Előfizetés a lapra

A tudás illúziója

internet, lélektan, lélektani lelemények, pszichológia, társadalomtudomány, tudás

2016/03/01

Az emberek mindig is megosztották egymással a tudás tárolásának feladatát. Egy közösség tagjai – legyen szó házaspárokról vagy nagyobb csoportokról – tudják egymásról, hogy ki minek a szakértője, mi az, amit a másik nagy valószínűséggel fejben tart. Teljesen fölösleges erőfeszítés volna, ha mindenki megpróbálna mindenre emlékezni; a megosztott emlékezet, vagy a lélektanban három évtizede meghonosodott kifejezéssel élve: transzaktív memória sokkal gazdaságosabb, célszerűbb megoldás. Nem kell mindent észben tartanunk, elég ha azt tudjuk, milyen forrásból juthatunk hozzá egy-egy információhoz.

Kor-különbség (SZŰCS ÉDUA RAJZA)

Az utóbbi egy-két évtizedben megjelent az életünkben egy új, minden addiginál hatékonyabb transzaktív partner: az internet. Ma már nem egyszerűen mindennapi kapcsolatban, hanem szinte szimbiózisban élünk a számítógépekkel, az internettel, és a különféle mobileszközök jóvoltából szinte bárhol, bármikor hozzáférhetünk a világhálón tárolt mérhetetlenül sok információhoz. Vajon ez a mindig rendelkezésünkre álló „külső memóriatároló” megváltoztatja-e az önmagunkról, a saját szellemi tel­je­sí­tő­ké­pes­sé­günk­ről alkotott képünket?

 A Yale Egyetem három kutatója – Matthew Fisher, Mariel K. Goddu és Frank C. Keil – egy kísérlet során arra kérte a résztvevőket, hogy próbáljanak választ adni efféle kérdésekre: Miért vannak szökőévek? Miért vannak holdfázisok? Miért van több nő, mint férfi? Hogyan készül az üveg? A személyek egy részét arra biztatták, hogy a válaszok megadásához keressenek információkat az interneten, a többieket viszont arra kérték, NE nézzenek utána a világhálón az adott témáknak, és mindenre a saját, meglévő tudásuk alapján válaszoljanak.

 Ezt követően a kutatók egy sor újabb kérdést tettek föl, mégpedig olyanokat, amelyek a korábbiaktól teljesen független területeket érintettek, például: Miért tört ki az amerikai polgárháború? Hogyan alakulnak ki a tornádók? Mi a glutén? Honnan tudják a tudósok, hogy a világegyetem tágul? Ezekre a kérdésekre a résztvevőknek már nem kellett felelniük, csak azt kellett megbecsülniük, hogy mennyire tudnának jó választ adni rájuk.

 Az eredmények érdekes képet mutattak: akik a kísérlet első szakaszában az internet segítségével dolgoztak, sokkal jobb teljesítményt jósoltak maguknak, mint azok, akik korábban csak saját ismereteik alapján válaszoltak. Vagyis az internet információit igénybe vevők okosabbnak érezték magukat, a saját tudásukra vonatkozó becslésük a többiekénél lényegesen magasabb szintet jelzett.

 A jelenség magyarázata talán a forráskonfúzió jelenségében rejlik: a mindennapi életben gyakran nem tudjuk felidézni, hogy egy bizonyos információnak hogyan jutottunk a birtokába. Olvastuk valahol? A tévében mondták? Valaki mesélte? Lehet, hogy az emberek ugyanígy nem tudják visszakövetni, hogy az általuk felhasznált információ a netről származik-e, vagy már eleve a fejükben volt. A gépekkel való együttélésben egyre inkább elmosódik a határ az egyéni tudás és a közösségi tudás között, az egyén egyre nehezebben tudja felbecsülni saját „unplugged” tudását. Jellemző azonban, hogy rendszerint a saját javunkra tévedünk, és a sok, könnyen elérhető információt arra használjuk fel, hogy önértékelésünket javítva nagyobb tudásúnak állítsuk be önmagunkat önmagunk előtt, mint amilyenek valójában vagyunk.

MANNHARDT ANDRÁS

 

2015/52