Előfizetés a lapra
303
2014/09/17

Mikor csalunk az iskolában?

A hét kutatója, Hősök Tere, interjú, pszichológia, társadalomtudomány

Orosz Gábor pszichológussal sokfelé találkozhattunk mostanában a médiában, ő ugyanis a világhírű szociálpszichológus, Philip Zimbardo által útjára indított Hősök Tere-kezdeményezés magyarországi programjainak egyik fő szervezője és aktivistája. Az ELTE PPK Pszichológiai Intézetében és az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetében kutató szakembert az iskolai csalások pszichológiai hátteréről, a diákjaival végzett munkájáról és a már eddig is rendkívül sikeres Hősök Tere-kezdeményezés jövőjéről kérdeztük.

297
2014/09/11

Jótékonyság egy igazságos világban

igazság, lélektan, lélektani lelemények, pszichológia, társadalomtudomány

Lélektani értelemben a világ igazságosságába vetett hit annak a vélekedésnek az elfogadását jelenti, mely szerint az ember az életben általában megkapja, amit megérdemel – legyen az jutalom vagy büntetés –, illetve ami történik vele, azt meg is érdemelte. Amint arról az évek során már szó esett ebben a rovatban, az emberek különböznek a tekintetben, hogy mennyire hisznek a világ igazságosságában. Mert valamilyen mértékben mindenki hisz benne! Lehet ugyan, hogy a „mindenki azt kapja, amit megérdemel” törvénye kissé naivan és meseszerűen hangzik, mégis nagyon fontos hitet tükröz: azt, hogy a világ történéseiben van logika. Ezt valamilyen mértékben mindenki elfogadja, az egyének között csak abban van eltérés, hogy ki mennyire látja szorosnak az összefüggést a tettek és a következmények között.

287
2014/08/22

Szépek előnyben?

lélektani lelemények, pszichológia, szépség, társadalomtudomány

A vonzó megjelenésű nők és férfiak az élet számos területén előnyben vannak a kevésbé előnyös külsejűekkel szemben: az emberek szívesebben vannak a társaságukban és több pozitív tulajdonságot feltételeznek róluk. Logikusnak tűnik a feltételezés, hogy a szép emberek a munka világában is előnyt élveznek, lehetséges például, hogy két egyformán alkalmas jelölt közül a vonzóbb külsejűt veszik fel egy állásra.

266
2014/07/14

A művész ujja

kéz, könyv, könyvtermés, lélektani lelemények, művész, pszichológia, ujj

Tapasztalati tény, hogy a művészek között több a férfi, mint a nő. Ezt a különbséget társadalmi hatásokkal szokták magyarázni, vagyis azzal, hogy a művészi – és a tudományos – pálya hosszú-hosszú évszázadokon át gyakorlatilag el volt zárva a nők elől, és még ma is sokkal elfogadottabb, ha egy férfi dönt úgy, hogy hivatásszerűen művészettel foglalkozik, mintha egy nő teszi ugyanezt. Ez a magyarázat annál is inkább kézenfekvő, mert az a felvetés, mely szerint a nők kevésbé tehetségesek volnának, nyilvánvalóan téves, hiszen a férfi és női művészek alkotásai között semmiféle színvonalbeli különbség nincsen. A társadalmi hatásokról szóló magyarázat megnyugtató, méltányos és „politikailag korrekt”, ám ettől még korántsem biztos, hogy teljes mértékben igaz. Az újabb kutatások szerint lehet, hogy biológiai tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a férfiak közül sokkal többen állnak művésznek.

250
2014/06/30

Fehéren feketén

lélektan, pszichológia, szín, társadalomtudomány

A fekete és a fehér különleges szín: nemcsak fizikai tulajdonságot jelöl, hanem átvitt értelemben erkölcsi minősítést is, a fekete gyakran a negatív, rossz dolgokat jelenti, a fehér pedig a pozitívakat. Ez kultúrákon átívelő jelenség, úgy tűnik, az emberek veleszületett módon jobban kedvelik a fehéret, mint a feketét. Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy az ember olyan faj, amely nappal aktív, világosban jól tájékozódunk és biztonságban érezzük magunkat, a sötétség ellenben bizonytalanságot, veszélyérzetet hoz a számunkra. Mivel a fehér színről egyértelműen a világosság, a feketéről pedig a sötétség jut eszünkbe, „belénk van kódolva”, hogy a fehér színt előnyben részesítsük a feketével szemben.

241
2014/06/10

Szerelmes férfiak

férfiak és nők, lélektan, pszichológia, szerelem, társadalomtudomány

A nők a férfiakhoz képest könnyebben és gyakrabban fejezik ki érzelmeiket, ezért a közvéleményben az az elképzelés alakult ki, hogy a nők érzelmesebbek, és hajlamosabbak emocionális alapon dönteni, cselekedni. Ebből következik az a nézet, hogy a párkapcsolatokban a nők „a szerelem bolondjai”, akiket az érzelmek hamar elragadnak, így előbb fejezik ki érzéseiket, mint a férfiak.

233
2014/06/05

Bankkártyás hízókúra

bankkártya, egészség, pénz, pszichológia, vásárlás

A nyugati társadalmakban az utóbbi két-három évtizedben az elhízottak aránya jelentősen megnőtt, és ez egyre nagyobb közegészségügyi problémát jelent. Jól szemlélteti a folyamatot, hogy 1988-ban az USA lakosságának 23 százaléka volt elhízott (ebbe a kategóriába azok tartoznak, akiknek testtömegindexe 30-nál nagyobb), és ez az arány 2006-ra 34 százalékra nőtt. Ráadásul a lakosság további százaléka túlsúlyos (azaz testtömegindexe 25 és 30 között van).

228
2014/06/04

Placebo – nocebo

A hét kutatója, biológia, orvostudomány, placebo, pszichológia

A placebo-hatásról sokan hallhattak már, leginkább azzal kapcsolatban, hogy hatóanyag nélküli tabletták is hatnak, ha megfelelő körülmények között kapja a beteg. A kevésbé ismert nocebo pedig azokat a negatív mellékhatásokat jelenti, amelyek valódi hatás nélkül is jelentkeznek. Ezeket a világviszonylatban is kevéssé kutatott témákat vizsgálják az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében. Ezekről az érdekes jelenségekről beszélgettünk Bárdos Györggyel, az intézet igazgatójával.

210
2014/05/10

Ha most látnád magad!

lélektan, lélektani lelemények, pszichológia, társadalomtudomány

Mások ügyeiben gyakran tisztábban látunk, mint a magunkéiban, és ugyanazért a cselekedetért a másik embert szigorúbban ítéljük meg, mint önmagunkat. Sokan bizonyára azt gondolják, nincs ebben semmi csoda, hiszen saját érdekeinknek megfelelően torzítjuk, értelmezzük át a helyzeteket. Ez így is van, ám a lélektani magyarázat mégsem ennyire egyszerű.

198
2014/04/25

Kire hasonlít egy barát?

család, lélektan, pszichológia, szülő

Régóta ismert, hogy az emberek hajlamosak olyan párt választani, aki egy kicsit hasonlít ellenkező nemű szülőjükre. Ám nem csupán a külső jegyek számítanak, egy kutatás például kimutatta, hogy ha valakinek idősek a szülei, annak az idősebb külsejű partnerek jobban tetszenek. Ezt a lélektanban szexuális imprintingnek szokták nevezni; sok emberbe mintha alapsémaként bevésődne ellenkező nemű szülőjének képe, és párválasztáskor öntudatlanul is ezt az „ideált” keresi.

189
2014/04/16

A leárazás bűvöletében

fogyasztás, közgazdaságtan, lélektani lelemények, pszichológia, társadalomtudomány, vásárlás

A klasszikus közgazdasági szemlélet szerint a fogyasztó racionális lény, aki arra törekszik, hogy vásárlásai során a számára legnagyobb hasznot jelentő termékeket szerezze meg. Ennek az ideális képnek azonban némileg ellentmond, hogy szinte mindenkinek van otthon néhány olyan holmija, amit megvásárolt, mert nagyon előnyös vételnek tűnt, de azután mégsem használta – mivel valójában az égvilágon semmi szüksége nem volt rá. Néha bizony rácsodálkozunk fölösleges tárgyainkra: hová tettük az eszünket, amikor megvettük őket? A kérdés nem költői, a lélektan komolyan foglalkozik ezzel az általánosan megfigyelhető jelenséggel.

181
2014/04/04

Halálosan férfias szokások

becsület, lélektani lelemények, pszichológia, társadalom

Azokon a vidékeken, ahol a történelem során az emberek főként állattartással foglalkoztak, a magántulajdon nem volt biztonságban, hiszen az emberek vagyonát – a nyájakat – nem volt nehéz elrabolni. Különösen nagy volt a veszély az USA déli és nyugati államaiban, ahol az államhatalom és az igazságszolgáltatás sokáig gyenge volt. S ennek máig ható lélektani következményei vannak! Ugyanis az állattartók egyetlen esélye tulajdonuk megvédésére az volt, ha ők maguk erősnek, agresszívnak és bosszúállónak mutatkoznak, s ilyenformán megpróbálnak mindenkit elriasztani attól, hogy megtámadja őket. Noha a társadalmi körülmények az évszázadok során megváltoztak, a „becsület kultúrája” – ahogyan a déli férfiasságeszményt nevezik – sok helyen mindmáig fennmaradt a fehér bőrű lakosság körében.

168
2014/03/20

Álruhás kalóriák

biológia, hízás, pszichológia, táplálkozás, társadalomtudomány

Naponta kerülnek elénk olyan ételek, melyeket díszítések – például öntetek, gyümölcsdarabkák, petrezselyem- és mentalevelek vagy egyéb zöldségszeletek – tesznek még vonzóbbá. Ezeket a kiegészítőket sok esetben nem is annyira az ízük miatt alkalmazzák, hanem a lélektani hatás kedvéért, hiszen szebbé, ínycsiklandóbbá teszik az ételt. Lehet azonban, hogy az ételdíszítéseknek olyan lélektani hatásuk is van, amelyre nem is gondolnánk...

157
2014/03/03

Jólét és együttérzés

lélektan, pszichológia, társadalom

Rengeteg népmesében esik szó jószívű szegényekről és lelketlen gazdagokról. Az ember hajlamos azt gondolni, ez csupán egy fel-felbukkanó mesei elem, amely a nép számára különösen kedves, hiszen általa az „alsóbb néposztályok” a maguk módján mégiscsak fölébe helyezhetik magukat a társadalmi szempontból amúgy elérhetetlen távolságban levő gazdagoknak. Ám nem is olyan biztos, hogy a szolidáris szegények és önző gazdagok kettőssége pusztán a fantázia szüleménye. Elég, ha arra gondolunk, hogy létezik egy furcsa jelenség, amelyet a jótékonysági szervezetek gyakran tapasztalnak világszerte: adománygyűjtéskor sokkal inkább számíthatnak a szegényekre, mint a jómódúakra.

122
2014/01/27

Oknyomozó ovisok

gyerek, lélektan, pszichológia

Már a kicsi gyerekek is igazi társas lények: együtt éreznek és rokonszenveznek másokkal. Erre utal, hogy amikor egy felnőtt jelét adja, hogy kellemetlenség érte, akkor már a 14 hónapos babák is együtt éreznek vele, hiszen a bajban levő személlyel összhangban ők is negatív érzelmeket fejeznek ki, illetve kinyilvánítják rokonszenvüket is: megpróbálnak segíteni, vigasztalják, vagy adnak neki valamit.

115
2014/01/21

Mikor a méh a testben vándorol

hisztéria, könyv, könyvtermés, pszichológia, történelem

Hisztéria. Olyan kifejezés, amelyet sokan használunk, melyről mindenkinek eszébe jut valami, de ha megkérnének bennünket, hogy értelmezzük, más és más magyarázatot adnánk. Abban viszont mindenki nagyjából egyetértene, hogy valamifajta színjáték, látványos tünetek produkálása és figyelemfelkeltés rejlik a háttérben.

88
2013/12/14

Nagy emberek

lélektani lelemények, pszichológia

A közgondolkodásban a magasság a hatalom jelképe, és ez a szóhasználatban is megmutatkozik: hatalmasságokról beszélünk, vannak nagy emberek, nagyfőnökök, és voltak „nagyságos” urak. Érdekes, hogy a testmagasság és a hatalom valóban összefügg: kimutatták, hogy a magasabb embereknek nagyobb a fizetésük, mint az alacsonyabbaknak, nagyobb valószínűséggel nyernek el vezetői állásokat.

72
2013/12/03

Félelem a kreativitástól

kreativitás, lélektani lelemények, pszichológia, társadalom

Aki a reklámszakmában dolgozik, pontosan ismeri a különös jelenséget: szinte ritkaságnak számít, ha az ügyfelek elfogadják az igazán kreatív megoldásokat – annak ellenére, hogy mindig kifejezetten ilyeneket kérnek. A megrendelők többsége hajlamos valamilyen megszokottabb, „biztonsági megoldást” választani az igazán kreatív helyett.