Előfizetés a lapra

A bábák és dajkák szerepe

középkor, orvostudomány, szülés, történelem

2017/09/07

A középkori arab orvosi elméletek és gyakorlati eljárások számos forrásból táplálkoztak, melyek közül a legmeghatározóbb az ókori görög-római orvostudomány volt; az európai orvosi oktatás alapját pedig a kora középkortól egészen a kora újkorig arab nyelvű munkák latin fordításai adták.

A muszlim fennhatóság hatalmas időbeli és térbeli kiterjedésének köszönhetően gazdag orvosi irodalom jött létre, mely nem csupán megőrizte és továbbította a korábbi görög és római szerzők tudását, hanem formálta és ki is egészítette azt. Az orvosok etnikai és vallási háttere is igen változatos volt, egy azonban közös mindannyiukban: különböző anyanyelvük ellenére jellemzően arab nyelven írták műveiket.

 Augustus császármetszéses születése (1307-es kézirat illusztrációja)

Bár számos népi gyógymód és hiedelem is bekerült a kanonikus munkákba, a középkori arab orvoslás alapja a Galénos által kidolgozott humorálpatológiai rendszer volt, amely szerint a négy testnedv (fekete epe, sárga epe, vér, nyálka) egyensúlyi állapota egészséget, az attól való eltérés vagy az egyik testnedv romlása pedig betegséget okoz. A megfelelő arányok helyreállításának alapvető módja az egyes testnedvek képzéséhez vagy csökkentéséhez szükséges diéta követése megfelelő módú és mennyiségű pihenés vagy testedzés mellett. Erősebb gyógyhatású szereket csak akkor alkalmaztak az orvosok, ha az előírt diéta követése nem hozott eredményt. Az ezen a rendszeren alapuló orvoslásról számos kiváló orvos művében olvashatunk, akik rendszerint uralkodói családok vagy az udvari elit szolgálatában álltak. Az orvoslás gyakorlati részéről már jóval kevesebb információnk van: bizonyos területekre csupán néhány orvosi műből, pár mondatos vagy szavas utalásból, és más forrástípusok hasonlóan szűkös adataiból következtethetünk. Az egyik ilyen terület a bábák és a dajkák munkássága.

A kairói intézmény

A bábák és dajkák mesterségének megismerése számos nehézségbe ütközik: az első közel-keleti állami bábaképző intézményt 1832-ben létesítették Kairóban azzal a céllal, hogy modern orvosi oktatásban részesülő bábákat képezzenek. Ehhez az intézményhez köthető az első, nő által írt szülészeti értekezés is. A középkori tudományos orvosi műveket kivétel nélkül férfiak írták – női orvosokról igen ritkán találunk említést, bár az forrásokkal is alátámasztott tény, hogy a nők is praktizáltak. Az iszlám vallási, társadalmi, erkölcsi elvárásai miatt a bábák nélkülözhetetlenek voltak a nőgyógyászati és szülészeti feladatok ellátásához. Kétségtelen az is, hogy a dajkák helyét a legkiválóbb orvos sem vehette át.

Zahráwi művének XIV. századi latin nyelvű fordítása

Mi tudható meg tehát a bábákról és dajkákról a középkori arab nyelvű orvosi művekből? Milyen tulajdonságokkal és szakmai tudással kellett rendelkezniük? Mi volt a bábák és dajkák szerepe az orvosi szakmában? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Szülés, sebészet, császármetszés

Arib ibn Sa'íd al-Qurtubi (meghalt 980 körül) A magzat teremtése és a terhesek és az újszülöttek gondozása című művében a következőt írja a bábákról: „A bába legyen barátságos, kedves, rendelkezzen [a szükséges] eszközökkel, tudással, nagy tapasztalattal és gyakorlattal a nőket és a magzat fogadását illetően. Vágja le körmeit, mikor szüksége van arra a nők vizsgálatához.” Részletezi a szülés menetét is. Ha a bába megfelelőnek ítéli a méhszáj tágulását, székre ülteti a vajúdó nőt, akit két oldalról és hátulról egy-egy női segítő támaszt. A szülés megindulásakor a bába feladata biztosítani a lehető legkönnyebb szülést, valamint megoldani az esetleges komplikációkat. Al-Qurtubi szerint a szülés három ok miatt lehet túlzottan fájdalmas, ezek: a szülő nő (aggodalom, szomorúság, rossz érzések foghatják el, nem tágul ki eléggé a szüléshez a méhszáj, esetleg túl húsos a nő), a magzat (amennyiben halott vagy rossz irányba fordulva születik és tagjait vissza kell tolni, majd megfelelő irányba forgatni), vagy valamilyen külső hatás (túl hideg vagy meleg környezet). Sikeres szülés után a bába tisztítja meg és pólyálja be az újszülöttet, illetve távolítja el a méhlepényt, ha az természetes módon nem születik meg. Ibn al-Quff al-Karaki (1233–1286) patrónusának írt műve szerint az orvos vezeti le a szülést, azonban minden feladatot a bába végez – az orvos jelenléte valószínűleg csupán biztosíték volt arra az esetre, ha komoly komplikációk lépnének fel.

 A szülés levezetésén kívül más feladatai is voltak egy bábának. Muhammad ibn Zakarijja’ al-Rázi (864 körül - 925/935) posztumusz összeállított jegyzetgyűjteményében Az orvoslás teljes könyvében a szülés mellett a méh különböző megbetegedései kapcsán is számos alkalommal írt a bábákról, hiszen ők azok, akik elvégzik a különböző tapintásos vizsgálatokat, valamint kezelik az egyes betegségeket is. Több olyan esetet is feljegyzett, melynél az orvos a bába diagnózisát teljes értékű szakvéleményként fogadta el, s arra alapozta a beteg nő kezelését. Meddőség esetén is a bábákhoz kellett fordulni, hogy megállapítsák, majd kezeljék az okát. Al-Rázi egy meddőség ellen jellegzetesen bábák által alkalmazott füstölőszer elkészítési és használati módját is ismerteti. Ahmad ibn Muhammad ibn Yahya al-Baladí (X. század második fele) egyetlen jegyzett, A terhesek, a kisgyermekek és a gyermekek gondozása, egészségük megőrzése és betegségeik gyógymódjai című művében szintén ír a bábák füstölőszeréről. A terhes nők szemérmére is tekintettel van: egyes nők ugyanis nem szeretik, ha férfiak tesznek fel nekik intim jellegű kérdéseket. Ilyenkor a bábának kell kérdezősködnie, hogy tapasztal-e a nő terhességre utaló jeleket: érez-e fájdalmat a köldökétől a hüvelyéig terjedő részen, száraz-e vaginája, el van-e záródva, és jobban össze van-e húzódva méhszája, mint korábban.

Szülés ábrázolása Zahráwi művének  XIV. századi latin fordításában

 A szülészeti-nőgyógyászati feladatok mellett nagy népszerűségnek örvendtek a bábák által végzendő sebészeti beavatkozások leírásai is. Ibn Síná (980–1037) hatalmas terjedelmű, Az orvostudomány kánonja című enciklopédiájában a terhesség és szülés kapcsán plasztikus leírását adja a halott magzat eltávolításának. Részletesen ismerteti, hogy az érintett nő megfelelő rögzítése után – a magzat fekvésének megfelelően – az eltávolításhoz szükséges kampókat pontosan hová kell rögzítenie a bábának a sikeres procedúra érdekében. Abu al-Qásim al-Zahráwi (936–1009?) hírnevét sebészeti értekezése alapozta meg, mely latin fordításban nagy hatással volt az európai orvoslásra. Zahráwi számos új eszközt alkotott, melyeket le is rajzoltak a műben ? egyetlen bizánci kivételtől eltekintve ez az első ismert illusztrált sebészeti értekezés. Az eszközök megfelelő használatához részletes leírásokat is ad az orvos. Ír a méh egyfajta tályogjának eltávolításáról, a rendellenes fekvésű magzat szüléséről, a méhlepény eltávolításáról, és még érzékletesebb leírást ad a halott magzat eltávolításának módszereiről – kiemelve, hogy a beavatkozások mindegyikét bába végzi, szükség esetén segítőkkel. A különböző szülészeti-nőgyógyászati sebészeti eljárásokról fennmaradt elméleti tudást azonban fenntartással kell kezelni. A leírások a görög orvosi hagyomány vonatkozó részeivel nagymértékben egyeznek, a tárgyi és (sebészeti értekezéseken kívüli) írásbeli bizonyítékok is hiányosak, továbbá az orvosok a procedúrák leírásakor gyakran óvnak az egyes beavatkozások végrehajtásától. A halott magzat eltávolításáról egy XIV. századi orvos le is írja, hogy az elméletet ismerik ugyan, a végrehajtáshoz szükséges gyakorlati tudás azonban rég elveszett.

 A szülészeti-nőgyógyászati vonatkozású sebészeti eljárások tárgyalása során jól látható, hogy egy területet nem érintenek a szerzők: a császármetszést. Jeles személyek és mitikus hősök császármetszéses születését ábrázolják több kéziratban is, rövid vizsgálódás után azonban egyértelmű, hogy a rendkívüli születés a gyermek különlegességét hivatott illusztrálni. A post mortem császármetszés mikéntjéről sem található feljegyzés az arab orvosi irodalomban.

A szoptatás kritériumai

A görög forrásokat idézve az arab nyelven író orvosok véleménye szerint az anya teje a legmegfelelőbb az újszülött számára, bár a szülés utáni néhány napban célszerű másnak szoptatnia a gyermeket, míg az anya testnedvi egyensúlya helyre nem áll. Ibn al-Quff megfogalmazása szerint különböző okok miatt tartósan is szükség lehet szoptatódajkára, ezek: az anya fényűző életre való hajlama, gyengesége, vagy ha rossz a teje.

Zahráwi néhány sebészeti eszköze (XI. századi kézirat XV. századi másolata)

Az ideális szoptatódajka tulajdonságairól az orvosok többnyire egybehangzóan vélekedtek. Ibn Síná és Ibn al-Quff tételes, rendszerbe foglalt listát is írt a kritériumokról: a dajka olyan fiatal nő legyen, aki fizikailag egészséges, szellemi képességei megfelelőek, erkölcse kifogástalan, teste nem túl sovány, izmos vagy kövér, bőre világos színű, arca, alkata szép, kora 25–35 év közé esik, két-három hónappal korábban szült fiúgyermeket. A megfogalmazásból adódó eltérések mellett azonban voltak kiemelendő különbségek is. Ibn al-Gazzár (898–980) A gyermekek felnevelése és gondozása című művében azt írja, hogy – amennyiben lehetséges – jobb a gyermek apjának vagy anyjának családjából választani a szoptatódajkát. Al-Qurtubí az egyetlen, aki a lánygyermek szülése utáni szoptatást tartja jobbnak.

 A szoptatódajka tulajdonságai után az orvosok rendszerint a dajka által követendő életmódról írnak, hiszen a diéta és a testmozgás az a két eszköz, mellyel biztosítható egészsége, és a megfelelő minőségű és mennyiségű tej. A diéta alapját a könnyen emészthető ételek és fiatal állatok húsa adja; kerülendő minden kifejezetten édes, keserű, fűszeres vagy nyugtató hatású étel, mivel ezek feloldják a szoptatódajka testében lévő káros anyagokat, melyek aztán a tejen keresztül különböző betegségeket okozhatnak a csecsemőkben. Egyes szerzők az ilyen ételek fogyasztása mellett még a készítéshez használt növények (például hagyma, póréhagyma, fokhagyma, zeller) megközelítését is tiltják. A testmozgásról jóval kevesebb szót ejtenek az orvosok, a gyermekkel való játékot és a könnyebb háztartási munkák végzését megfelelőnek tartják. Amennyiben valamilyen probléma adódik a szoptatódajka tejével, azt a diétán való változtatással igyekeznek javítani, ha azonban komolyabb gyógyhatású szerekre van szükség, a kezelés idejére le kell cserélni a szoptatódajkát.

 Az orvosok egybehangzóan tiltják a nemi életet, mivel a szoptató nő teherbe esését igen károsnak tartották – a korabeli orvosi vélekedések szerint ugyanis a menstruációs vér táplálja a magzatot anyja hasában, mely a szülés után a mellben tejjé alakul. A nemi élet maga is felkeveri a menstruációs vért, rontva ezzel a tej minőségén, a teherbe esés következtében pedig a növekvő magzat számára nem jutna elegendő mennyiségű táplálék, és a szoptatott csecsemő sem kapna megfelelő minőségű tejet. Al-Qur?ub? azonban megemlít egy iszlám előtti szokást: az arabok becsmérelték azt, akit az anyjuk terhesen szoptatott. A szerző egy Mohamed prófétának tulajdonított mondást is idéz, mely szerint a Próféta azt mondta: „Azon voltam, hogy megtiltsam a terhesen való szoptatás gyakorlatát, mikor megtudtam, hogy a perzsák és bizánciak is így tesznek, és ez nem árt a gyermekeknek.”

 A szoptatódajka mellett néhány orvos ír szárazdajkáról is, aki jellemzően idősebb, tapasztaltabb nő, aki feltehetően már ismeri a gyermeknevelés csínját-bínját. Alapvető feladata a szoptatódajka munkájának segítése, hogy annak elegendő ideje jusson a megfelelő tejhez szükséges pihenésre. E mellett irányítja is a szoptatódajkát, hogy az a lehető legjobb módon gondoskodjon a rá bízott csecsemőről.

Egy orvos női beteg pulzusát méri (1632-es iszfaháni kézirat borítója, hátlap)

 Természetesen a férfi orvosok tisztában voltak saját korlátaikkal, erről néhány esetben maguk is nyilatkoztak. Jó példa erre al-Tabarí (780 körül–864?), az egyik legrégebbi ránk maradt orvosi enciklopédia szerzője. Írása vonatkozó részét a következőkkel zárja: „Galénos tanításának rövidítésére szorítkoztam, mivel tudom, hogy a bábák és idős asszonyok azt is értik és ismerik erről a témáról, amit az orvosok nem.” A helyzet néhány évszázaddal később is változatlan volt. Ibn Haldún (1332–1406), a számos társadalomtudomány atyjának titulált arab történetíró azt írja a nőgyógyászati és szülészeti kérdésekről: „Ezek mind olyan betegségek, melyek gyógyításáról a bábák tudják a legtöbbet. Ehhez hasonlóan a gyermek szoptatástól elválasztásig előforduló betegségeivel kapcsolatban nagyobb tudással rendelkeznek, mint a szakképzett orvos.”

 Az orvosok írásai és a fenti idézetek is jól mutatják, hogy az alapvetően férfiak által uralt középkori arab orvoslásban – hol kimondva, hol kimondatlanul, de – kiemelt helye volt a női praktizálóknak.

 CSORBA ZSUZSANNA

 

2017/20