Előfizetés a lapra

A nyelvújító Kazinczy

Kazinczy, könyv, könyvtermés, magyar, nyelv, Ráció Kiadó, társadalomtudomány

2014/08/01

A magyar nyelv tudatos alakításának, a nyelvújításnak sikerét az egyetemes nyelvtudomány egészen komoly eredményként tartja számon. Ekkor, a XVIII–XIX. század fordulóján, a kor kihívásaira válaszul, a nyelv életébe való többé-kevésbé mesterséges beavatkozással, elsősorban a szókincs művi bővítésével egy új irodalmi nyelv jött létre. Hasonló radikális reformok elsősorban XX. századi nyelveket jellemeznek, gyakran a gyarmati sorból való felszabaduláskor (például indonéz, filippínó).

A magyar nyelvújítók, neológusok vezéregyénisége Kazinczy Ferenc volt, aki irányzatát sokoldalú – tudományos, írói, szervezői – tehetségét latba vetve vitte sikerre az 1810-es években. A nyelvújítást ellenző ortológusok nevezetes vitairata volt a Mondolat (1813), amelyre válaszként érkezett a neológusok Felelet a Mondolatra (1815) című műve. A vita, sőt ideológiai harc nyugvópontra Kazinczy Ferencnek az Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél (1819) című írásával jutott. Ebben a nagy nyelvújító az ortológus nézeteket, az eltérő álláspontot képviselő neológus véleményeket és a maga álláspontját békítette össze.

 Kötetünk szerzője, Czifra Mariann (1979–) kiváló Kazinczy-filológus. Az irodalomtörténész fontos felismerése, hogy a neológus vs. ortológus ellentétpár végső soron aszimmetrikus, mivel neológus körökben keletkezett, s eltereli a figyelmet az ortológusok újításairól. Az aszimmetrikus ellenfogalmak bevezetője Reinhart Koselleck német történész volt az 1970-es években, aki először a görög (hellén) vs. barbár, a keresztény vs. pogány ellentétpárokat tárgyalta. Koselleck munkásságára is tekintettel, különösen Szabó Mártonnnak köszönhetően az ellenségneveknek az 1990-es évektől magyar szakirodalma is van. Czifra Mariann mintájára érdemesnek mutatkozik átgondolni olyan további, viszonylag ártatlan irányzatok címkéit is, mint például a népi, népies vs. urbánus.

 Czifra könyvében részletesen elemzi Kazinczynak 1819-ben, a Tudományos Gyűjteményben megjelent írását, s összeveti a kéziratos hagyatékban talált változattal. E tanulmányt az utókor egy békekötésre irányuló stratégia záróelemének tartotta. Maga Kazinczy azonban publikálni se akarta, s a kéziratban fennmaradt változat lehetőséget ad a nyelvújítás folyamatának új összefüggések szerinti elrendezéséhez.

 Mindenesetre a maradinak és nehézkesnek bizonyult ortológusokkal szemben az újítók első sikereiket a művészi nyelvhasználatban érték el, s az irányzat az irodalmi életben elért eredményeinek köszönhette diadalát.

(Kazinczy Ferenc és az ortológusok. Ráció Kiadó, 2013, 311 oldal, 2750 forint)

KICSI SÁNDOR ANDRÁS

 

2014/28