Előfizetés a lapra

A nyílt vizek szárnyas halászai

biológia, madár, ornitológia, ökológia, trópusimadár

2014/10/06

Míg a trópusi esőerdők madárvilágára a rendkívüli sokféleség jellemző, a tengerészek által elnevezett csoportot, a trópusimadarakat mindössze három faj képviseli, s azok is ritkán kerülnek az ember szeme elé, mivel kizárólag szubtrópusi és trópusi nyílt tengereken fordulnak elő. Ezért is különleges, hogy Madagaszkár nyugati partvidékén, egy kis korallszigeten a közelmúltban megtelepedett közülük a pirosfarkú trópusimadár.

A trópusimadarak elegáns röptű, áramvonalas testű, hosszú szárnyú madarak. A madárvilág többségünk előtt kevéssé ismert csoportjai közé tartoznak. Mindez magyarázható azzal, hogy más tengeri madarakhoz képest ritkák, továbbá nyílt tengeri, azaz pelágikus életmódúak, így elvétve kerülnek az emberek szeme elé. Partközelbe kizárólag fészkelés céljából jönnek.

 Alakjukat tekintve leginkább egy termetes csérre emlékeztetnek

E madarak neve hallatán tehát ne a trópusi esőerdők változatos madárfajaira gondoljunk mint „trópusi” madarakra, hanem csupán erre a három, kimondottan tengeri fajra. Azért kapták a tengerészektől a sok más nyelvbe is átvett trópusimadár nevet, mert a legtöbb tengeri madárral ellentétben – melyek főként a hideg sarkvidéki vagy mérsékelt övi tengereket járják – ezek kizárólag szubtrópusi és trópusi vizeken találhatók, a Ráktérítő és a Baktérítő közötti tengereken találkozhatnak velük a hajósok.

Pelikánrokonság

Három fajuk közül hozzánk legközelebb a piroscsőrű trópusimadár (Phaethon aethereus) él, mivel az Arab-tengeren, Omán partjainál is megtalálható. Ez a legelterjettebb közülük, fészektelepei mindhárom nagy óceán térségében fellelhetők. A sárgacsőrű trópusimadár (Phaethon lepturus), mely a legkisebb termetű közöttük, csak az Atlanti- és az Indiai-óceán területén él. A harmadik faj, a pirosfarkú trópusimadár (Phaethon rubricauda) viszont az Indiai- és a Csendes-óceán madara. Róla szólunk cikkünkben részletesebben.

 Miben is egyediek? Miben különböznek a tágabb rokonságtól ezek a madarak? Bizonyos csonttani különbségek mellett a pelikánalakúak legtöbb családjával szemben a trópusimadarak fiókáit dús pehely borítja, a kifejlett madarak torokzacskója nem csupasz és egyben a rend legkisebbjei.

 A trópusimadarak fehérségükkel és kecses formáikkal tulajdonképpen nagyméretű csérekre emlékeztetnek. Röptük valóban csérszerű, de valamivel többször siklanak, ritkábban a magasban köröznek, termikelnek. Csőrük erős, enyhén lefelé hajló, éle finoman fűrészes, a sikamlós zsákmány elfogására és megtartására alkalmas.

Fiókáit, életük első pár hetében dús, selymes pehelyruha borítja

 Amilyen jó repülők, a talajon olyan ügyetlenek. Lábuk hátul ül, gyenge és apró. Minden lábujjat úszóhártya köt össze, azaz – a rend többi tagjaihoz hasonlóan –lábuk evezőláb. E gyenge lábbal a szárazon csak totyogva, botladozva haladnak.

 Táplálékukat a nyílt tengeren szerzik. Nagyrészt repülőhalakat és lábasfejűeket, kisebb részben tengeri csigákat fogyasztanak. Zsákmányukat repülés közben kapják el vagy zuhanó bukás után emelik ki a vízből. Táplálékkeresés közben egyesével vagy kettesével járják a tengert, 10–30 méter magasságban repülve a hullámok felett. Ritkán szállnak le a vízre, de ha mégis, magasan tartott farokkal úsznak vagy himbálóznak a víz tetején.

  Monogám madarak, melyek feltehetően hosszú évekre állnak párba, különösen, ha költésük is sikeres. Előző évi fészkeiket, azaz a megszokott és bevált fészkelőhelyet újra használják.

A pirosfarkú

A talán legdíszesebb Phaethon-fajnak, a pirosfarkú trópusimadárnak arányaiban rövidebb a szárnya, teste súlyosabb, mint a másik két fajtársé. Légies madár, ideje nagy részét a levegőben tölti. A három faj közül a legkifejezettebben nyílttengeri madár. A legfontosabb faji bélyege, a piros színű meghosszabodott két középső faroktoll olykor 35 centiméter hosszúságú is lehet. Ez a zászló nélküli módosult tollpár fontos dísze a madárnak, kiemelt szerepet kap a nászceremóniában. A merev tapintású, ám vesszőszerűen hajló farokuszály hullámzó mozgással követi a nászrepülés minden fordulatát.

A pirosfarkú trópusimadár valamilyen  dúslombú cserje alá fészkel, hogy tojását és fiókáját a túlhevüléstől védje

 Ez a faj az Indiai-óceán térségében kismértékű terjeszkedést mutat. Csupán három évtizede jelent meg Madagaszkár partjainál, ahol egyre erősödő fészkelő telepe alakult ki napjainkra. Nosy Ve apró korallszigete – a pirosfarkú trópusimadár új fészkelőhelye – Madagaszkár délnyugati partjai előtt található, 5 kilométer távolságban a főszigettől. Keletkezését tekintve egy atollgyűrű része. A korallok által épített atollgyűrű egy kisebb szakaszának homokturzásokkal megemelkedett területe jelenti magát a szigetet. Északnyugat–délkeleti elnyúlásában mindössze egy jó kilométer hosszúságú, s kelet–nyugati kiterjedése sem szélesebb 300 méternél.

 A tartós homokborítás a korallszirten mint „alapkőzeten” is hamarosan talajképződéssel jár együtt, s azon az első pionír szárazföldi növények már gyökeret verhetnek. A homokot megkötő erőteljes fűborítás után a szukcesszió folyamatában a különféle örökzöld cserjék megtelepedése következik. Szétszórt bokrokkal tarkított füves térség alakul ki – mint azt a jelenlegi állapot is mutatja –, s ebben a stádiumában fedezték fel maguknak a trópusimadarak e területet mint fészkelésre alkalmas élőhelyet.

 Az örökzöld, ritkás cserjés kialakulása tette tehát lehetővé a pirosfarkú trópusimadarak első megtelepedését. Mindehhez kedvező hátteret biztosított a környékbeli lakosok hozzáállása, s ennek eredményeképpen az elmúlt évek során stabil, folyamatosan erősödő fészkelőtelep jöhetett itt létre.

A fészken megbújó mintegy száz napos fióka fekete csőrével és a hátoldalán feketén szalagozott tollazatával különbözik a felnőtt egyedektől  (A SZERZŐ FELVÉTELEI)

 Az első párok harmincnégy évvel ezelőtt, 1980-ban érkeztek. Akkor mindössze két pár kezdett költéshez. 1983-ban már 12 pár volt a fészkelőállomány. A sikeres költések következtében tovább emelkedett a létszám. Két év múlva már 16 pár fészkelt. Jelenleg száz pár körül van az itt költők száma. A párok szétszórtan, a bokrok elhelyezkedésének megfelelően laza telepet alkotnak, hiszen egy-egy bokor alatt csak egyetlen pár költ. Az egyes fészkek így 3-4 méterre, sőt sokszor akár 15–20 méterre vannak egymástól, ahogy a bokrok elterjedése és víztől való távolsága megszabja a diszkrét távolságot a szomszédtól. Egyik fészekről az ott kotló madár nem lát át szomszédjára már csak azért sem, mert a bokrok körül magasabbra növő fű eltakarja. Az állomány zöme a kis sziget laposabb déli egynegyedén költ, de találhatók szétszórtan magányos fészkek a dombosabb északi részeken is.

 A pirosfarkú trópusimadár Nosy Ve szigetén található telepe jelenlegi állapotában tehát egy egész évben aktív laza telepnek fogható fel, melynek fészeksűrűsége a jelenlegi cserjeállomány sűrűségének a függvénye. A fészkek – mint ahogy a bokrok is – a sziget belső részére összpontosulnak, a partvonaltól, azaz az ár–apály-zónától viszonylag távol, mintegy 50–100 méterre. További előny, hogy ez a kis sziget feltehetőleg patkánymentes. Más fészkelőhelyeken ugyanis, mint azt a vizsgálatok mutatják, a behurcolt házi patkány jelent lényeges predációs veszélyt a fiókákra. A költési sikerhez vagy a reprodukciós mortalitáshoz egy adalék: a telep jó részét bejárva sehol sem láttunk elhagyott tojást vagy elpusztult fiókát.

Egy kis költésbiológia

A pirosfarkú trópusimadár évente egyszer költ. J. Bryan Nelson, a Skóciai Tengerimadár Központ igazgatójának vizsgálatai szerint egy-egy fészkelési periódus 5–6 hónapot vesz igénybe. A tojásrakást megelőző nászrepülés sokszor látványos légi bemutató, amely rendszerint egy vagy néhány pár együttes részvételével zajlik a kedvezőnek látszó fészkelőhely felett. Ilyenkor gyakran hallatják lágy „ki-jek” vagy „k-jik”-nek hangzó rövid kiáltásukat.

 A fészekalj mindössze egy tojásból áll. A viszonylag nagy tojás sárgás árnyalatú vagy fakó fehér, néha halvány vörhenyes tónussal. A kotlásban a hím és a nőstény egyaránt résztvesz, elég nagy, sokszor többnapos váltási időszakokkal. Kotlás idején a társ tengerre való kirepülése, a zsákmány után járás átlagosan 2–4 napig tart. A kotlási idő meglehetősen hosszú, legalább hat hetet vesz igénybe.

 A fióka sűrű, selymes, szürkésfehér pehellyel fedett. Kezdetben a kikelés után még néhány napig ül fölötte az egyik szülő. Később mindhosszabb ideig hagyja magára az egyes etetési idők között. A fióka fejlődése is lassú, 90 napos kora után éri el röpképességét, ezután hagyja el a fészket. Fiatalkori tollazata eltér az öregekétől, hátoldala feketén szalagozott és csőrszíne is fekete. A repítés előtti időszakában tömege – más tengeri madarakhoz hasonlóan – nagyobb a szülőkénél. A kirepülést követően az első néhány évben folyamatosan a tengeren tartózkodik. Csak az ivarérettségét elérve jön először ismét partközelbe. Ekkorra váltja fel fekete-fehér háttollazatát a felnőtt madarakra jellemző fehérre.

 A költésidő széthúzódó, a fészkelés kezdete a pirosfarkú trópusimadár kolóniáin egyáltalán nincs szinkronban. Egy telepen belül egy időben találhatók még tojáson kotló madarak, ugyanakkor már csaknem kirepülés előtt álló nyolcvan napos fiókák éppen csak pelyhesek. Ottjártamkor, július 25-én mintegy húsz fészket néztem meg. A legtöbb fészekben már kitollasodott, hátoldalán feketén harántcsíkozott, kirepülés előtt álló fiókák ültek a bokor alatt. Négy fészekben volt pelyhes fióka, s további háromban még tojáson kotlott a madár.

A tengerből éppen csak kiemelkedő Nosy Ve homokdűnés szigete

 A fészkelőhely megválasztásában az árnyék biztosítása igen fontos tényező a tojások, illetve a fiókák túlhevülése ellen. Nosy Ve szigetén a bokrok takarása nyújt erre kiváló lehetőséget. Ennek a tényezőnek, az árnyalásnak a megléte volt tulajdonképpen a vonzerő a fészkelőtelep létrejöttében is.

Az ősi hit ereje

Általánosságban elmondható, hogy a pirosfarkú trópusimadarak telepei egész évben lakottak, de a fészkek legnagyobb számban a déli félteke nyarának időszakában aktívak. A Nosy Ve szigetén található telep jelenleg telített, azaz a madarak létszáma már annyi, hogy maradéktalanul kihasználnak minden alkalmas fészekrakó  helyet. Ezért az előbbi megállapítás erre a telepre kevésbé érvényes, hiszen itt a déli félteke telének időszakában (július– augusztusban) is csaknem minden hely foglalt volt. Látogatásunk idején nyolcvan–kilencven párra volt tehető a költésben lévő trópusimadarak száma.

 Tanulságos példa ismét, hogy milyen fontos egy-egy faj védelménél a zavartalanság biztosítása. Sok esetben ez a védetté nyilvánítás jogi rendeleteivel is elérhető, de gyakran  – s ez talán sokszor még fontosabb – a kedvező emberi, tehát lakossági hozzáállás alapján jön létre. Esetünkben Madagaszkár délnyugati szögletén az egyre gazdagodó madártelep a helyiek által rendszeresen halászott vizek centrumában alakult ki, az itt élő emberek mégsem bántják e látványos röptű halevő madarakat.

 Anakao falu lakossága halászatból él, a közeli Nosy Ve szigete környékén szerzik meg nap mint nap zsákmányukat. Az anakóiak ázsiai származásúak, s a vezo (ejtsd: vezu) népcsoporthoz tartoznak, kik Madagaszkár délnyugati partvidékét lakják. Ősi hitük szerint tabu a madarak bántalmazása, s ez az ősi hit itt is érvényesül, ez biztosítja a pirosfarkú trópusimadarak zavartalan életét és a telep folyamatos gyarapodását. Feltétlenül ki kell hangsúlyozni ezt a tényezőt, mert ugyanakkor ide 1500 kilométerre, még ugyancsak Madagaszkáron, ahol más etnikum lakja a partvidéket, elmondásuk szerint rendszeres volt az ottani sárgacsőrű trópusimadarak tojásainak és fiókáinak elszedése, emberi fogyasztás céljából. Az ott költő madarak igyekeztek is a leghozzáférhetetlenebb helyekre építeni fészkeiket. Ugyanakkor itt, Nosy Ve szigetén a homokdűnék bokrai alá épített fészkekhez bárki odasétálhat kényelmesen, s egy méterről szemlélheti a fészken ülő fehér madarakat. Nem félénkek, hisz senki nem bántotta még itt őket.

 Remélhető, hogy ez az „új” telep a szigorú madagaszkári természetvédelem és a vezo lakosság kedvező hozzáállásával hosszú ideig fennmarad, tovább növelve e ritka tengeri madár létszámát.

 BANKOVICS ATTILA

 

2014/36