Előfizetés a lapra
745
2017/08/25

Csempeszkopács középkori temploma

Árpád-kor, fotó, templom, történelem

Az Árpád-kori kis templom kiemelkedő helyet foglal el hazánk falusi templomépítészetében. A település Vas megye közepén helyezkedik el, mely az egykori Csempeszháza és Kopács összevonásával jött létre. Mint a falusi templomok legtöbbje, itt is egy kis magaslaton – mesterséges dombon – áll a szakrális épület, ezzel is jelezve Isten házának megkülönböztetett helyét.

593
2016/05/12

Keresztény alapok

ásatás, Bonyhád, gótika, keresztény, régészet, templom, történelem

A „Völgység fővárosának” is nevezett Bonyhád középkori templomának falai a közelmúltban a dombok aljában futó 6. számú főút mellett egy csomópont építése során kerültek elő. A templomot a török lerombolta, majd a rommezőt hamarosan a nyári zivatarok során a hegyről lezúduló vastag lösziszap rétegek fedték el. Így azok az 1560 körüli pusztulás állapotában, szinte páratlan módon érintetlen, zárt egységben, mintegy időkapszulát őrizték meg számunkra a „völgységi Pompei” gótikus templomát.

144
2014/02/21

Keresztelő Szent János tiszteletére

Boldva, építészet, Pray-kódex, templom, történelem

Miskolctól északra, a Bódva völgyében járva érdekes középkori templomra bukkanhatunk. A háromhajós, pilléres bazilika és a középkorban hozzátartozó kolostor nem csupán egy szakrális műemlék, hanem nyelvi örökségünk bölcsője is. A XIII. században itt keletkezett a Pray-kódexben fennmaradt Halotti Beszéd, mely nyelvemlékeink sorában kiemelkedő helyet foglal el.