Előfizetés a lapra
568
2016/03/23

A doppingmondat

bíztatás, gyerek, lélektan, lélektani lelemények

A hazai pálya előnye nemcsak a sportban tapasztalható, a biztatás, bátorítás „legális doppingszerként” az élet sok területén fokozza a teljesítményt. Ezt több lélektani kutatás is bizonyítja. Egy régebbi kísérletben például a résztvevők azt a feladatot kapták, hogy egy tartályból egyesével szedegessenek ki üveggolyókat, és dobják be azokat egy nyílásba. A cél az volt, hogy 6 perc alatt minél több golyó kerüljön be a lyukba. A kísérletet vezető pszichológus a helyiségben tartózkodott, és az esetek egy részében félpercenként valami biztatót mondott a kísérlet alanyának: „nagyon jó”, „ügyes” és így tovább. Azok a résztvevők, akiket rendszeresen bátorítottak, dicsértek, lényegesen több golyót voltak képesek célba juttatni, mint azok, akiket csak szótlanul figyeltek.

535
2016/01/13

Megbízható hazudozók

gyerek, hazugság, lélektan, lélektani lelemények, segítő, társadlomtudomány, ügyeskedő

Emberismeretre már egészen kicsi korunktól szükségünk van! Figyelembe kell vennünk, hogy milyen indítékok húzódnak meg mások cselekedeteinek hátterében – csak így van esélyünk, hogy elérjük céljainkat, és kikerüljük a társas érintkezésben mindenfelé leselkedő csapdákat. Kimberly E. Vanderbilt és munkatársai egy néhány évvel ezelőtti kísérletben óvodás gyerekeknek mutattak be jeleneteket, melyekben különböző személyek útmutatást adtak valakinek egy elrejtett matrica hollétére vonatkozóan. A tanácsadók között voltak „segítők”, akik készségesen adtak helyes útbaigazítást, de voltak „ügyes­kedők” is, akik igyekeztek félrevezetni a felvilágosítást kérőket. A kutatókat az érdekelte, hogy a jelenetek megtekintése után a gyerekek kitől fogadnak el tanácsot.

378
2015/01/26

Ígéretes tehetségek

életkor, gyerek, lélektan, lélektani lelemények, pszichológia, tehetség

Természetes, hogy amikor új dolgozókat vesznek fel egy céghez vagy éppen sportegyesületek szerződtetnek új versenyzőket, nemcsak az számít, hogy a személy hogyan teljesített a múltban és az adott pillanatban mire képes, hanem az is lényeges, sőt a legfontosabb tényezők egyike, hogy milyen teljesítmény várható tőle a jövőben. A vállalatok, sportegyesületek akkor járnak jól, ha olyasvalakit vesznek fel, akiben nagy lehetőségek rejlenek, hiszen ebből később jelentős hasznuk származhat.

329
2014/10/15

Gyermekbántalmazás

adatok és tények, gyerek, gyerekbántalmazás, statisztika, társadalom

„A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul.” (WHO)

122
2014/01/27

Oknyomozó ovisok

gyerek, lélektan, pszichológia

Már a kicsi gyerekek is igazi társas lények: együtt éreznek és rokonszenveznek másokkal. Erre utal, hogy amikor egy felnőtt jelét adja, hogy kellemetlenség érte, akkor már a 14 hónapos babák is együtt éreznek vele, hiszen a bajban levő személlyel összhangban ők is negatív érzelmeket fejeznek ki, illetve kinyilvánítják rokonszenvüket is: megpróbálnak segíteni, vigasztalják, vagy adnak neki valamit.