok irányának gyakoriságát, a betűk az egyes sorozatokat, a számok a sorozatban lévő lábnyomok számát mutatják.

A második, nagyobb méretű lábnyomos felület rétegtanilag nem ugyanazt a horizontot képviseli, mint a kisebb kőlap, hanem eredetileg attól néhány centiméterrel mélyebb rétegből származik. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem lehet olyan lábnyomsorozat, mely mindkét kőlapon át húzódik. Az állat testtömegétől és az aljzat fizikai paramétereitől függően ugyanis a nyomok átütnek akár 5–10 centiméternyi rétegen keresztül is. Így lehet az, hogy amíg az egyiken a nyomok mélyek, részletgazdagok, a másikon jóval sekélyebbek.

A nagyobb méretű lábnyomos felület mintegy 10 méter hosszú, átlagosan 2,7 méter széles és 75 lábnyomot tartalmaz, melyek összesen 14 csapába rendeződtek. Közülük az ’A’ és ’B’ sorozatok a leghoszszabbak a 10 és 11 lábnyomukkal. Ezek többsége háromujjú, ami a mecseki dinoszauruszok esetében a 2., 3., és 4. ujjak lenyomatát jelenti. Akadnak azonban olyan nyomok is, ahol az 1. redukálódott ujj, sőt a megnyúlt lábközépcsontok (csüd) lenyomata is látszik. Ezen a felületen található négy olyan sorozat (A, B, I, K sorozatok), melyek nagyjából párhuzamosan, hasonló lépésközökkel jellemezhetők. Nem kizárt, hogy az ezeket a nyomokat hátrahagyó állatok csapatokba verődve haladtak végig ezen a területen, bár erre semmilyen közvetlen bizonyítékunk nincs.

2013/18