Előfizetés a lapra

A labortól a betegágyig

gyógyszerkutatás, molekula, orvosi

2013/11/07

Gyakran idézett adat, hogy a több tízezer gyógyszerjelölt moleku­lának csak egy csekély hányada, nagyjából ezer molekula jut csak el a preklinikai vizsgálatnak nevezett szakaszba. A preklinikai vizsgá­latok a gyógyszerjelölt molekulák első emberi kipróbálását előzik meg: ezekben főképp az adott molekula élő szervezetekre gyakorolt mérgező ha­tását (toxicitását) vizsgálják sejtkultúrák­ban, illetve különféle állatmodelleken.

A gyógyszerjelölt molekulák döntő több­sége már ezen a szakaszon sem jut át: a klinikai kipróbálásban – amely elsőként egészséges, a későbbi fázisokban pedig beteg önkéntesek bevonásával zajlik – csak körülbelül húsz-harminc molekula vesz részt. Ezeknek is csak mintegy az ötödéből, átlagosan öt készítményből lesz végül törzskönyvezett gyógyszer, amelyet a kezelőorvosok a mindennapi klinikai gyakorlatban is rutinszerűen fel­írhatnak betegeik számára.

Mik a költségei mindennek? Egy nem­rég közzétett új becslés szerint a nagy, nemzetközi gyógyszergyárak néha akár tizenegy milliárd dollárt is elkölthetnek egy-egy új gyógyszer kifejlesztésére, ha ebbe azoknak a molekuláknak a vizsgá­lati költségeit is beleszámoljuk, amelyek elbuktak a tesztelés preklinikai vagy később, a klinikai szakaszban. Ahhoz, hogy a gyógyszerfejlesztések során minél kevesebb molekula valljon végül kudar­cot (és így az imént említett költségek is csökkenjenek), hatékonyabbá kell tenni a transzlációs kutatásokat. Maga a transz­lációs medicina egy gyűjtőfogalom, amely a preklinikai kutatási eredmények „átfordítását” jelenti a mindennapi klini­kai gyakorlatba és betegellátásba, vagyis a labortól a betegágyig (from bench to bedside). Hogyan lehetne átláthatóbbá és megbízhatóbbá tenni az állatkísérlete­ket? Csökkenthető lenne-e így az ezeket követő, sikertelen klinikai vizsgálatok száma?

Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a holland Radboud Egyetem két kutatója, Carlijn R. Hooijmans és Merel Ritskes-Hoitinga. A PLOS Medicine ha­sábjain olvasható esszéjük egy fontos problémára világít rá: nem elég, hogy a kutatók rengeteg állatkísérletet végez­nek, az ezekből származó eredményeket ugyanolyan rendszerezett irodalmi átte­kintésnek kellene alávetni, mint a klini­kai vizsgálatokban kapott adatokat (ezt nevezik angolul systematic review-nak). Kirívó példaként egy olyan gyógyszer esetét említik a szerzők, amelyet egye­bek között az elégtelen agyi vérellátás kezelésére próbáltak ki klinikai vizsgála­tokban. Az ezt megelőző állatkísérletek módszeres irodalmi áttekintése utólag azt mutatta, hogy az eredmények nem indokolták a több mint 7000 beteg be­vonásával végzett klinikai vizsgálatok elindítását.

Az tehát, hogy egy gyógyszer vagy beavatkozás hatékonynak bizonyult az állatkísérletekben, korántsem jelenti azt, hogy az eredmények automatiku­san „átfordíthatók”, és a kezelés emberi kipróbálása is sikeres lesz. Hooijmans és Ritskes-Hoitinga öt olyan tényezőt sorol fel, amelyek a siker feltételei, illetve a kudarc okai lehetnek. Az állatkísérletek megtervezésénél először is figyelni kell az állatok és az ember genetikai és faji különbségeire. Továbbá megfelelő kí­sérleti módszertant (randomizáció, vak­vizsgálatok) és kellően szigorú statiszti­kai módszereket kell alkalmazni: ezek hiányában gyakran nem lehet megismé­telni az eredeti állatkísérlet eredményeit, ami a szóban forgó beavatkozás haté­konyságának túlértékelésére vezethet.

Az állatkísérletek és a klinikai próbák eltérő kísérlettervei ugyancsak különb­ségeket okozhatnak a kapott eredmé­nyekben. Jó példa erre a probiotikumok hasnyálmirigy-gyulladásra gyakorolt hatása. A probiotikumokat több állat­kísérletben már a betegség kiváltása előtt beadták az állatoknak, az ezeket követő klinikai vizsgálatokban vi­szont csak azok a résztvevők kaptak probiotikumokat, akiknél már jelen volt a betegség.

Egy jó kísérleti beszámolónak rész­letesen ki kell térnie a vizsgált állatok tulajdonságaira, illetve a kutatásban alkalmazott módszerekre és eszközök­re, emellett figyelembe kell venni az úgynevezett publikációs torzítást is. Ez utóbbi abból ered, hogy gyakran csak a statisztikailag is értékelhető (szigni­fikáns) eredményt adó vizsgálatokat tartják közlésre érdemesnek, a negatív vagy semleges eredmények viszont nem kerülnek publikálásra. A közlemények alapján összesített kezeléshatás ilyenkor nagyobbnak fog tűnni, mint amilyen valójában. A probléma a klinikai vizsgá­latokat is érinti, az állatkísérletekre azon­ban jellemzőbb, hogy például a szélütés (stroke) kezelését vizsgáló állatkísérletes eredmények körülbelül 14%-a nem ke­rült publikálásra egy becslés szerint – ír­ják a szerzők.

„Az előbbiek fényében egyáltalán nem meglepő, ha a klinikai vizsgálatok gyakorta eltérő eredményt adnak, mint amit az állat­kísérletek alapján vártunk. Ha azt szeret­nénk, hogy a klinikai vizsgálatokban keve­sebb kudarc érjen minket, a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az állatkísérletes eredmények módszeres irodalmi áttekintésé­re” – figyelmeztet Hooijmans és Ritskes-Hoitinga.

Forrás:http://www.plos.org/wp-content/uploads/2013/05/plme-10-07

 

2013/45