Előfizetés a lapra
222
2014/05/21

Dalos László utolsó könyvéről

könyv, könyvtermés, társadalom

Nagyon nehéz, nyomasztó feladat egy jeles alkotó művéről kimondani, hogy ez a szerző utolsó könyve, de annak, aki ír róla, el kell viselnie ezt a terhet. Dalos Lászlónak, a rendkívül szerteágazó érdeklődésű, sokoldalúan képzett, termékeny írónak és hírlapírónak – ez utóbbi megjelölést kedvelte leginkább – az a munkája, amelyre itt hívom fel lapunk olvasóinak figyelmét, s amelynek címe „Apropó, Pesterzsébet!”, immár visszavonhatatlanul, végérvényesen utolsó műve. Olyannyira az, hogy ez már valójában posztumusz mű. A benne található tárcanovellák egybegyűjtését és szerkesztését, a közölt versek válogatását fia, Dalos Gábor végezte, s az ismertetőfejezetek írását, a fotósorozatok összeállítását, valamint a nemegyszer igen részletes képaláírások elkészítését s a szerző műveinek jegyzékbe foglalását is neki köszönhetjük.

219
2014/05/16

A bűn súlya

becsületesség, bűn, bűntudat, lélektani lelemények, pszcihológia, társadalom

A bűntudat érzését gyakran hasonlítják nyomasztó súlyhoz, melyet az embernek cipelnie kell. A Bibliában is ezt olvassuk: „Mert bűneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erőm felett” (Zsolt. 38,5). A Harvard University két kutatója, Maryam Kouchaki és Francesca Gino, valamint Ata Jami, a University of Central Florida munkatársa arra gondolt, ha a bűntudatot és a súly cipelését ennyire magától értetődően együtt szokás emlegetni, akkor talán szorosabb közöttük a kapcsolat, mint gondolnánk. A kutatók egy első pillantásra talán meghökkentő feltevésből indultak ki: ha a bűntudat érzése és a fizikai súly vitele között valóban lényegi összefüggés áll fenn, akkor elképzelhető, hogy a hasonlat oda-vissza alkalmazható. Vagyis nemcsak az lehet igaz, hogy a bűntudat olyan, mint a ránk nehezedő súly, hanem az is, hogy a ránk nehezedő súly olyan, mint a bűntudat! Bármilyen furcsának tűnik is ez a gondolatmenet, kísérletekkel eléggé egyszerűen és egyértelműen tesztelhető.

218
2014/05/16

Két évezredes életismeret

Bába Kiadó, görög, könyvtermés, ókor, Plutarkhosz, társadalom, történelem

Mit gondoltak az ókorban tisztességről, barátságról, szerelemről és az élet megannyi dolgáról? Elavult nézetek, vagy visszaköszönnek mai életünkben is?

213
2014/05/13

Irodalom a köz javára

Dessewffy József, irodalom, könyv, könyvtermés, Ráció Kiadó, társadalom, történelem

A nagy XIX. századi tudósok, gondolkodók közül Herman Ottó, Brassai Sámuel, Ponori Thewrewk Emil világosan érvelő, gyakran máig helyesnek mutatkozó álláspontot képviselő személyeknek mutatkoznak. Ám ahogy megyünk vissza az időben, egyre több ellentmondásos egyéniséggel, zavarba ejtő nézettel találkozhatunk. A XIX. század második felében Teleki Sándor hívta fel a figyelmet bizonyos embertípusok korszerűtlenné válására. (Teleki nemcsak Petőfivel, Kossuthtal és Bemmel állt kapcsolatban, de Victor Hugónak és Garibaldinak is barátja volt.)

207
2014/05/10

Az angol zeneinvázió kezdete

angol, Beatles, hatvanas évek, kultúra, társadalom, zene

1964. április 4-én példátlan eset fordult elő: a Billboard híres 100-as listájának első 5 helyén csak Beatles-szám szerepelt. A Billboard amerikai zenei magazin Hot 100-as listája olyan etalon, amely a száz leghallgatottabb dalt szerepelteti (A 100 legforróbbat) műfajtól függetlenül. A Beatles sikeréhez hasonló azóta sem fordult elő, még csak megközelítőleg sem. A jelentősége pedig nem csupán kultúrtörténeti, azon túlmutat: lehetővé tette a brit zenei és kulturális invázió megindulását nemcsak Amerikába, hanem az egész világba egyaránt.

204
2014/05/09

Szegénység, társadalmi kirekesztődés

adatok és tények, statisztika, társadalom

Az Európai Unió statisztikai hivatala (EUROSTAT) 2001-ben állt elő egységes mutatószámrendszerével, mely a szegénység és szociális kirekesztődés tagállamok közötti összehasonlítására volt hivatott. A módszertan szerint szegénynek az nevezhető, akire a következő három tényező közül egyik fennáll: relatív szegény (azaz olyan háztartásban él, ahol a jövedelem nem éri el a medián jövedelemnek – a sorba rendezett jövedelmek középső értékének – a 60%-át; súlyos anyagi nélkülözésben él (azaz meghatározott kilenc fogyasztási tétel közül négyről kénytelen lemondani); alacsony munkaintenzitású (azaz olyan háztartásban él, ahol a munkaképes korúak lehetséges munkaidejüknek kevesebb mint ötödét töltik csak ki).

196
2014/04/24

Guppi a gangon

könyv, Magvető Kiadó, magyar, regény, társadalom

Ha verset olvasok, szeretem, ha a költő zenész is egyben, a vers pedig zene. A rímek, ritmusok, szavak dallama olyan számomra, mint egy jó koncert. A regényírótól pedig azt várom, hogy festő is legyen, elmém palettájára élénk színekkel fesse fel regényét, tiszta, jól kivehető és később is felidézhető, valósághű képekkel dolgozzon.

181
2014/04/04

Halálosan férfias szokások

becsület, lélektani lelemények, pszichológia, társadalom

Azokon a vidékeken, ahol a történelem során az emberek főként állattartással foglalkoztak, a magántulajdon nem volt biztonságban, hiszen az emberek vagyonát – a nyájakat – nem volt nehéz elrabolni. Különösen nagy volt a veszély az USA déli és nyugati államaiban, ahol az államhatalom és az igazságszolgáltatás sokáig gyenge volt. S ennek máig ható lélektani következményei vannak! Ugyanis az állattartók egyetlen esélye tulajdonuk megvédésére az volt, ha ők maguk erősnek, agresszívnak és bosszúállónak mutatkoznak, s ilyenformán megpróbálnak mindenkit elriasztani attól, hogy megtámadja őket. Noha a társadalmi körülmények az évszázadok során megváltoztak, a „becsület kultúrája” – ahogyan a déli férfiasságeszményt nevezik – sok helyen mindmáig fennmaradt a fehér bőrű lakosság körében.

175
2014/04/03

Iróniával a tűsarkú cipőkről

cipőbolt, könyv, könyvtermés, társadalom, társadalomtudomány, Typotex Kiadó

Olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még a kilencvenes évek népszerű, Egy rém rendes család című tévésorozatára. Ebben a főszereplő Al Bundy cipőeladóként dolgozott, és a sorozat egyik legviccesebb történetszála is a munkahelyéhez kötődött, ahol Bundy botrányos, egyben rendkívül vicces módon szolgálta ki a hozzá forduló molett hölgyeket. A Tűsarok és kamatláb című könyv szerzője nem tévésztár, hanem etnográfus, akit szakmai érdeklődés vezetett a cipőboltba. Az is közös a könyvben és a tévésorozatban, hogy mindkettő nagyon vicces – Mirja Tervo ugyanis nagyon szimpatikus írói eszközt: az iróniát választotta ahhoz, hogy a cipőboltban eltöltött másfél évét bemutassa az olvasóknak.

160
2014/03/07

Birkózás a bonyolultsággal

könyv, társadalom, Typotex Kiadó, vezetők

„Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb” – írta Szophoklész két és félezer évvel ezelőtt. Ha most élne, talán azt mondaná: Sok van, mi bonyolult. / Ám az embernél nincs bonyolultabb. Viselkedésünkre, tevékenységünkre, de főleg teljesítményünkre nagyon sok minden hatással van. Különösen igaz ez, ha egy nagy létszámú munkahelyen kell megfelelni minden elvárásnak, vagy ha vezetők vagyunk, akkor a legjobbat szeretnénk kihozni a dolgozókból, beosztottakból.

159
2014/03/07

Sajátos alku

20. század, hadifogoly, könyv, könyvtermés, Napvilág Kiadó, Politikatörténeti intézet, társadalom, történelem, világháború

Hadifogság, gulág – közismert fogalmak: a második világháború magyarok tömegeit sújtó következményeit cikkek, könyvek, rádió- és tévéműsorok gyakran fölidézték. De ki emlékezik ma már az első világháború hasonló szenvedéstörténetére? Ezt foglalja össze hosszas hazai és szovjetunió-, majd oroszországbeli kutatások eredményeként Petrák Katalin kötete.

157
2014/03/03

Jólét és együttérzés

lélektan, pszichológia, társadalom

Rengeteg népmesében esik szó jószívű szegényekről és lelketlen gazdagokról. Az ember hajlamos azt gondolni, ez csupán egy fel-felbukkanó mesei elem, amely a nép számára különösen kedves, hiszen általa az „alsóbb néposztályok” a maguk módján mégiscsak fölébe helyezhetik magukat a társadalmi szempontból amúgy elérhetetlen távolságban levő gazdagoknak. Ám nem is olyan biztos, hogy a szolidáris szegények és önző gazdagok kettőssége pusztán a fantázia szüleménye. Elég, ha arra gondolunk, hogy létezik egy furcsa jelenség, amelyet a jótékonysági szervezetek gyakran tapasztalnak világszerte: adománygyűjtéskor sokkal inkább számíthatnak a szegényekre, mint a jómódúakra.

130
2014/01/30

Nyugat-Szahara történelmi helyzetéről

Afrika, könyv, könyvtermés, Publikon Kiadó, társadalom

A szerző, Besenyő János ENSZ-békefenntartó volt Nyugat-Szaharában, és a már megjelent tanulmányai után most egy kötetben foglalta össze a térséggel kapcsolatos eddigi tudását és személyes tapasztalatait. A könyv első része általános földrajzi áttekintés Nyugat-Szaharáról, az éghajlatáról, növény- és állatvilágáról és az ott élő nomád törzsek életéről. A második fejezet egy részletes történelemtankönyv a nyugat-szaharai nép sorsának korábbi fordulatairól: egymást követték a törzsi háborúk, a harcok a szomszédos országokkal, majd a gyarmatosítás után a spanyolok és a franciák ellen is. A szerző rendkívüli részletességgel dolgozta fel az ország történetét, számtalan kisebb-nagyobb háborút mutat be, magyarázatokkal kiegészítve a tényeket.

106
2014/01/13

A Christmas Carol hagyománya

angol, hagyomány, karácsony, társadalom

A két angol szó, Christmas és carol, egymás mellé leírva vagy együtt kimondva, két fogalmat juttat a britek eszébe. Először is az ünnepi dallamokat, s csak másodsorban nagy írójuk, Charles Dickens 1843-ban megjelent, Christmas Carol című kisregényét.

83
2013/12/04

Nyelvi egységesülés Európában?

nyelvészet, OTKA, társadalom

Gyakorlott nyelvtanulók állítják, hogy az első idegen nyelv a legnehezebb. A második sokkal könnyebb, a harmadik pedig már szinte magától megy. Persze nálunk általában európai nyelveket szokás tanulni. Akik a kínait vagy a japánt akarják elsajátítani, azok tudják, hogy ezek második, harmadik nyelvként is nehezek. Az európai nyelvek ugyanis minden felszíni különbségük ellenére is hasonlítanak egymásra. Azok is, amelyek nem rokonok, és azok is, amelyeknél ez nem látszik első pillantásra.

80
2013/12/04

A nőgyűlölet kultúrtörténete

könyvtermés, kultúra, lélektan, nők, társadalom

A nők az emberi kultúrák és társadalomtörténeti időszakok legtöbbjében értéktelenebb, sőt káros vonásokkal inkább felruházott lények, mint a férfiak, ezért ők nemcsak kevesebb joggal, életperspektívával rendelkeznek, hanem az agresszió célpontjai is. A nőgyűlölet Jack Holland, e kötet brit szerzője szerint a világ legrégibb előítélete. Ehhez minden társadalom és kultúra konkrét ideológiákat kapcsolt, amelyek a nők leértékelését, megkülönböztetését külön is indokolták. A szerző ezt a hosszú történetet próbálja követni.

74
2013/12/03

Az emberlét paradoxona

irodalom, költészet, könyv, könyvtermés, társadalom

Az idén Kossuth-díjjal elismert költőnek, Tornai Józsefnek a könyvhétre megjelent esszékötete immár a nyolcadik. Az esszé – e négy és fél évszázados műfaj – egyik hajdani művelője szerint „az agy gondolatainak szabad folyása”. Így hát a kötet arról ad képet, mi jár a szerző fejében, mi minden foglalkoztatja.

72
2013/12/03

Félelem a kreativitástól

kreativitás, lélektani lelemények, pszichológia, társadalom

Aki a reklámszakmában dolgozik, pontosan ismeri a különös jelenséget: szinte ritkaságnak számít, ha az ügyfelek elfogadják az igazán kreatív megoldásokat – annak ellenére, hogy mindig kifejezetten ilyeneket kérnek. A megrendelők többsége hajlamos valamilyen megszokottabb, „biztonsági megoldást” választani az igazán kreatív helyett.