
Őrségi mesevilág
Az átfogó néprajzi kutatások alapján az Őrség egyike a Kárpát-medence leggazdagabb tájegységeinek, már ami a meséket és hiedelem-mondákat illeti. Kötetünk rendkívül igényes tudományos mű, egyben élvezetes olvasmány, ami eléggé ritka párosítás.

Naplójegyzetek a vészkorból
Fenyő Miksa, a Nyugat alapítója, a Gyáriparosok Országos Szövetségének vezérigazgatója, a legnagyobb magyar költők és írók barátja és mecénása, 1944 elejétől tíz hónapon át bujkált először egy ma is álló budai lakásban, majd Pesten. A magyar nyelvbe, kultúrába beágyazódva élte mindennapjait, soha nem tartotta magát zsidó embernek, amíg a zsidó törvények – legnagyobb megdöbbenésére – nem nevezték annak.

Térköves út a kavicsösvényhez
A Kavics Ösvény című könyvet Vértes László ősrégész írta a nevével összefonódó vértesszőlősi emberős- lelet és telephely kutatásáról. „Sámuel” – és nem a Vértes egykori lakását díszítő kelet-afrikai fekete faszobor, a „Samu” – tarkócsontjának felfedezése 1965. augusztus 21-én, Sámuel napján történt. Az 1963 és 1968 között végzett ásatások akkoriban szenzációnak számítottak.

Posztmodern szabadság
Milyen világban élünk és „merre tart az emberiség”, egyáltalán milyen a ma embere és társadalma? Erről szól és ezért érdekes, bár nem könnyű olvasmány ez a könyv. Szerzője, Barcsi Tamás az euro-atlanti világban az utóbbi bő fél évszázad addig rendhagyó társadalmi jelenségeit értelmezi a kor elméleti – szociológiai, pszichológiai, filozófiai stb. – irodalmát áttekintve. S ez a forrásanyag hatalmas, a rá vonatkozó bibliográfia több mint nyolc, a szépirodalmi hivatkozásokkal tíz oldalt tesz ki a könyv végén.

A felső középosztály írónője
A XX. század eleji regényírás megújítói között fontos helyet foglal el az angol Virginai Woolf, eredeti nevén V. Stephen. Nevét sokan ismerik, alkotásait annál kevésbé. A most megjelent újabb (olvasmányos) életrajz talán több olvasót is arra késztethet, hogy a legnépszerűbb regényén, az Orlandón kívül a többit is megismerje.

A fontos rakomány: egy holttest
A második világháború egyik legmorbidabb eseménye volt minden bizonnyal a portugál–spanyol határ partjainál egy tengeralattjáróból kitett holttest esete. A férfi, aki életében szinte senkinek nem kellett, halálában fontos szolgálatot tett hazájának és az emberiségnek – megmentve ezrek életét, hozzásegítve a szövetségeseket a győzelemhez: sikeresen megtévesztette ugyanis a németeket a szövetségesek szicíliai partraszállásának tervével kapcsolatban.

Shakespeare – a hollandok védelmében
Rory Clements Herceg című könyvében régi ismerősünkkel, John Shakespeare-rel találkozhatunk újra – immár szomorú körülmények között. Angliában a királynő, Erzsébet nagyhatalmú főminiszterének, Sir Robert Cecilnek újra az ő szolgálataira van szüksége. A katolikus spanyol uralom terrorja elől a Németalföldről az országba menekülő protestáns hollandok ellen plakátokon uszítanak Londonban és életükre törnek. Egyre fenyegetőbb méreteket ölt az angol fővárosban az idegengyűlölet, a felhergelt londoniak úgy érzik, a hollandok megélhetésüket fenyegetik. Miközben Shakespeare-t nyomozása vidékre szólítja, egy robbantásban meghal szeretett felesége is.

A vasfüggöny mögött
Anne Applebaum, a nagy sikerű, két- kötetes Gulag története szerzője, hat éves kutatómunka után írta meg újabb könyvét, a Winston Churchill 1946. márciusi fultoni beszédében emlegetett térségünk történetét, ahol „A Balti-tenger menti Stettintől az adriai Triesztig vasfüggöny ereszkedett le a kontinensre. E vonal mögött fekszenek Közép- és Kelet-Európa összes ősi államának fővárosai. Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia, mind e híres városok és a körülöttük lévő népesség a szovjet érdekszférába kerültek, és ilyen vagy olyan formában nemcsak az orosz befolyásnak, hanem nagymérvű és sok esetben egyre növekvő moszkvai ellenőrzésnek vannak kitéve.”

Ahol még a denevér is háziállat
„Mintegy fél évszázada léptem először Ázsia földjére. Hol kutató geológusként, hol tévésként s hol idegenvezetőként. Kalandozom térben és időben, a Boszporusztól az Indonéz-szigetvilágig, 1963 és 2013 között” – így vall legfrissebb könyvéről az Élet és Tudomány szerkesztőbizottságának „világcsavargója”, Juhász Árpád. Munkájánál fogva többször is eljutott egy-egy ázsiai, közel-keleti helyszínre, így óhatatlanul összehasonlíthatta, hogy a közben eltelt idő alatt mekkora volt a természet pusztulásának mértéke a Föld legnagyobb kontinensén. Joggal jegyzi meg azt is, hogy Keleten a vallás történelemformáló szerepe milyen fontos napjainkban is. Érdekes megfigyelni a könyvön végigvonuló közelmúlt történelmét, azaz az ázsiai rendszerváltást ott, ahol a kommunizmus jelen volt, illetve ahol továbbra is megállt az idő (a számomra nem igazán tetsző tipográfia már-már zavaró vörös aláterítése is időnként ezt sugallta).

A nyelvújító Kazinczy
A magyar nyelv tudatos alakításának, a nyelvújításnak sikerét az egyetemes nyelvtudomány egészen komoly eredményként tartja számon. Ekkor, a XVIII–XIX. század fordulóján, a kor kihívásaira válaszul, a nyelv életébe való többé-kevésbé mesterséges beavatkozással, elsősorban a szókincs művi bővítésével egy új irodalmi nyelv jött létre. Hasonló radikális reformok elsősorban XX. századi nyelveket jellemeznek, gyakran a gyarmati sorból való felszabaduláskor (például indonéz, filippínó).

Az ellenállhatatlan hármas: só, cukor, zsír
Egy nagyon fontos és aktuális könyvet szeretnék ajánlani olvasóinknak, hiszen minden ember számára fontos az egészsége, a közérzete, a jóléte. Mára a fogyasztói társadalom a táplálkozás terén nagy kihívások elé állít bennünket – egészségünket, fizikai és jórészt szellemi működésünket is nagymértékben meghatározza táplálékunk minősége, mennyisége…

Hideg erőleves
Az angol Winston Churchillt eddig inkább csak konzervatív politikusként ismertük, s családi körülményeiről keveset tudtunk. Holott öt gyermeke volt, közülük a negyedik, egy lány, már kis korában meghalt. Akkor a szülők nem terveztek további gyermekáldást, de 1922-ben megszületett a „vigasztalás gyermeke”, Mary Churchill. A még élő gyermek most, 90 évesen megjelentette emlékiratát, amelyben egykor szorgalmasan vezetett naplója alapján a második világháború végéig követhetjük nyomon a nagypolgári Churchillek életét. A család az örökségként kapott birtokon, a Londontól 25 mérföldre fekvő Chartwellben élt, majd Churchill miniszterelnöki kinevezése után, 1940 júniusában átköltöztek a londoni Downing Street 10-be.

A művész ujja
Tapasztalati tény, hogy a művészek között több a férfi, mint a nő. Ezt a különbséget társadalmi hatásokkal szokták magyarázni, vagyis azzal, hogy a művészi – és a tudományos – pálya hosszú-hosszú évszázadokon át gyakorlatilag el volt zárva a nők elől, és még ma is sokkal elfogadottabb, ha egy férfi dönt úgy, hogy hivatásszerűen művészettel foglalkozik, mintha egy nő teszi ugyanezt. Ez a magyarázat annál is inkább kézenfekvő, mert az a felvetés, mely szerint a nők kevésbé tehetségesek volnának, nyilvánvalóan téves, hiszen a férfi és női művészek alkotásai között semmiféle színvonalbeli különbség nincsen. A társadalmi hatásokról szóló magyarázat megnyugtató, méltányos és „politikailag korrekt”, ám ettől még korántsem biztos, hogy teljes mértékben igaz. Az újabb kutatások szerint lehet, hogy biológiai tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a férfiak közül sokkal többen állnak művésznek.

Születésnapi kötet
A költő 100. születésnapjára emlékező események sorában jelent meg a Weöres mozaik című könyv, amely számos adalékkal egészíti ki az eddig róla megismert képet. A bevezető írások egyikében azt javasolja a szerző, Lőcsei Péter, hogy alakítsanak ki Weöres-sétautat a Szombathelyhez sok szállal kötődő költő emlékének ébrentartására.

Szenvedély és analízis
Freud korában egy középosztálybeli nő vagy férjhez ment, majd gyerekeket szült, cselédeket tartott és társasági eseményeken vett részt, vagy – ha nem volt ilyen „szerencsés”, akkor – maga is cselédnek állt. A magasabb társadalmi osztályokból származó hölgyek társalkodónőként, a gyerekek mellett „kisasszony”-ként dolgoztak, de a munkaadójuk soha nem felejtette el éreztetni velük, hogy ők is alkalmazottak: sem a munkaadóik, sem a többi cseléd nem tartották maguk közé tartozónak.

Szagminta és kirakó
Az egykori szocialista országok közül a Német Demokratikus Köztársaságban működött a legerősebb belügyi elnyomó szervezet: az 1950-ben szovjet mintára megalakult titkosszolgálat (Ministerium für Staatssicherheit – Állambiztonsági Minisztérium, röviden Stasi) „a párt kardja és pajzsa” volt. 91 ezer főállású és 174 ezer nem hivatalos munkatársával ellenőrizte az ország 16,7 millió lakosát; így hat és fél lakosra jutott egy besúgó. A szervezet ellenőrzése nélkül nem léphetett be külföldi az országba, saját állampolgárai pedig 1972-ig vízum és útlevél nélkül még a „baráti” Csehszlovákiába és Lengyelországba sem utazhattak, nyugatra pedig egyáltalán nem. Az országon belül ellenőrizték a gyanúsnak tekintettek mozgását, megfigyelték és lehallgatták őket, leveleiket felbontották, környezetükbe ügynököket telepítettek. Nyilvánvalóan és álcázva mindenütt volt valaki, aki jelentett a Stasinak, gyakran még házastársak is egymásról. A látókörükbe került személyekről pedig szagmintákat is tároltak. A „Cég” negyven év alatt ugyanannyi iratot gyártott, mint a német történelem a középkor óta: 180 kilométer hosszúságút.

Tilcsik-köszöntő
45 szerző – egyetemi tanárok, levéltáros kollégák – tanulmányai köszöntik a 60 éves levéltárost, Tilcsik Györgyöt aki, több mint negyedszázadot a Vas Megyei Levéltár élén töltött el. Az ünnepelt lírai portréját a kötet egyik szerkesztője, a kitűnő kolléga, Bariska István öntötte szavakba. Ebből megtudható az is, hogy Tilcsik György fontos szervezője volt a határokon átnyúló, éveken át szervezett levéltári együttműködésnek, rendezvényeknek, s innen a kötet címe is.

Száll az ige angol szájról – magyar szájra
Sosem fogom elfelejteni azt a kínos epizódot, amikor egy Angliában gyakornokoskodó magyar tanárjelölt az őt vendégül látó patinás brit iskolában a számára rendezett fogadáson meg akarta mutatni, hogy angol nyelvtudása messze túlmutat a tankönyvek sablon párbeszéd-paneljein. A neki címzett pohárköszöntőt egy eredetinek szánt fordulattal szerette volna megköszönni, s koccintás előtt elsütött egy olyan kis közvetlen jókívánságot, amelyet előző nap tanult egy hamisítatlan pubban. Újonnan szerzett nyelvi ismereteit döbbent csend fogadta. A feszengő félrenézésekből hamar rájött: valami olyan vaskosat talált mondani, amely a sokadik korsó sör után talán szellemesen hat, de a fehér asztal mellett több mint illetlenség…

Az első világháború
A szerkesztő, Németh István és szerzőtársai tanulmány- és dokumentumkötetükben az első világháború számos, Magyarországon még kibeszéletlen kérdését vetették fel és válaszolták meg. Új szemléletű, ideológiai korlátoktól megszabadított tanulmányaikban saját és a legújabb nemzetközi kutatások eredményeit ötvözték. Nem az első világháború történeti monográfiáját készítették el, hanem az eddig elhallgatott vagy meghamisított eseményeket és magyarázatukat igyekeztek korrigálni. Eközben komplett tematikai egészet kínálnak: a központi hatalmak, az antant hatalmak és a perifériák legfontosabb eseményeit és kérdéseit, majd a Párizs környéki békekonferenciák (1919–1920) határozatait és következményeit tárgyalják, illetve a háborús felelősség kérdését járják körül. Az impozáns vállalkozás 468 oldalon 25 cikkben és tanulmányban s több mint 50 dokumentumban helyezi új megvilágításba a XX. század „őskatasztrófáját”.

A latin szóláskészlet arzenálja
Az úgynevezett állandó szókapcsolatoknak két fő fajtáját szokás megkülönböztetni: a valamilyen képszerű elemet tartalmazó szólást és a valamilyen tanulságos gondolatot, közérdekű tapasztalatot, életbölcsességet kifejező mondást. Ez utóbbinak, ha nem ismerjük szerzőjét, közmondás az elnevezése. A szólások – ellentétben a közmondásokkal – többnyire nem önálló mondatok.

A mecénások kora
Hogy létezik korszerűtlen műpártolói tevékenység, azt éppen Bubryák Orsolya könyvének központi szereplője, Erdődy György (1680–1759) mecenatúrájának egy fontos szelete példázza a legjobban: a XVIII. század második negyedében, amikor a Vág menti Galgóc kastélyában kialakította az Erdődyek családtörténeti reprezentációjának központját, a legelőkelőbb magyar arisztokrata családok Stammburgjai már régen fennálltak. Az ősgalériákkal, gazdag kincstárral és a család nemesi származásának bizonyítékaiként szolgáló írott dokumentumokkal teli levéltárakkal „felszerelt” kastélyok gombamód szaporodtak a Magyar Királyság területén a XVII. században. Míg ezek közül a legtöbb még ma is látogatható, így a Thurzóké Árván, a Nádasdyaké Sárváron vagy az Esterházyaké Fraknón, addig a leromlott állapotú gal-góci kastély kapui zárva maradnak az érdeklődők előtt. A kastély gyűjteményeinek rekonstrukciója azonban a lehetőséget hozta el a művészettörténész szerző számára, hogy az Erdődy György által létrehozott hitbizományi kincstárból kiindulva göngyölítse fel a benne szereplő műtárgyak sorsát, és bemutassa az elődök korszerű műgyűjtői tevékenységét.

A kétnyelvűség előnyei
Több út vezet a kétnyelvűséghez, s a második nyelv elsajátításának is több elmélete van. Az identitáshipotézis szerint a második nyelv elsajátítása az elsőéhez hasonló. A kontrasztivitás hipotézise a két nyelv hasonlóságát és különbözőségét mérlegeli. Újabban előtérbe kerültek a két nyelv közötti „köztes nyelveket” feltételező elméletek is.

Katona és festő
A sárvári művelődéstörténet dokumentációja új kiadvánnyal gyarapodott. Salamon Nándor az 1931-től 1964-ig Sárváron élt és kettős kötődésben – katonaként és festőművészként – tevékenykedő, a nyilvánosságot kerülő – ezért még Sárváron is kevéssé ismert – Gottesmann Alfréd monográfiáját írta meg. A kiadvány megszületésének kezdeményezése egy sárvári születésű, ma Angliában élő térképtörténész professzor, Gróf László érdeme. Szülei baráti kapcsolatban álltak a Gottesmann házaspárral. Így a személyes emlékek mellett dokumentumokkal is hozzájárult a kötet elkészítéséhez, csakúgy, mint a világban szétszóródott népes Gottesmann-família két leszármazottja. A professzor és az utódok mellett Lakatos József festőművész segítette a monográfus munkát. A kötet megszületéséhez pedig szervező munkájával Feiszt György járult hozzá. A festői életmű értékeléséhez is kevés adalékot talált a művészettörténeti forrásokban a szerző.

Dalos László utolsó könyvéről
Nagyon nehéz, nyomasztó feladat egy jeles alkotó művéről kimondani, hogy ez a szerző utolsó könyve, de annak, aki ír róla, el kell viselnie ezt a terhet. Dalos Lászlónak, a rendkívül szerteágazó érdeklődésű, sokoldalúan képzett, termékeny írónak és hírlapírónak – ez utóbbi megjelölést kedvelte leginkább – az a munkája, amelyre itt hívom fel lapunk olvasóinak figyelmét, s amelynek címe „Apropó, Pesterzsébet!”, immár visszavonhatatlanul, végérvényesen utolsó műve. Olyannyira az, hogy ez már valójában posztumusz mű. A benne található tárcanovellák egybegyűjtését és szerkesztését, a közölt versek válogatását fia, Dalos Gábor végezte, s az ismertetőfejezetek írását, a fotósorozatok összeállítását, valamint a nemegyszer igen részletes képaláírások elkészítését s a szerző műveinek jegyzékbe foglalását is neki köszönhetjük.

Két évezredes életismeret
Mit gondoltak az ókorban tisztességről, barátságról, szerelemről és az élet megannyi dolgáról? Elavult nézetek, vagy visszaköszönnek mai életünkben is?