Előfizetés a lapra
657
2016/10/12

A Bethlen-kormány balneológiai törvénye

ásványvíz, balneológia, fürdő, gyógyfürdő, történelem, törvény, víz

Magyarország mindig is vizekben gazdag ország volt, így aligha meglepő, hogy a közegészségügy rendezéséről szóló 1876. évi XIV. törvénycikk már szabályozta a gyógyfürdőügyünket is. E törvény azonban a századfordulóra túlhaladottá vált, Széll Kálmán miniszterelnök azonban hiába próbálta meg keresztülvinni a módosítását. Később a trianoni békekötés teljesen új helyzetet teremtett. Írásunkban a Horthy-kori szabályozás új céljait és alapelveit a gyógyfürdőkről, az éghajlati gyógyintézetekről, a gyógyhelyekről, az üdülőhelyekről és az ásvány- és gyógyvízforrásokról szóló 1929. évi XVI. törvénycikk és indoklása alapján mutatjuk be. H

544
2016/01/27

Gyógyszermaradványok a Dunában

A hét kutatója, Duna, gyógyszer, interjú, szennyezés, víz

A gyógyszeripar világszerte dollármilliárdokat termelő iparág – az emberiség pedig tonnaszámra fogyasztja a különböző gyógyító tablettákat. Sajnos ezek hatóanyagai vagy bomlástermékei elfogyasztás után a szervezetből kiürülve a szennyvíztisztítókba jutnak, majd belekerülnek a felszíni vizeinkbe, és veszélyeztetik ivóvízbázisainkat is. Erről a problémáról kérdeztem Záray Gyulát, aki az ELTE egyetemi tanára, az ELTE Környezettudományi Kutató­központ vezetője és az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézetének tudományos tanácsadója.

522
2015/12/01

Faodvak életközössége

biológia, diák, fa, Kitaibel, Lovassy László Gimnázium, odú, ökológia, Veszprém, víz

A cím olvasása után valószínűleg sok embernek egy madarak lakta, a fa belsejében található élőhely, esetleg mókusokkal, kisebb emlősökkel teli lakhely jut eszébe. Holott léteznek kisebb üregek, amelyekben olyan parányi odúlakók éldegélnek, amelyeket szabad szemmel nem is láthatunk. E titokzatos világot kutatja cikkünk szerzője, Bodnár Judit a veszprémi Lovassy László Gimnázium 11. évfolyamos diákja, a Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny idei döntőjének egyik győztese – A szerk.

417
2015/04/14

Ólom a vízben?

A hét kutatója, egészségügy, élettelen természettudomány, interjú, ivóvíz, szennyezés, víz

Már az ókori rómaiak is – így hangzik egy gyakori szófordulat, ami a mi esetünkben is igaz, mivel már a rómaiak is használtak ólomvezetékeket. Egyes régi építésű épületekben még manapság is ilyen csövek vannak, ami azért jelent gondot, mert az ivóvízbe beoldódó ólomnak káros egészségügyi hatása van, főként a gyerekekre nézve. Sebestyén Ágnes, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiéniés osztályának biomérnöke a települések ivóvizének ólomszintjét kutatja – erről beszélt az Élet és Tudománynak.

397
2015/03/04

Kiszáradástűrés vagy szárazságkerülés?

biológia, csapadék, növény, OTKA, ökológia, szárazság, víz

A legutóbbi években hazánkban is egyre inkább tapasztalt szélsőséges időjárási viszonyok, a hosszabb és szárazabb nyári periódusok, időszakos és egyenlőtlen csapadékhullások mind a globális klímaváltozás számlájára írhatók. Kutatásainkban a klímaváltozással együtt járó kiszáradást eltérő mértékben, ugyanakkor szélsőséges formában toleráló természetes életközösségek és egyedeik vizsgálatára, ökológiai és élettani sajátosságaik feltárására fókuszálunk.