Előfizetés a lapra

Betolakodók a Balatonba

Balaton, biológia, invazív, kagyló, ökológia, vándorkagyló

2015/06/05

Napjainkban a fokozódó globalizáció és az egyre intenzívebbé váló kereskedelem egyik lényeges következménye, hogy különböző fajokat juttat olyan földrajzi régiókba, ahol egyébként azok nem fordulnának elő. A fajok nagy része potyautasként érkezik, bár a szándékos betelepítés sem ritka, főleg kártevők elleni védekezésként. A behurcolt fajok közül számos meg is telepszik és sikeresen elszaporodik.

Bizonyára sokaknak feltűnt a tavalyi év csapadékosságát kedvelő, kertekben hemzsegő sok spanyol csupaszcsiga (Arion lusitanicus) vagy az utóbbi években a megszokottól furcsa módon eltérő pettyezésű harlekinkaticák (Harmonia axyridis) tömeges megjelenése. Európában több mint tízezer, más földrészről szándékosan vagy véletlenül behurcolt állat- és növényfaj fordul elő. Ezek egy része kis területen telepedett meg, mások viszont robbanásszerűen elszaporodtak és gyorsan terjednek – ez utóbbi esetben biológiai invázióról beszélünk.

 Vándorkagyló élőbevonata ázsiai tavikagylón...

A Földünk biodiverzitását elsődlegesen veszélyeztető tényezők között az élőhelyek pusztulását és feldarabolódását az inváziós fajok terjedése követi. Az inváziós fajok természetromboló hatására elrettentő példa a Viktória-tóban elszaporodott nílusi sügér (Lates niloticus) vagy a barna mangrovesikló (Boiga irregularis) a csendes-óceáni Guam szigetén. Mindkét faj ragadozóként sikeresen meghódította új életterét. A nílusi sügér felborította a Viktória-tó biológia egyensúlyát és az őshonos bölcsőszájú halak állományainak pusztulását idézte elő, míg a barna mangrovesikló az addig ragadozóktól mentes sziget felkészületlen madárfaunáját gyérítette meg.

 Amellett, hogy az inváziós fajok az életközösségek homogenizálódását okozzák, és világméretű összehasonlításban a fajok eltűnésének több mint 40 százalékában szerepet játszanak, a biológiai inváziónak gyakorlati szempontból is kiemelkedő fontosságú következményei vannak. Számos mezőgazdasági, egészségügyi és gazdasági probléma kialakulását ugyanis inváziós fajok okozzák, és a bekövetkezett károk orvoslására fordított összeg például az Európai Unióban évente több mint 12 milliárd euró is lehet.

...és festőkagylón

Vizeinkben elnépesült fajok

Az utóbbi évtizedekben Európa édesvizeiben az idegenhonos fajok száma jócskán megugrott, amihez a Rajna–Majna–Duna-csatornán keresztül egységesített európai vízi útvonalak hajóforgalma és a rekreációs célokra használt vízi járművek gyakoribb és több víztérben történő használata is nagymértékben hozzájárult.

 Az inváziós fajok mindenütt problémát jelenthetnek, de az édesvizekben – ahol a fajok kihalása sokkal nagyobb mértékű, mint a leginkább érintett szárazföldi területeken – különösen nagy lehet a hatásuk. Mivel vízi élettérben a már megtelepült idegenhonos fajok kiirtására korlátozottak a lehetőségek és sokszor csak a sérülékeny fajokat is veszélyeztető módszerek léteznek, az inváziós fajok olyan vissza nem fordítható változásokat idézhetnek elő, ami hosszú távon a teljes vízi ökoszisztéma szerkezetének és funkciójának átrendeződéséhez vezethet.

 Vándorkagyló amuri kagylón

Az édesvízi kagylók egy olyan kiemelendő csoportot képviselnek, ahol különösen nagy számban jelentek meg idegenhonos fajok, amelyek egyedsűrűségüket és biomassza-tömegüket tekintve rövid idő alatt uralkodó szervezeteivé váltak a fenéklakó (bentikus) életközösségeknek. Jelenleg az idetartozó inváziós fajok – a vándorkagyló (Dreissena polymorpha), a kvaggakagyló (Dreissena rostriformis bugensis), a kosárkagyló (Corbicula fluminea) és az amuri kagyló (Sinanodonta woodiana) – a hazai kagylófauna több mint 20 százalékát képviselik. A vándorkagyló rugalmas fehérjefonalaival, a byssus-fonalak segítségével kövekre tapadva négyzetméterenként akár 300 ezer, a kosárkagyló 800, míg az amuri kagyló 15 egyedsűrűséget is elérhet, ami az utóbbi, 15 centiméteres testhosszúságra is megnövő kagylófajnál akár 600 grammnyi biomasszát jelenthet négyzetméterenként.

A sikeresebbek

A vándorkagyló és a kosárkagyló világszerte a 100 „legbűnösebb” inváziós faj között szerepel, mivel az ipari létesítmények csőrendszereinek eltömítésével gazdasági károkat is okozhatnak, valamint a veszélyeztetett őshonos kagylófajok versenytársaivá válhatnak, sőt egyes esetekben akár közvetlenül gátolhatják a fejlődésüket. A vándorkagyló ugyanis a nagytestű kagylók hátoldalán megtapadva, ott egy bevonatot képez, amely megakadályozza a másik állat normális szűrögető tevékenységét, gátolja a mozgását és a növekedését, csökkenti az energiaraktárát. Súlyos esetben – ha több száz vándorkagyló nehezedik egy nagytestű kagylóra, annak saját tömegével azonos tömegben – a héj záródásához és fulladáshoz is vezethet a versenytárs szoros testközeli jelenléte, aminek következtében az őshonos kagyló elpusztul.

 A lapos folyamkagyló terhe is vándorkagyló

Az Unionidae kagylócsaládot, ahova több hazai nagytestű folyami és tavi kagylófaj is sorolható, az állatvilág egyik leginkább veszélyeztetett állatcsoportjaként tartják számon, mert fajgazdagságuk mind világszerte, mind regionális skálán nézve rohamosan csökken. Mivel a nagytestű kagylófajok számos értékes ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak, így például szűrögető életmódjuk következtében jelentős mértékben hozzájárulnak a vizek öntisztulási folyamataihoz (mintegy 40 liter vizet szűrnek át naponta), gyors pusztulásuk az egészséges vízi ökoszisztéma fennmaradását is veszélyezteti. Magyarországon jelenleg két kagylófaj, a lapos tavikagyló (Pseudanodonta complanata) és a tompa folyamkagyló (Unio crassus) áll védelem alatt, mindkettő helyzete kritikus Európában. Azonban a többi őshonos tavikagyló – köztük az ázsiai tavikagyló (Anodonta anatina) és az európai tavikagyló (Anodonta cygnea) – populációinak száma is egyre csökken.

Teher a másiknak

Az 1930-as években a Balatonban bizonyos nagytestű kagylóegyedeken több száztól ezres nagyságrendig terjedő számú vándorkagyló megtelepedését is megfigyelték, ami Európa-szerte nagyon magas értéknek számít. A vándorkagyló jelenleg is uralkodó faj a Balatonban, és az utóbbi évtizedben három újabb inváziós kagylófaj (amuri kagyló, kosárkagyló, kvaggakagyló) is megjelent, ami tovább csökkentheti az őshonos fajok túlélési esélyét. Ezért munkánk során arra kerestük a választ, hogy a vándorkagyló élőbevonatának van-e káros hatása és az milyen mértékű az őshonos kagylófajokra; a terhelés mértéke és hatása különbözik-e az őshonos és inváziós kagylófajok között; illetve változik-e évszakonként.

...és kosárkagylón

 

A mintavételek a Keszthelyi-öbölben és Balatonfenyvesen, a parti zónában szezonálisan 3 alkalommal, májusban, júliusban és szeptemberben történtek. A kagylófajok egyedsűrűségének felméréséhez húsz, véletlenszerűen lehelyezett 0,25 négyzetméteres kvadrátot használtunk, és az üledékből 20 centiméteres mélységig összegyűjtöttük a kagylókat. A vándorkagyló okozta terhelés mértékének és hatásának vizsgálatához pedig az őshonos ázsiai tavikagyló, a festőkagyló (Unio pictorum), a hegyes folyamkagyló (Unio tumidus), valamint az inváziós amuri kagyló és a kosárkagyló különböző mértékben terhelt egyedeit gyűjtöttük össze. A mintákat a vándorkagyló alkotta élőbevonat nedves tömege alapján négy kategóriába – terhelésmentes, gyengén terhelt, erősen terhelt, rendkívül terhelt – csoportosítottuk. A fiziológiai kondíció megállapításához laboratóriumban kétféle módszert használtunk: a standard kondíció indexét és a glikogéntartalmat mértük. A vizsgált élőhelyeken az őshonos kagylók egyedsűrűsége alacsony volt, az inváziós amuri kagyló viszont négyzetméterenként átlagosan 6 egyeddel jelent meg, ami ennél az akár 15 centiméter testhosszúságot is elérő fajnál magas értéknek számít. Az inváziós kosárkagyló átlagos sűrűsége a Keszthelyi-öbölben alacsony volt, míg a déli parton, Balatonfenyvesen több mint harmincszoros értéket ért el.

 Az összes vizsgált kagylófaj megfelelő felületként szolgált a vándorkagyló megtelepedéséhez. A vándorkagyló-terhelés mértékében és hatásában is jelentős szezonális változást mutatott, az előbbi májustól szeptemberig nőtt, szeptemberben több mint 150 egyed és 20 grammnyi nedvestömeg-értékeket ért el. A vándorkagyló káros hatását az őshonos kagylófajok fiziológiai kondíciójára júliusban és szeptemberben mutattuk ki, amikor a terhelés mértéke magas volt. Ennek magyarázata lehet a vándorkagyló téli elpusztulása és a nyár eleji új generáció megjelenése, valamint az, hogy a nagytestű kagylófajok nyáron, ha felmelegszik a víz hőmérséklete, kevésbé mélyre ássák magukat az üledékben, és nagyobb felületük van szabadon a vízrétegben. Ebből arra következtethetünk, hogyha teljes képet szeretnénk kapni a vándorkagyló okozta terhelés hatásáról, akkor az időbeli változásokat mindenképp figyelembe kell venni.

 Az inváziós kagylófajok kevésbé voltak sérülékenyek a vándorkagyló-terhelésre, mint az őshonos fajok. A magas vándorkagyló-terhelés az inváziós amuri kagyló fiziológiai kondícióját is csökkentette kisebb mértékben, azonban érdekes módon az inváziós kosárkagyló esetében nem figyeltünk meg káros hatást. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy az utóbbi faj nemcsak a vízrétegből, hanem az üledékből is táplálkozik csillós lába segítségével, és így a vándorkagyló által kibocsátott ürülék plusz szerves anyagot jelent számára, ez azonban még csak egy feltevés, további vizsgálatokra lenne szükség a bizonyításához vagy elvetéséhez.

A vándorkagyló-terhelés hatása egyes kagylófajok glikogéntartalmára júliusban  és szeptemberben (Aa – Anodonta anatina, Cf – Corbicula fluminea, Sw – Sinanodonta woodiana, Up – Unio pictorum, Ut – Unio tumidus)

A vándorkagyló okozta terhelés hatásában különbségeket találtunk a vizsgált fajok között, ami a különböző életmenet stratégiájukkal, ökológiai igényeikkel (szaporodási periódus, aljzat preferencia, ásó aktivitás vagy a héj morfológiai tulajdonságaival) is magyarázható. A tavikagyló különösen sérülékeny volt júliusban, amikor a glikogéntartalma nagyon alacsony volt, feltételezhetően a szaporodásba invesztált energia miatt, míg a folyami és festőkagylónál szeptemberben a magas glikogéntartalom ellenére is jelentős mértékű volt a vándorkagyló élőbevonatának káros hatása, ami ezeknek a fajoknak az állandó, nagymértékű sérülékenységére utal.

A kvagga lesz a győztes?

Főként vándorkagylót találtunk az élőbevonatban (több mint 90 százalékban), de a Balatonba nemrég betelepült kvaggakagyló is megjelent, habár még kisebb mennyiségben. Azonban a kvagga- kagylónak számos olyan tulajdonsága van, amely sikeresebbé teheti a vándorkagylónál, s így a közeljövőben további gyors elszaporodása várható. A kvaggakagyló növekedési üteme gyorsabb, és nagyobb testméretet érhet el, így a terhelés mértéke is sokszorozódhat. Amennyiben a vándor- és kvaggakagyló okozta terhelés együttes hatása tovább nő, az őshonos fajok (különösen az egyre ritkább tavikagylók) komoly veszélybe kerülhetnek. Ugyanakkor a nemrég megjelent inváziós amuri kagyló tömeges elszaporodását – ami szintén versenytársat jelenthet az őshonos fajok számára – visszaszoríthatja a vándorkagyló-terhelés.

 A fajok közötti versengés sokféleképpen alakulhat, és számos tényező befolyásolhatja a verseny kimenetelét, de a vizsgálat egyértelműen kimutatta a vándorkagyló élőbevonatának káros hatását az őshonos fajokra. Az inváziós fajokkal szembeni hatékony védekezési stratégiák kidolgozásához és prioritási sorrendek felállításához nélkülözhetetlen az adott víztérben kiváltott hatások átfogó ismerete és mérlegelése, és a jövőben a már megtelepült inváziós kagylófajok közötti kölcsönhatások (erősítés, gyengítés) további vizsgálatára is feltétlenül szükség lenne.

 BÓDIS ERIKA

OTKA

KTIA-OTKA

CNK 80140

PUB-I 114496

 

 



 

 

2015/15