Előfizetés a lapra

A lapos kékfutrinka

a hátlapon, biológia, fotó, futrinka, Kitaibel, rovar

2017/01/11

A hazai futóbogarak jellegzetes képviselői a nagyfutrinkák, melyeknek 27 faja és számos alfaja él nálunk. Egyes fajaik csak az ország bizonyos részein, például a Soproni- vagy a Zempléni-hegységben fordulnak elő, míg mások nagyobb elterjedésűek, és a számukra alkalmas élőhelyeken országszerte megtalálhatók. Többnyire erdőlakók, kisebb hányaduk él nyílt gyepekben.

Egységes megjelenésű, viszonylag nagy testű bogarak. Testméretük 2–4 centiméter, lábuk hosszú és erős. Szinte az összes fajuk röpképtelen. Lárváik és a kifejlett bogarak is ragadozók: puhatestűekkel, férgekkel, rovarlárvákkal és rovarokkal táplálkoznak, de a kisebb elhullott gerinceseket és az érett gyümölcsöt is szívesen fogyasztják. Általában naplemente után, esetleg borús, esős időben aktívak. Mivel a nedvesebb élőhelyeket és időszakokat kedvelik, főként tavasszal és ősszel találkozhatunk velük. Télen és hosszú száraz nyarak idején a föld alá, kisemlősök üregeibe vagy nedves tuskókba húzódnak, életjelenségeik lelassulnak.

 Sok fajuk fémszínű, szárnyfedőik felületét többnyire hosszanti lefutású ráncok, bordák díszítik. A lapos kékfutrinka (Carabus intricatus) az egyik legszebb hazai fajunk. A hegy- és dombvidéki bükkösök és szurdokerdők jellemző Carabus-faja, és talán a legmozgékonyabb a rokonai közül. Nemcsak a földön, kövek alatt, rönkök tövében lelhetünk rá, hanem akár több méter magasan is rejtőzhet elhalt fák laza kérge alatt. Ha megfogjuk, kellemetlen meglepetésben lehet részünk. Rokonaihoz hasonlóan ugyanis ilyenkor metakrilsavas váladékot lövell támadójára, a finom permet hatótávolsága pedig a fél métert is elérheti. A sav a bőrön viszkető, égető érzést kelt, a szembe kerülve pedig az erős paprikáéhoz hasonló a hatása – szerencsére nem okoz maradandó károsodást. Minden nagyfutrinkánk, így ez a faj is természetvédelmi oltalom alatt áll.

 Kép és szöveg: NÉMETH TAMÁS

 

2016/46