Őrségi mesevilág
Az átfogó néprajzi kutatások alapján az Őrség egyike a Kárpát-medence leggazdagabb tájegységeinek, már ami a meséket és hiedelem-mondákat illeti. Kötetünk rendkívül igényes tudományos mű, egyben élvezetes olvasmány, ami eléggé ritka párosítás.
Naplójegyzetek a vészkorból
Fenyő Miksa, a Nyugat alapítója, a Gyáriparosok Országos Szövetségének vezérigazgatója, a legnagyobb magyar költők és írók barátja és mecénása, 1944 elejétől tíz hónapon át bujkált először egy ma is álló budai lakásban, majd Pesten. A magyar nyelvbe, kultúrába beágyazódva élte mindennapjait, soha nem tartotta magát zsidó embernek, amíg a zsidó törvények – legnagyobb megdöbbenésére – nem nevezték annak.
Térköves út a kavicsösvényhez
A Kavics Ösvény című könyvet Vértes László ősrégész írta a nevével összefonódó vértesszőlősi emberős- lelet és telephely kutatásáról. „Sámuel” – és nem a Vértes egykori lakását díszítő kelet-afrikai fekete faszobor, a „Samu” – tarkócsontjának felfedezése 1965. augusztus 21-én, Sámuel napján történt. Az 1963 és 1968 között végzett ásatások akkoriban szenzációnak számítottak.
Posztmodern szabadság
Milyen világban élünk és „merre tart az emberiség”, egyáltalán milyen a ma embere és társadalma? Erről szól és ezért érdekes, bár nem könnyű olvasmány ez a könyv. Szerzője, Barcsi Tamás az euro-atlanti világban az utóbbi bő fél évszázad addig rendhagyó társadalmi jelenségeit értelmezi a kor elméleti – szociológiai, pszichológiai, filozófiai stb. – irodalmát áttekintve. S ez a forrásanyag hatalmas, a rá vonatkozó bibliográfia több mint nyolc, a szépirodalmi hivatkozásokkal tíz oldalt tesz ki a könyv végén.
A felső középosztály írónője
A XX. század eleji regényírás megújítói között fontos helyet foglal el az angol Virginai Woolf, eredeti nevén V. Stephen. Nevét sokan ismerik, alkotásait annál kevésbé. A most megjelent újabb (olvasmányos) életrajz talán több olvasót is arra késztethet, hogy a legnépszerűbb regényén, az Orlandón kívül a többit is megismerje.
A fontos rakomány: egy holttest
A második világháború egyik legmorbidabb eseménye volt minden bizonnyal a portugál–spanyol határ partjainál egy tengeralattjáróból kitett holttest esete. A férfi, aki életében szinte senkinek nem kellett, halálában fontos szolgálatot tett hazájának és az emberiségnek – megmentve ezrek életét, hozzásegítve a szövetségeseket a győzelemhez: sikeresen megtévesztette ugyanis a németeket a szövetségesek szicíliai partraszállásának tervével kapcsolatban.
Shakespeare – a hollandok védelmében
Rory Clements Herceg című könyvében régi ismerősünkkel, John Shakespeare-rel találkozhatunk újra – immár szomorú körülmények között. Angliában a királynő, Erzsébet nagyhatalmú főminiszterének, Sir Robert Cecilnek újra az ő szolgálataira van szüksége. A katolikus spanyol uralom terrorja elől a Németalföldről az országba menekülő protestáns hollandok ellen plakátokon uszítanak Londonban és életükre törnek. Egyre fenyegetőbb méreteket ölt az angol fővárosban az idegengyűlölet, a felhergelt londoniak úgy érzik, a hollandok megélhetésüket fenyegetik. Miközben Shakespeare-t nyomozása vidékre szólítja, egy robbantásban meghal szeretett felesége is.
A vasfüggöny mögött
Anne Applebaum, a nagy sikerű, két- kötetes Gulag története szerzője, hat éves kutatómunka után írta meg újabb könyvét, a Winston Churchill 1946. márciusi fultoni beszédében emlegetett térségünk történetét, ahol „A Balti-tenger menti Stettintől az adriai Triesztig vasfüggöny ereszkedett le a kontinensre. E vonal mögött fekszenek Közép- és Kelet-Európa összes ősi államának fővárosai. Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia, mind e híres városok és a körülöttük lévő népesség a szovjet érdekszférába kerültek, és ilyen vagy olyan formában nemcsak az orosz befolyásnak, hanem nagymérvű és sok esetben egyre növekvő moszkvai ellenőrzésnek vannak kitéve.”
Ahol még a denevér is háziállat
„Mintegy fél évszázada léptem először Ázsia földjére. Hol kutató geológusként, hol tévésként s hol idegenvezetőként. Kalandozom térben és időben, a Boszporusztól az Indonéz-szigetvilágig, 1963 és 2013 között” – így vall legfrissebb könyvéről az Élet és Tudomány szerkesztőbizottságának „világcsavargója”, Juhász Árpád. Munkájánál fogva többször is eljutott egy-egy ázsiai, közel-keleti helyszínre, így óhatatlanul összehasonlíthatta, hogy a közben eltelt idő alatt mekkora volt a természet pusztulásának mértéke a Föld legnagyobb kontinensén. Joggal jegyzi meg azt is, hogy Keleten a vallás történelemformáló szerepe milyen fontos napjainkban is. Érdekes megfigyelni a könyvön végigvonuló közelmúlt történelmét, azaz az ázsiai rendszerváltást ott, ahol a kommunizmus jelen volt, illetve ahol továbbra is megállt az idő (a számomra nem igazán tetsző tipográfia már-már zavaró vörös aláterítése is időnként ezt sugallta).
A nyelvújító Kazinczy
A magyar nyelv tudatos alakításának, a nyelvújításnak sikerét az egyetemes nyelvtudomány egészen komoly eredményként tartja számon. Ekkor, a XVIII–XIX. század fordulóján, a kor kihívásaira válaszul, a nyelv életébe való többé-kevésbé mesterséges beavatkozással, elsősorban a szókincs művi bővítésével egy új irodalmi nyelv jött létre. Hasonló radikális reformok elsősorban XX. századi nyelveket jellemeznek, gyakran a gyarmati sorból való felszabaduláskor (például indonéz, filippínó).
Az ellenállhatatlan hármas: só, cukor, zsír
Egy nagyon fontos és aktuális könyvet szeretnék ajánlani olvasóinknak, hiszen minden ember számára fontos az egészsége, a közérzete, a jóléte. Mára a fogyasztói társadalom a táplálkozás terén nagy kihívások elé állít bennünket – egészségünket, fizikai és jórészt szellemi működésünket is nagymértékben meghatározza táplálékunk minősége, mennyisége…
Hideg erőleves
Az angol Winston Churchillt eddig inkább csak konzervatív politikusként ismertük, s családi körülményeiről keveset tudtunk. Holott öt gyermeke volt, közülük a negyedik, egy lány, már kis korában meghalt. Akkor a szülők nem terveztek további gyermekáldást, de 1922-ben megszületett a „vigasztalás gyermeke”, Mary Churchill. A még élő gyermek most, 90 évesen megjelentette emlékiratát, amelyben egykor szorgalmasan vezetett naplója alapján a második világháború végéig követhetjük nyomon a nagypolgári Churchillek életét. A család az örökségként kapott birtokon, a Londontól 25 mérföldre fekvő Chartwellben élt, majd Churchill miniszterelnöki kinevezése után, 1940 júniusában átköltöztek a londoni Downing Street 10-be.
A művész ujja
Tapasztalati tény, hogy a művészek között több a férfi, mint a nő. Ezt a különbséget társadalmi hatásokkal szokták magyarázni, vagyis azzal, hogy a művészi – és a tudományos – pálya hosszú-hosszú évszázadokon át gyakorlatilag el volt zárva a nők elől, és még ma is sokkal elfogadottabb, ha egy férfi dönt úgy, hogy hivatásszerűen művészettel foglalkozik, mintha egy nő teszi ugyanezt. Ez a magyarázat annál is inkább kézenfekvő, mert az a felvetés, mely szerint a nők kevésbé tehetségesek volnának, nyilvánvalóan téves, hiszen a férfi és női művészek alkotásai között semmiféle színvonalbeli különbség nincsen. A társadalmi hatásokról szóló magyarázat megnyugtató, méltányos és „politikailag korrekt”, ám ettől még korántsem biztos, hogy teljes mértékben igaz. Az újabb kutatások szerint lehet, hogy biológiai tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a férfiak közül sokkal többen állnak művésznek.
Születésnapi kötet
A költő 100. születésnapjára emlékező események sorában jelent meg a Weöres mozaik című könyv, amely számos adalékkal egészíti ki az eddig róla megismert képet. A bevezető írások egyikében azt javasolja a szerző, Lőcsei Péter, hogy alakítsanak ki Weöres-sétautat a Szombathelyhez sok szállal kötődő költő emlékének ébrentartására.
Szenvedély és analízis
Freud korában egy középosztálybeli nő vagy férjhez ment, majd gyerekeket szült, cselédeket tartott és társasági eseményeken vett részt, vagy – ha nem volt ilyen „szerencsés”, akkor – maga is cselédnek állt. A magasabb társadalmi osztályokból származó hölgyek társalkodónőként, a gyerekek mellett „kisasszony”-ként dolgoztak, de a munkaadójuk soha nem felejtette el éreztetni velük, hogy ők is alkalmazottak: sem a munkaadóik, sem a többi cseléd nem tartották maguk közé tartozónak.
Szagminta és kirakó
Az egykori szocialista országok közül a Német Demokratikus Köztársaságban működött a legerősebb belügyi elnyomó szervezet: az 1950-ben szovjet mintára megalakult titkosszolgálat (Ministerium für Staatssicherheit – Állambiztonsági Minisztérium, röviden Stasi) „a párt kardja és pajzsa” volt. 91 ezer főállású és 174 ezer nem hivatalos munkatársával ellenőrizte az ország 16,7 millió lakosát; így hat és fél lakosra jutott egy besúgó. A szervezet ellenőrzése nélkül nem léphetett be külföldi az országba, saját állampolgárai pedig 1972-ig vízum és útlevél nélkül még a „baráti” Csehszlovákiába és Lengyelországba sem utazhattak, nyugatra pedig egyáltalán nem. Az országon belül ellenőrizték a gyanúsnak tekintettek mozgását, megfigyelték és lehallgatták őket, leveleiket felbontották, környezetükbe ügynököket telepítettek. Nyilvánvalóan és álcázva mindenütt volt valaki, aki jelentett a Stasinak, gyakran még házastársak is egymásról. A látókörükbe került személyekről pedig szagmintákat is tároltak. A „Cég” negyven év alatt ugyanannyi iratot gyártott, mint a német történelem a középkor óta: 180 kilométer hosszúságút.
Tilcsik-köszöntő
45 szerző – egyetemi tanárok, levéltáros kollégák – tanulmányai köszöntik a 60 éves levéltárost, Tilcsik Györgyöt aki, több mint negyedszázadot a Vas Megyei Levéltár élén töltött el. Az ünnepelt lírai portréját a kötet egyik szerkesztője, a kitűnő kolléga, Bariska István öntötte szavakba. Ebből megtudható az is, hogy Tilcsik György fontos szervezője volt a határokon átnyúló, éveken át szervezett levéltári együttműködésnek, rendezvényeknek, s innen a kötet címe is.
Száll az ige angol szájról – magyar szájra
Sosem fogom elfelejteni azt a kínos epizódot, amikor egy Angliában gyakornokoskodó magyar tanárjelölt az őt vendégül látó patinás brit iskolában a számára rendezett fogadáson meg akarta mutatni, hogy angol nyelvtudása messze túlmutat a tankönyvek sablon párbeszéd-paneljein. A neki címzett pohárköszöntőt egy eredetinek szánt fordulattal szerette volna megköszönni, s koccintás előtt elsütött egy olyan kis közvetlen jókívánságot, amelyet előző nap tanult egy hamisítatlan pubban. Újonnan szerzett nyelvi ismereteit döbbent csend fogadta. A feszengő félrenézésekből hamar rájött: valami olyan vaskosat talált mondani, amely a sokadik korsó sör után talán szellemesen hat, de a fehér asztal mellett több mint illetlenség…
Az első világháború
A szerkesztő, Németh István és szerzőtársai tanulmány- és dokumentumkötetükben az első világháború számos, Magyarországon még kibeszéletlen kérdését vetették fel és válaszolták meg. Új szemléletű, ideológiai korlátoktól megszabadított tanulmányaikban saját és a legújabb nemzetközi kutatások eredményeit ötvözték. Nem az első világháború történeti monográfiáját készítették el, hanem az eddig elhallgatott vagy meghamisított eseményeket és magyarázatukat igyekeztek korrigálni. Eközben komplett tematikai egészet kínálnak: a központi hatalmak, az antant hatalmak és a perifériák legfontosabb eseményeit és kérdéseit, majd a Párizs környéki békekonferenciák (1919–1920) határozatait és következményeit tárgyalják, illetve a háborús felelősség kérdését járják körül. Az impozáns vállalkozás 468 oldalon 25 cikkben és tanulmányban s több mint 50 dokumentumban helyezi új megvilágításba a XX. század „őskatasztrófáját”.
A latin szóláskészlet arzenálja
Az úgynevezett állandó szókapcsolatoknak két fő fajtáját szokás megkülönböztetni: a valamilyen képszerű elemet tartalmazó szólást és a valamilyen tanulságos gondolatot, közérdekű tapasztalatot, életbölcsességet kifejező mondást. Ez utóbbinak, ha nem ismerjük szerzőjét, közmondás az elnevezése. A szólások – ellentétben a közmondásokkal – többnyire nem önálló mondatok.
A mecénások kora
Hogy létezik korszerűtlen műpártolói tevékenység, azt éppen Bubryák Orsolya könyvének központi szereplője, Erdődy György (1680–1759) mecenatúrájának egy fontos szelete példázza a legjobban: a XVIII. század második negyedében, amikor a Vág menti Galgóc kastélyában kialakította az Erdődyek családtörténeti reprezentációjának központját, a legelőkelőbb magyar arisztokrata családok Stammburgjai már régen fennálltak. Az ősgalériákkal, gazdag kincstárral és a család nemesi származásának bizonyítékaiként szolgáló írott dokumentumokkal teli levéltárakkal „felszerelt” kastélyok gombamód szaporodtak a Magyar Királyság területén a XVII. században. Míg ezek közül a legtöbb még ma is látogatható, így a Thurzóké Árván, a Nádasdyaké Sárváron vagy az Esterházyaké Fraknón, addig a leromlott állapotú gal-góci kastély kapui zárva maradnak az érdeklődők előtt. A kastély gyűjteményeinek rekonstrukciója azonban a lehetőséget hozta el a művészettörténész szerző számára, hogy az Erdődy György által létrehozott hitbizományi kincstárból kiindulva göngyölítse fel a benne szereplő műtárgyak sorsát, és bemutassa az elődök korszerű műgyűjtői tevékenységét.
A kétnyelvűség előnyei
Több út vezet a kétnyelvűséghez, s a második nyelv elsajátításának is több elmélete van. Az identitáshipotézis szerint a második nyelv elsajátítása az elsőéhez hasonló. A kontrasztivitás hipotézise a két nyelv hasonlóságát és különbözőségét mérlegeli. Újabban előtérbe kerültek a két nyelv közötti „köztes nyelveket” feltételező elméletek is.
Katona és festő
A sárvári művelődéstörténet dokumentációja új kiadvánnyal gyarapodott. Salamon Nándor az 1931-től 1964-ig Sárváron élt és kettős kötődésben – katonaként és festőművészként – tevékenykedő, a nyilvánosságot kerülő – ezért még Sárváron is kevéssé ismert – Gottesmann Alfréd monográfiáját írta meg. A kiadvány megszületésének kezdeményezése egy sárvári születésű, ma Angliában élő térképtörténész professzor, Gróf László érdeme. Szülei baráti kapcsolatban álltak a Gottesmann házaspárral. Így a személyes emlékek mellett dokumentumokkal is hozzájárult a kötet elkészítéséhez, csakúgy, mint a világban szétszóródott népes Gottesmann-família két leszármazottja. A professzor és az utódok mellett Lakatos József festőművész segítette a monográfus munkát. A kötet megszületéséhez pedig szervező munkájával Feiszt György járult hozzá. A festői életmű értékeléséhez is kevés adalékot talált a művészettörténeti forrásokban a szerző.
Dalos László utolsó könyvéről
Nagyon nehéz, nyomasztó feladat egy jeles alkotó művéről kimondani, hogy ez a szerző utolsó könyve, de annak, aki ír róla, el kell viselnie ezt a terhet. Dalos Lászlónak, a rendkívül szerteágazó érdeklődésű, sokoldalúan képzett, termékeny írónak és hírlapírónak – ez utóbbi megjelölést kedvelte leginkább – az a munkája, amelyre itt hívom fel lapunk olvasóinak figyelmét, s amelynek címe „Apropó, Pesterzsébet!”, immár visszavonhatatlanul, végérvényesen utolsó műve. Olyannyira az, hogy ez már valójában posztumusz mű. A benne található tárcanovellák egybegyűjtését és szerkesztését, a közölt versek válogatását fia, Dalos Gábor végezte, s az ismertetőfejezetek írását, a fotósorozatok összeállítását, valamint a nemegyszer igen részletes képaláírások elkészítését s a szerző műveinek jegyzékbe foglalását is neki köszönhetjük.
Két évezredes életismeret
Mit gondoltak az ókorban tisztességről, barátságról, szerelemről és az élet megannyi dolgáról? Elavult nézetek, vagy visszaköszönnek mai életünkben is?
Aktuális számunk
Galéria
Október
