Előfizetés a lapra

A Fejérváry-Mayer-kódex

Fejérváry-Mayer-kódex, kódex, könyv, Magyarország, maja, történelem

2015/08/27

Bernal Díaz del Castillo, a Cortés kíséretében 1519-ben Mexikóban partraszálló konkvisztádor-krónikás csodálattal emlékezett meg az elsőként meghódított veracruzi városokban látott házakról, ahol idolok mellett könyveket is őriztek. Mexikónak ez a középső és déli része, valamint a mai szomszédos országok területe az amerikai kontinens egyetlen régiója, ahol a spanyol hódítást megelőzően fejlett írásbeliség alakult ki. Mindennek azonban csak töredéke maradt ránk, jószerével csak a kőbe, fába és csontba vésett feliratok, agyagedényekre festett rövid szövegek, és mindössze másfél tucatnyi a Bernal Díaz által említett könyvekből, Európából átvett kifejezéssel, kódexekből. Ennek két alapvető oka van: a kódexek anyaga és a középkori európaiak önhittségéből fakadó szűklátókörűsége, bigott vallásossága.

 

A kódexek jelentős része már csak sérülékeny anyaga miatt sem élte volna túl a hódítás óta eltelt évszázadokat, de szinte teljes mértékben való megsemmisülésüknek az volt az oka, hogy a spanyolok a pogány bálványimádás és az új hatalomra veszélyt jelentő tudás legfőbb letéteményeseként tekintettek azokra. Egyetlen kódex birtoklása elegendő volt ahhoz, hogy az inkvizíció máglyára küldjön valakit, magukkal a kódexekkel pedig szinte kivétel nélkül ez történt, amikor 1562 júliusában Diego de Landa ferences szerzetes a yucatáni Maníban fellobbantotta a máglyát, hogy egyszer és mindenkorra megsemmisítse a maják évszázados könyveit.

Vallás, rítus, naptár

Noha a mezoamerikai írás gyökerei az időszámításunk előtti évszázadokra nyúlnak vissza, a jelenleg ismert prehispán kódexek kivétel nélkül a posztklasszikus időkből (X–XVI. század) valók, és négy maja kódex kivételével azték vagy pueblai misték, azaz közép-mexikói készítésűek. Anyaguk cserzett állatbőr (pl. szarvas), amire fehér mészbevonat került, illetve amate, fikuszfa vagy maguey kaktusz kérgéből előállított papír, amelyet ugyancsak mészréteggel vontak be. Az így keletkezett hosszú csíkot összetekerték, vagy még gyakrabban harmonikaszerűen összehajtogatták, majd egyik vagy mindkét oldalán írtak rá, jobbról balra és fölülről lefelé.

 Az idő és az emberek pusztítását azok a kódexek élték túl, amelyek a spanyol hódítást követően Európába kerültek, így az a két kódex, amelyet maga Cortés küldött egyéb ajándékai mellett V. Károlynak, vagy közvetlenül a hódítást követően éppen gyarmatosítók megrendelésére, még a kódexkészítésben járatos indiánok állítottak elő. Az Európába került kódexek a legkülönbözőbb csatornákon keresztül, például fejedelmi nászajándékként szóródtak szét uralkodói és főúri könyvtárakban, ahol egészen a XVIII–XIX. századig lappangtak, amíg fel nem ismerték mexikói mivoltukat. Mivel pontos eredetük ismeretlen volt, őrzési helyük (pl. drezdai kódex) vagy tulajdonosuk (pl. Borgia-kódex), esetleg megrendelőjük (pl. Mendoza-kódex) után nevezték el őket. Ezért került az egyik legjelentősebb mexikói kódex nevébe magyar név, és viseli mind a mai napig egykori tulajdonosa, Fejérváry Gábor nevét.

Fejérváry Gábor (Nemzeti Portrétár)

 A közép-mexikói kódexeknek, amelyek közé a Fejérváry-kódex is tartozott, elsődleges témája a vallás, a rítus, a naptár. Papok használták ezeket jóslatokhoz és az istenek akaratának értelmezéséhez. Emellett léteznek történeti témájúak is, évkönyvek, uralkodócsaládok történetei, tíz évszázadot átfogó genealógiák, továbbá adólisták és térképek. Tematikájuk, készítési módjuk, megjelenési formájuk alapján a kódexeket csoportokba osztották. A Fejérváry-kódexet is magában foglaló Borgia-csoportba, mely nevét a legreprezentatívabbnak tekintett Borgia-kódex után kapta, öt kódexet soroltak. Közös tulajdonságuk, hogy a spanyol hódítás előtti időkből valók, állatbőrből készültek, spanyolfalszerűen hajtogatták őket össze, szimbolikájuk nagyon összetett, tartalmuk a 260 napos rituális naptár ciklusaival áll kapcsolatban, azaz jóslásra használták őket azzal a céllal, hogy megismerjék, egy adott nap milyen befolyást fog gyakorolni az eseményekre. Legvalószínűbb származási helyük Közép-Mexikó, készítői mistékek lehettek 1200–1300 között.

Centrumban a Tűzisten

A Fejérváry-kódex összesen 23 lapból áll, melyek közül 22 mindkét oldalán festett. Hosszúsága széthajtogatva 400 centiméter, magassága 16–17 centiméter. Jellemzője az elemek nagyon gondosan kidolgozott térkitöltése, a szép színek, a finom rajzolat és a viseletek részleteinek pontos bemutatása. A kódex 16 szakaszra tagolódik, az egyes oldalakat három regiszterre osztották, melyekben egy-egy közép-mexikói isten szerepel a 260 napos rituális naptárral kombinálva.

Kép a kódexből

A legfigyelemreméltóbb a kódex első oldala, amelyen kereszt formájában a mezoamerikai kozmogónia öt fő iránya – a mezoamerikai népek világképében a négy fő világtáj mellett létezett egy ötödik is, a centrum – jelenik meg a hozzájuk tartozó istenekkel. A centrumban a Tűzisten, Xiuhtecuhtli látható, az onnan kereszt alakban kiinduló négy fa két oldalán pedig egy-egy további isten kapott helyet. Fent, azaz keleten a napkorongból születő fa két oldalán Tonatiuh Napisten és Iztli látható, míg északon, szemből nézve balra, az áldozati edényből sarjadó fa két oldalán Tlaloc Esőisten és Tepeyollotl, a föld belsejének jaguáristene látható.

 Nyugaton, azaz alul egy fantasztikus arcból születő fa két oldalán Tlazolteotl, a föld és az éjszaka istene, valamint Chalchiuhtlicue, a felszíni vizek istennője jelenik meg, míg délen, azaz jobbra a Földszörnyből születő fa két oldalán Cinteotl, a kukorica védőistene és Mictlantecuhtli, az alvilág istene van.

 A kódexet az akkoriban ismert valamennyi ősi mexikói kódexszel együtt az angol Edward Kings­bo­rough publikálta először Antiquities of Mexico című kilenckötetes monumentális művében 1831-ben, mindössze három évvel azt követően, hogy az Fejérváry Gábor birtokába került.

 De mit keresett egy kora XIX. századi magyar magángyűjteményben egy prehispán mexikói kódex? A kérdésre sajnos csak részben tudunk választ adni, és szinte biztos, hogy a kulcsfontosságú első láncszem örökre rejtve marad előttünk.

 A köznemesi származású Fejérváry Gábor (1780–1851) a XIX. századi első felének egyik legjelentősebb hazai magángyűjteményét építette fel. Noha már apja, Fejérváry Károly (1743–1794) is jelentős gyűjteménnyel, ezerkötetes könyvtárral, 130 kötetes hungarica kézirat-, valamint fegyver-, ékszer- és régiséggyűjteménnyel rendelkezett, korai halálakor özvegye csak a gyűjtemény eladásával tudta törleszteni adósságait. Így Fejérváry Gábor legföljebb gyűjtőszenvedélyét örökölhette apjától. Mint a legtöbb köznemes, ő is jogot végzett, ügyvédi képesítést nyert, majd korának módos fiataljaihoz hasonlóan nagy nyugati körutazást tett német földön, Franciaországban és Itáliában. 1807-től mint ügyvéd és az ugyancsak műgyűjtő báró Brudern József (1774–1834) vagyonának kezelője, Pesten kapcsolatba került a XIX. század első harmadának legnevesebb magyar gyűjtőivel, Brudern mellett Jankovich Miklóssal (1772–1846) és gróf Viczay Mihállyal (1756–1831).

Viczay Mihály

 Miután kilépett Brudern szolgálatából, a bécsi Biedermann-bank­ház­zal tizenöt évre kibérelte az Eperjes melletti vörösvágási opálbányákat, és agglegény lévén, húga családjához költözött az eperjesi Pulszky-házba. A város egyúttal az észak felé vezető borút fontos csomópontja volt, így Fejérváry a Lengyelországba irányuló tokaji borexportban is jelentős szerephez jutott.

A művészet történetének illusztrálása

Ezekből a polgári foglalkozásokból húzott jelentős bevételek tették lehetővé számára, hogy gyűjtőszenvedélyének hódoljon, ami azonban teljesen különbözött apjáétól, és a kor legtöbb hazai műgyűjtőjétől. Magyarországon elsőként, érdeklődésének középpontjában az ókori klasszikus kultúra állt, de nem pusztán a winckelmanni értelemben vett Mediterráneum művészete, hanem a közel- és közép-keleti, valamint az indiai, kínai és japán művészet is. Szemléletét talán legplasztikusabban a gyűjteményének 1853-as londoni bemutatójához kiadott katalógus foglalta össze: célja olyan emlékek gyűjtése volt, amelyek alkalmasak a művészet történetének illusztrálására, amire ő úgy tekintett, mint ami leginkább kifejezi az emberiség különféle családjainak fejlődését, haladását vagy éppen hanyatlását.

 Gyűjteményének fő forrását európai körutazásai jelentették, melyek nemcsak közvetlen kapcsolatot tettek lehetővé ottani műkereskedőkkel és gyűjtőkkel, hanem alkalmat adtak arra is, hogy felkeresse a kor nevezetes ásatásait, és azokból is szerezzen be elsőrangú remekműveket, például egy pompeji freskótöredéket.

 A róla elnevezett mexikói kódexhez azonban nem külföldi műkereskedőtől – bár tudjuk, hogy egy firenzei műkereskedőtől vásárolt egy észak-amerikai indián pipát is –, hanem magyarországi gyűjtőtől jutott.

 Pulszky Ferenc

 

Gyűjteményének rekonstruálásában elsőrangú forrásnak számító számadáskönyve szerint 1828-ban vásárolta a már említett Viczay Mihálytól 400 forintért, ami igencsak magas ár lehetett, hiszen éppen kétszerese volt az értékben utána következő legdrágább, XV. századi kódexnek. Ám még ez is messze lehetett tényleges értékétől, hiszen tudjuk, hogy Lord Kingsborough 500 Napóleon-aranyat kínált érte Fejérvárynak, amikor említett művében megjelentette, és a Fejérváry-gyűjteményről valószínűleg 1847-ben készült kéziratos jegyzékben immár 4000 forintra értékelve szerepel.

 A kódex korábbi tulajdonosa, Viczay Mihály két szempontból is párhuzamba állítható Fejérváryval. Apja, id. Viczay Mihály (1727–1781) ugyancsak jelentős gyűjtő volt, 15 000 kötetes könyvtárat és több tízezer darabos éremgyűjteményt hozott létre. Ezt fia nemcsak továbbfejlesztette, hanem görög vázákkal, ókori szobrokkal, egyiptomi és etruszk darabokkal is kiegészítette, azaz Fejérváryhoz hasonlóan komoly érdeklődést mutatott az egyetemes művészet iránt, és gyűjteménye, a Museum Hedervarianum – a családi székhely a Győr vármegyei Héderváron volt – nyitva állt a tudomány és a művészet kedvelői előtt.

 A családi levelezés egy második világháború előtt publikált dokumentumából tudható, hogy a Viczay-gyűjteményben akadtak olyan egzotikus tárgyak, mint egy afrikai eredetű elefántcsontkürt, ami már 1770 táján a család birtokában volt, tehát nem kizárt, hogy a mexikói kódex már ekkoriban a Viczay-gyűjteménybe került, esetleg Bécsből, ahova talán még akkoriban jutott, amikor a Habsburg-család tagjai ültek mind az osztrák, mind a spanyol trónon. A Fejérváry-kódex történetének szála azonban, legalábbis visszafelé, ezen a ponton megszakad, mivel a Viczay-család levéltára a második világháborút követően az Országos Levéltárban elégett.

Kép a kódexből

Ezzel szemben a kódex történetének másik vége jól ismert. Fejérváry Gábor halálát követően unokaöccse, Pulszky Ferenc (1814–1897), akit maga Fejérváry képzett részint saját könyvtára, részint közös utazásaik révén kitűnő műtörténésszé és régésszé, nagybátyja gyűjteményével együtt a róla elnevezett kódexet is megörökölte. Az örökség átvétele nem volt éppen egyszerű, mivel nagybátyja halálakor, 1851-ben a szabadságharc egyik vezető személyiségének számító Pulszky londoni menekültként élte életét. Ezért csak úgy juthatott örökségéhez, hogy egy londoni barátja névleg megvásárolta a gyűjteményt, ami így már kijuttatható volt Magyarországról.

 Pulszky, aki maga is jelentős gyűjtő volt, Londonban szoros kapcsolatot épített ki a tudományos élet képviselőivel, és a British Múzeum felkérésére nem csak előadást tartott a múzeum szervezetének és a kiállítások rendezésének kérdéseiről, de előadásokkal kísért kiállításon mutatta be saját gyűjteményét a londoni Régészeti Intézetben, végül annak egy részét, az elefántcsont faragványokat és a Fejérváry-kódexet Joseph Mayer liverpooli gyűjtőnek adta el 1855-ben. Tőle került aztán 1867-ben a liverpooli múzeumba, s kapta végleges, ma is használatos nevét: Fejérváry–Mayer-kódex.

 GYARMATI JÁNOS

 

2015/27