Előfizetés a lapra

Az első Zichy-expedíció

expedíció, jász, jászság, történelem, Zichy Jenp

2016/09/09

A magyarság eredetkérdésének kutatása az utóbbi időben újabb lendületet kapott a volt Szovjet­unió különböző területein. E kutatások egyik fontos korai előfutára volt Zichy Jenő gróf három – 1895–1898 közötti – kaukázusi és közép-ázsiai expedíciója. A három kutatóút közül különösen az utolsó vívta ki a maga korában a szakemberek elismerését, pedig az európai őstörténet és a hazai jászok történeti kutatása szempontjából már az első út is kiemelkedő jelentőségű volt.

Gróf Zichy Jenő a Kaukázusban a kabard vendéglátóival Daraukok község temetőjénél  (Vasárnapi Újság, 1895. július 14.)

 Zichy Jenő gróf a család sár­szent­mihályi birtokán született 1837-ben, jogi diplomáját már országgyűlési képviselőként szerezte meg az 1870-es években. Az alsófokú ipariskolák beindítása révén különösen fontos szerepet vállalt a hazai iparfejlesztésben. Nevét azonban talán mégis az általa szervezett három, a magyarság gyökereit kutató expedíció tette leginkább ismertté. A millenniumi készülődés légkörében lelkes hazafiúi kötelességének érezte, hogy megismerje népünk eredetét. Számos arisztokrata társához hasonlóan a magyar krónikaírói hagyományokon formálódott nemzeti identitástudata berzenkedett Hunfalvy Pál finnugor elméletének elfogadásától. Meggyőződése volt, hogy a magyarság valaha „…a Maeotis, Kaspi- és Fekete-tenger, Volga és Don közötti tért foglalta el, mely lement az orosz Armenia déli részéig...”, s egy részük a Volga mentén vándorolt északra, ezekből alakulhattak ki  „a finnek, mord­vinek, vogulok és más törzsek ősei, de ezek legendái, dalaik, történeti emlékeik a déli éghajlatra emlékeztetnek.” 

Az expedíció a Kuma parti pusztában a Madzsar település melletti feltárásra tart. Előtérben Wosinsky Mór apátplébános, régész. (Vasárnapi Újság, 1895. július 14.)

 Zichy a keleti kutatásokban személyesen is érintett volt: családjának Kaukázusban maradt rokonságát is szerette volna felkutatni. Első, máig legkevésbé ismert útja elég nehezen indult, a hivatalos körök támogatását idehaza és Oroszországban is csak igen mérsékelt módon sikerült elnyernie. Az előzetes tervben a Kaukázus két oldala és a Kaszpi-tenger melléke, Dagesztán mellett Örményország felkeresése is szerepelt. Az utóbbi helyett azonban a három és fél hónapra nyúlt út során többször megváltoztatott terv szerint a gróf inkább Ashabad, Buhara, Szamarkand meglátogatása mellett döntött. Türkmenisztán, Üzbegisztán sivatagából hazafelé átszelték Grúziát, majd Novoroszijszk és Moszkva érintése után a Szentpétervárra érkező Zichy Jenő grófot az orosz uralkodó, II. Miklós cár is fogadta.

Egy eltűnt település nyomában

A gondosan előkészített expedíció Budapestről 1895. április 30-án indult a szekszárdi apátplébános régész Wosinsky Mór, a kolozsvári egyetem két tudósa, Bálint Gábor nyelvész és a gyorsírásos napl­ót vezető Szádeczky-Kard­oss Lajos, illetve a kaukázusi nyelveket ismerő, örmény származású Csel­lin­ge­rián Jakab részvételével. Vonatuk Lembergen keresztül a harmadik napon érkezett Odesszába, majd Novoroszijszkot, Krasznodart elhagyva a második hét végén már az Elbrusz északi oldalán folyó Kubán völ­gyé­ben lakó kabardoknál gyűjtöttek. Wosinsky feladata volt a tervezett ásatások megvalósítása és felvételek készítése a magukkal cipelt fényképezőgéppel. A temetkezési szokásokról, a viseletről, a gazdálkodásról készített felvételek nemcsak a magyar, hanem a kaukázusi népek kutatása szempontjából is pótolhatatlan értékeket jelentenek.

Digor férfi. A hazánkban élő kaukázusi eredetű jászok eredetileg az oszétek digor nyelvjárását beszélték  

  Az expedíció célja a többek által is emlegetett Madzsar nevű település megtalálása volt a síkság belsejében. A név alapján magyar vonatkozásúnak tartott településről, melynek akkoriban még láthatóak voltak épületei, illetve falmaradványai, először a szikszói születésű, orosz szolgálatba szegődött huszártiszt, Turkolly Sámuel tudósított egy 1725-ben hazaküldött levélben. Zichyék azonban alig találtak valamit: a XIX. század végére már mindent széthordtak, a település helyét növényzet takarta, sőt még a terület neve is megváltozott. Wosinsky Mór azonban térkép nélkül is jó érzékkel határozta meg a mai Buggyonovszk város közelében azt a helyet, ahol a sokat emlegetett egykori település lehetett. Hiába kérték, a feltárásokra a hivatalos engedélyt a korábbi ígéretek ellenére sem kapták meg, így hát felfogadott emberekkel 1895. május 22–24. között egy örmény gazda szőlőskertjében húzták meg kutatóárkaikat. A helyszínről fotókat, vázlatokat készítettek, hiszen jelentős kutatástörténeti esemény volt ez: az első magyar régészeti ásatás orosz földön!  A feltárás azonban akkor és ott nem a várt eredményt hozta: a kék zománcos téglák az Aranyhorda korabeli város falaihoz tartoztak, és az ásatás helyszínén később sem találtak a magyarság őstörténetéhez kapcsolható emlékeket.

Karacsáj nők a Kubán folyó mellett fekvő Kart-Dzsurt Aulban (Vasárnapi Újság, 1895. július 14.)

Fotózás és tárgygyűjtés

A Kuma völgyéből visszafordulva a kutatóút következő fontosabb szakasza május végén már a magyarországi jászok őshazáját, a mai Oszétiát (Észak-Oszét Alán Köztársaság) és az azzal szomszédos területeket érintette. Az expedíció tagjainak figyelme mindenre kiterjedt: a településszerkezet, a házak, a házbelsők, a férfi- és női viseletek, a szokások leírása, fotózása mellett folyamatosan gyűjtötték a tárgyakat is. Mint azt maga Zichy is megfogalmazta: „ezzel óhajtottam alapját vetni hazai múzeumunkban is egy kaukázusi osztálynak, amely ma minden európai gyűjteménynek oly fontos és nehezen egybeállítható alkotó része”. Európa figyelmét a rézkortól újabb és újabb hullámokban érkező népcsoportok Kaukázusig követhető régészeti hagyatéka vonzotta a területre. Különösen az oszétoknál őrződtek meg a bronzkorig követhető szokások, díszítőelemek. A bronzkori Kobán-kultúra és a szkíta–szarmata anyagi kultúra továbbélése, ugyanakkor itt a Kis- és Közép-Ázsia, valamint az Altáj felé is mutató kapcsolatok rendszere miatt az évezredek alatt egyedülálló fontosságú csomópont alakult ki. August von Haxthausen német kutató például nem kis meglepetéssel tapasztalta a hasonlóságot a földművelés területén a német és az oszét dzibirnek nevezett könnyűeke között. Számos eszköznek még a megnevezése is egyezett, sőt az oszét hegyi törzsek között a komlóval főzött ünnepi sört is az odahaza megszokott birnek (bier) mondták. A nyelvi kapcsolat az indoeurópai nyelvek indoiráni ágával, az oszétek nartokról szóló nemzeti eposzának Angliáig megfigyelhető párhuzamai mind arra mutattak, hogy a Zichy-expedíció által is érintett kaukázusi rész Európa őstörténetének egyik kulcsfontosságú területe. Mivel az archaikus elemek a Kaukázus középső részein különösen jól fennmaradtak, a kutatók többsége arra gondolt, hogy ezek az indoeurópai kultúrkör keleti terjeszkedésének a hegyek között elzárva kivételesen jól megőrződött maradványai. Az utóbbi évek kutatásai azonban egyre több érvet hoznak fel amellett, hogy valójában ez nem egy a nyelvtörténeti fejlődésből következő végpont, hanem a különböző réz- és bronzfegyverek, ékszerek alapján jól követhető régészeti tárgyak elterjedéséhez hasonlóan kiindulópontja számos, Európát érintő változásnak. Az öreg kontinens népeinek olyan évezredeken át újabb és újabb hullámokban való kulturális és etnikai felülrétegződésének tanúbizonysága, mint amihez hasonló folyamatok napjainkban ismét különös erővel hatnak.

Oszét nő (Zichy Jenő gróf kaukázusi és közép-ázsiai utazásai I. 1897)

 

 

A szokások hatalma

A nartok leszármazottjainak földjén például a vendégbarátság a mai napig kötelezően megtartott szokás, ahogyan azt a Zichy-expedíció tagjai a Bakszán völgyében, Atazhukino faluban egykor meg is tapasztalhatták. Ebédjüket alacsony, háromlábú asztalkákra tálalták. Az egyikre köles- és barna kenyeret főtt tojással, szőlőt, mellé pedig tálakban kétféle, minden háznál frissen főzött sört tettek.  Az egyik egy sárgás színű, kölesből készült savanykás ital volt – a magyarországi jászok és a kunok körében is ismert boza –, a másik pedig egy keserű és füstös árpasör. A következő asztalkán egy csészében tojásos, lisztes palacsintaféle lepény, egy-egy réteg tejföl, mellette tea, cukor, citrom, valamint rétesféle összehajtott, sajttal, illetve édes töltelékkel készült sütemény volt. A harmadik, kis peremes asztalkán szolgálták fel a nyárson sült birkahúst, a saslikot.

 Különleges technológiával öntött, csónakhátú fibula

Az ebéd idején zene szólt, a lányok táncolni, a legények pedig énekelni kezdtek. Az egyik lányon piros kaftán, lila alsószoknya, sárga fehér alsóval, alatta piros bugyogó volt. A lányok fejét kendő fedte, melynek végét a nyakukra csavarták, az asszonyok pedig ezüstös díszítésű pártát hordtak. A nők kézfejét a ruha ujjának hosszan lelógó, kiszélesedő, gazdagon díszített vége takarta. A távozó vendégek a ház ajtajára régi szokás szerint a már ott megfordult nemzetségek jelei, az ott sorakozó tamgák mellé maguk is felvésték címerüket.

 Rövid vlagyikavkázi tartózkodásuk alatt Wosinsky a helyi múzeum gyűjteményét is megtekintette. A tudós pap számára az alig két évtizeddel korábban Koban falunál felfedezett, az európai Hallstatt bronzkor végére, a vaskor elejére keltezhető temetőjéhez hasonló fontosságú sírmező leleteivel való megismerkedés meghatározó jelentőségű volt. A Kobán-kultúra hatása a gazdálkodás, az életmód, a szokások és a hitvilág területén, a geometrikus díszítések használata a ruhákon, a bútorokon, a söröskorsókon az oszétek mindennapi életében még jól megfigyelhető volt. Ezért vásárolt sajátjai mellett a helyi fényképészek e mozzanatokat és részleteket megörökítő felvételeiből is.  Így kerültek albumába például a kor legnevesebb fotósainak: Gadaevnek és Jermakovnak a képei is. Ezeken a korabeli szokások szerint gyakran a későbbi közlésre azokat Budapesten átdolgozó Weinwurm Antal neve szerepelt – az utókornak nem kis fejtörést okozva. Wosinsky Mór naplója sajnos elveszett, így a különböző gyűjteményekben lévő fotóhagyaték teljes anyagának összegyűjtése és feldolgozása külnösen fontos lenne.

 Egy Jermakov által készített fotó

 (NÉPRAJZI MÚZEUM FOTÓTÁRA)

A Zichy-expedíció a Középső-Kaukázusból a Terek folyását követve a Grúz Hadiúton haladt tovább a Darjal-szorost elhagyva ázsiai úti céljaik és a gróf grúziai rokonságának felkutatása felé. Hazaérkezésük után Zichy Jenő a bírálatok ellenére két újabb expedíciót is szervezett a következő években. Az áttörő sikerű harmadik útját követően a régészeti, néprajzi, nyelvészeti és a zoológiai kutatások eredményeinek elismeréseként a grófot 1898-ban a Magyar Földrajzi Társaság, egy évvel később pedig a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.

 SZABÓ GÉZA

 

2016/29